Újabb mérgezés a pilisborosjenői óvodában, két kisgyereket kórházba kellett szállítani

Nagyszülők Lapja

Aktuális

Nagyszülők Lapja


Újabb mérgezés a pilisborosjenői óvodában, két kisgyereket kórházba kellett szállítani

Hat óvodás lett rosszul a pilisborosjenői óvodában, miután a lila akác terméséből fogyasztottak. 

A gyerekek rosszul lettek és hánytak is, ekkor az óvónők mentőt hívtak. A mentősök három gyermeket megvizsgáltak, kettőt pedig kórházba szállítottak. Szerencsére másnapra az összes kisgyermek állapota sokat javult.

A polgármester fegyelmi eljárást kezdeményezett annak kapcsán, hogyan kerülhetett mérgező növény az óvoda területére. A lila akác nem szerepel a Népegészségügyi Központ mérgező növényeket tartalmazó listáján, ugyanakkor a toxikológus elmondása szerint valóban van mérgező hatása. Az óvoda dolgozói a történtek után azonnal eltávolították a növényt, sőt, a gyermekek biztonsága érdekében hamarosan kertész és botanikus is átvizsgálja majd az intézmény udvarát. 

Pilisborosjenőn nem ez volt az első mérgezéses eset az óvodában: februárban porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe, szintén rosszullétet és hányást okozva. A korábbi esetnél a vizsgálatok szerint az épületbővítéssel összefüggő változások is közrejátszottak.

 



Forrás:  RTL
Fotó: Freepik

Nagyszülők Lapja

Aktuális

Nagyszülők Lapja


2024.03.25