Az unokám fejlődése - 11. hónap - Nagyszülők lapja
Mozgás
Baba fejlődése - Mit tud a baba? - 11 hónapos baba - mozgásfejlődés
A 11-12. hónap körül jut el az unoka a szándékos elengedés lépcsőfokára, és nagy ügyességre tesz szert ebben. Bútorokba kapaszkodva feláll, oldalazva lépeget, majd a támasztékát elengedve segítség nélkül áll.
A kisgyermek előbb rakosgatja a tárgyakat, majd pedig eldobja. Az egykezes dobásformája a felállással egy időben jelenik meg. Kedvelt formája a játékok járókából való kidobálása. A dobást követi a fejlődési sorban az egykezes ütés. Kedves foglalatossága a pakolgatás, az apróbb tárgyakat beleejti a tartóba, de kivenni még nem tudja.
Beszéd
Baba fejlődése - 11 hónapos baba - beszédfejlődés
A baba 11 hónapos korában már mond olyan egyszerűbb szavakat, mint a baba, mama, sőt ezeket már helyesen is használja.
Értelmi - érzelmi fejlődés
Baba fejlődése - 11 hónapos baba - értelmi fejlődés
Ha a nagymama vagy a nagypapa kér tőle egy játékot, akkor odanyújtja ugyan, de nem feltétlenül adja oda. Ha valamit tiltunk számára, akkor a fejével ő is mutatja, hogy nem. A 11 hónapos korú baba már segít az öltözködésnél, a kabátból a karját kihúzza, de bele dugni még nem tudja. Ha kérjük, akkor puszit ad az arcunkra.
Emlékszik a korábban történt eseményekre. Pl. ha játszótérre megyünk, akkor tudja, hogy honnan kell elővenni a homokozó készletet.
Aktuális vizsgálatok
Baba fejlődése - 11 hónapos baba - vizsgálatok, oltások
11 hónapos korban újabb kontroll vizsgálatra kell vinni a babát.
A vizsgálat során a következőket ellenőrzi az orvos:
- testsúly-, testhossz-, fejkörfogat-, mellkörfogatmérés,
- a baba teljes fizikális vizsgálata, különös tekintettel a fejlődési rendellenességek szűrésére,
- a csecsemő mozgásszervi vizsgálata
- idegrendszer vizsgálata,
- a pszichomotoros és mentális fejlődés vizsgálata,
- érzékszervek működésének vizsgálata (látás, kancsalság, hallás).
- kisfúknál a rejtettheréjűség vizsgálata.
Forduljunk szakemberhez, ha...
Baba fejlődése - 11 hónapos baba - forduljunk szakemberhez, ha...
Ha az alábbiakat észleli a nagymama, akkor hívja fel az anyuka figyelmét, és tanácsolja, hogy forduljanak szakemberhez:
Ha az unoka célszerűtlen mozgásokat hajt végre.
Ha még nem gagyog szótagokat.
Ha 11 és fél hónapos korában még nem mászik és nem ül stabilan.
Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.
Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!
Tisztelt Hölgyem!
Természetesen megfontolandó a nyugdíj igénylés dátuma az ön esetében, mivel számos tényezőre kell kiemlten figyelni.
Személyre szabott szaktanácsot és előzetes nyugdíj számítást tudok önnek javasolni. 2021.-es szorzószámokat csak is kizárólag 2020.március végén lesz hatályos.
Amennyiben igényli úgy jelezze.
www.ugyintezesazonnal.hu
Köszönettel: Szatmáry Tünde Katalin