Unokám fejlődése hónapról hónapra

Az unokám fejlődése - 4-5. év - Nagyszülők lapja

Mozgás

Mozgás width=

Gyermek fejlődése - 4-5 éves gyermek - mozgásfejlődés

Unokánk mozgásfejlődése nagy változáson megy keresztül. Megszűnik a kicsikre jellemző tipegő járás. Ugyanazt a mozgást több kombinációban képes felhasználni. Pl. a járást összekapcsolja a mászással. Futása már jól koordinált. 5 évesen váltott lábbal szökdécsel, tartósan megáll egy lábon.

Jól fogja a ceruzát, egyre ügyesebben rajzol vele. Az ollót is szívesen és ügyesen használja. (Mindig lekerekített végű ollót adjunk neki, nehogy megszúrja magát vele!) Szülői vagy nagyszülői felügyelettel a varrással is próbálkozhat.

Beszéd

Beszéd width=

Gyermek fejlődése - 4-5 éves gyermek - beszédfejlődés

5 éves korban a szókincs mintegy 2000 szót tartalmaz, melyeket változatosan alkalmazni is tud. Megkülönbözteti a zöngés és zöngétlen hangokat. Pl. a kép és a gép nem ugyanaz.
Nem léteznek számára értelmetlen szavak. Ha nem is ismeri, az addigi tapasztalataiból kreál mögé jelentést. Pl. élmunkás – él a munkás, földrajz – földre rajzolnak, stb.

Értelmi - érzelmi fejlődés

Értelmi - érzelmi fejlődés width=

Gyermek fejlődése - 4-5 éves gyermek - értelmi fejlődés

Megérti az idő fogalmát, különbséget tud tenni múlt, jelen és jövő között, bár a távolabbi jövőt valószínűleg még csak a „hányat kell addig még aludni?” segítségével tudja behatárolni.
5-6 éves korig időrendi sorrendbe szedve mesélik el a velük megtörtént eseményeket.
Már nem tegezi többé a felnőtteket, használja az udvariassági formulákat. Pl: tessék visszagurítani a labdát, stb.
Miért kérdéseket tesz fel. Szavak értelmét kérdezi! Igyekszik a beszélgetést ő irányítani. Nemcsak a nevét, de a címét és az életkorát is meg tudja mondani. 10-ig (esetleg még tovább) elszámol, ismeri a színeket és a formákat.
Szívesen vesz részt a felnőttek társalgásaiban, s közben már érveket, indokokat is képes felhozni. Szeret vitatkozni, felnőtt módjára problémákat megoldani.
Saját nevét le tudja írni és a betűk egy részét már el is tudja olvasni, de összeolvasni még nem.
Egyre kevésbé igényli a szülő jelenlétét, egyedül is szívesen eljátszik. Más gyerekekkel szívesen barátkozik, de az összezördülések, viták gyakoriak közöttük.

Aktuális vizsgálatok

Aktuális vizsgálatok width=

Gyermek fejlődése - 4-5 éves gyermek - vizsgálatok, oltások

Az  5 éves gyermek éves vizsgálatán a következő történik:
- testsúly-, testhossz-, fejkörfogat-, mellkörfogatmérés, a fejlődési és tápláltsági állapot értékelése hazai standardok alapján
- külső fizikális vizsgálat.
- idegrendszer vizsgálata,
- a pszichés, motoros, mentális, szociális fejlődés és magatartásproblémák vizsgálata, gyanú esetén szakellátásra irányítás,
- érzékszervek működésének vizsgálata (látás, kancsalság, hallás) és a beszédfejlődés vizsgálata,
- mozgásszervek vizsgálata: különös tekintettel a lábstatikai problémákra és a gerinc rendellenességeire
- vérnyomásmérés
- a védőnő és az orvos kitölti a gyermek együttműködésével, kikérdezésével az 5. éves státusz vizsgálati lapot.

Minden 5. életévét betöltő gyermek az óvodában átesik egy logopédiai szűrésen. Ez az artikuláció, illetve különböző részképességek szűrését jelenti, melyek fontos diagnosztikai támpontot jelentenek a gyermek pszichés funkcióinak a megítélésében, amik az olvasás-írás elsajátításában szükségesek.

Önállóság

Önállóság width=

Gyermek fejlődése - 4-5 éves gyermek - önállóság

A 4-5 éves óvodás unokánk már egy kis segítséggel fel- és leveszi a ruháját, és el is rámolja a helyére. Próbálkozik a gombolkozással is.
Étkezéskor segítséggel önt a kancsóból, a kanalat és a villát megfelelően használja. Ez az önkiszolgálás a mindennapi gyakorlás útján megszilárdul. Kialakulnak nála az önálló munkavégzés szokásai.
Önállóan tisztálkodik, ellenőrzés mellett kezet mos a WC használata után. Haját megfésüli. Önállóan mos fogat, utána letisztítja, majd helyére teszi a fogkeféjét. Használja a zsebkendőt.
Ágyneműjét és ruháit megpróbálja szépen összehajtogatni.

Tippek

Tippek width=

Gyermek fejlődése - 4-5 éves gyermek - tippek a fejlesztéshez

• Ne ijedjünk meg, ha a fogváltás átmeneti zavart okoz unokánk hangképzésében.
• Ha beszédhibás, rendszeresen vigyük el logopédiai foglalkozásra.
• Fogadjuk el, szeressük feltétel nélkül olyannak, amilyen!
• Fogadjuk meg a szakemberek tanácsát, mert ők unokáink érdekeit képviselik!

Forduljunk szakemberhez, ha...

Forduljunk szakemberhez, ha... width=

Gyermek fejlődése - 4-5 éves gyermek - forduljunk szakemberhez, ha...

Ha a nagymama azt észleli, hogy bármilyen elmaradást adódna az unoka tevékenységében, beszédében, rajzában, feltétlenül kérje meg az édesanyát, hogy konzultájon a megfelelő szakmeberrel.
Nagyon fontos, hogy a (jobb vagy bal)kezesség egyre inkább elkülöníthető legyen.

NÉVJEGYZÉK

Szerző: Szülők Lapja 
Felhasznált irodalom: Gyerekszáj napló 

Szakmai lektorok: 
Dr. Somló Pál (gyermekorvos) 
Dr. Szokoly Mária (pszichológus) 
Hartung Vilmosné (védőnő) 
Németh Adél (óvodapedagógus) 
Oláh Andrea (logopédus)

Vissza az előző oldalra

Szakértők

Babakonyha

Mit egyen az unokám

Békebeli burgonyás pogácsa recept: Olyan puha és finom, hogy nem lehet abbahagyni - Süsd meg az unokádnak! tovább

Kápiapaprika-krém recept: Ízletes kenyérre kenhető krém, ha már unod a vajat vagy a margarint tovább

Véd a rák, gyulladások, szívbetegség ellen, javítja a látást, erősíti az immunrendszert - Még mire jó a sütőtök?  tovább

Tyúkláb fánk recept - A legfinomabb túrófánk, ahogy a nagymamám készítette tovább

Karalábéfőzelék kuszkuszos húsgolyóval recept: Ha elszakadnál a hagyományos ételektől, próbáld ki ezt! tovább

Zöldpesztós cukkini-spagetti tonhallal - Különleges recept, ami jó a szívednek és magas vérnyomás ellen is tovább

Málnás vanília fagyi házilag: Ez az ínycsiklandó nyári édesség 20 perc alatt elkészül a konyhádban tovább

Munka, nyugdíj

Munka, nyugdíj

Nyugdíj utalási időpontok 2023: Mikor érkezik a nyugdíj és a 13. havi nyugdíj 2023-ban? - Havi utalási lista tovább

Nyugdíjemelés 2023: Január elsejétől 15 százalékkal emelik a nyugdíjakat! - Orbán Viktor most jelentette be tovább

Nyugdíjprémium és nyugdíj-kiegészítés 2022: Péntektől érkeznek a plusz pénzek a nyugdíjjal együtt tovább

Kiegészítő nyugdíjemelés és a nyugdíjprémium 2022: Mikor érkeznek a plusz összegek a bankszámlára? tovább

Nyugdíj-kiegészítés és nyugdíjprémium 2022: Mikor számíthatnak a plusz pénzre a nyugdíjasok? tovább

Emelt nyugdíj 2022: Már kedden érkezik a bankszámlára a magasabb összeg - Visszamenőleg is megkapod tovább

Nyugdíj 2022: Csúszik a beígért évközi kiegészítő nyugdíjemelés - Mikor számíthatsz a magasabb összegre? tovább

Életmód

Életmód

5-ből 4 ember túlsúlyos vagy elhízott 60 év felett - Ezért szedtek fel plusz kilókat az emberek a karantén alatt tovább

Ezért fogyassz rendszeresen levest! - Levesfogyasztás élettani hatásai, levesfőzési fortélyok, levesek a diétában, levespor veszélyei tovább

Fürdőgyógyászati kezelések kisokos: Melyik kezelés milyen betegség ellen hatásos? - Szakember válaszol tovább

Így használd a gyógyvizeket fájdalomcsillapításra! - Melyik gyógyvíz milyen betegségre jó? tovább

A betegségek hátterében vízerek és káros sugárzások is állhatnak tovább

Veszélyesek lehetnek bizonyos gyógynövények! Mit ne adjunk a gyerekeknek? tovább

Ezért muszáj párásítani a csecsemők és gyermekek szobájában tovább

hirdetés

ELLÁTÁSOK, TÁMOGATÁSOK KISOKOSA

Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Videók

Recept ajánlatunk

Zöldséges csirkemell

Zöldséges csirkemell

Várandós kismamáknak ajánlott ételek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 4 db csirkemell 1 fej lilahagyma 1 csomó újhagyma 3 db paradicsom 1 db paprika 15 dkg reszelt sajt Tej Jódozott só Bors Mustár Vaj

Recept:

A csirkemellet alaposan megmossuk, majd a mustárral ízesített tejben 1-2 órát pácoljuk. A hagymákat, paradicsomot, paprikát karikákra vágjuk.

Egy tűzálló tálat kikenünk egy kevés vajjal. A csirkemellet alaposan lecsöpögtetjük, sózzuk, enyhén borsozzuk(...) tovább a teljes recepthez...


hirdetés

CSED, GYED, GYES kalkulátor

Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!

[x] hirdetés

Legfrissebb szakértői válasz

Szatmáry Tünde Katalin

Szatmáry Tünde Katalin

Kiemelt hazai és nemzetközi nyugdíjszakreferens

tovább a szakértőhöz >>

Tisztelt Hölgyem!
Természetesen megfontolandó a nyugdíj igénylés dátuma az ön esetében, mivel számos tényezőre kell kiemlten figyelni.
Személyre szabott szaktanácsot és előzetes nyugdíj számítást tudok önnek javasolni. 2021.-es szorzószámokat csak is kizárólag 2020.március végén lesz hatályos.
Amennyiben igényli úgy jelezze.
www.ugyintezesazonnal.hu
Köszönettel: Szatmáry Tünde Katalin

Ezt olvastad már? [x]
Életmód

Akár a cicád életébe is kerülhet - Soha ne használd!

vissza vissza