Internetezési szokások 2018 felmérés: Erre használják az internetet leggyakrabban az ötven év felettiek

Nagyszülők Lapja

Aktuális

Nagyszülők Lapja


Internetezési szokások 2018 felmérés: Erre használják az internetet leggyakrabban az ötven év felettiek Ma már nem ritka az okostelefon az 50 év feletti generációban: ők is neteznek, facebookoznak, videóznak, szelfiznek, bár információszerzésre náluk még erős a televízió és a rádió - nem úgy, mint a mostani tiniknél. Netezési szokások 2018 felmérési eredmény. Egyre népszerűbb az okostelefon az ötvenesek körében, és a fotót megosztó hetvenévesnél idősebb netezők negyede posztolt már szelfit magáról a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb, 2018-at vizsgáló kutatása szerint, amelynek összefoglalóját szerdán juttatták el az MTI-hez. A felmérésből kiderült az is, hogy a húszévesnél fiatalabbaknál az internet szinte az egyetlen információforrás, ötödük már egyáltalán nem néz tévét.

50 fölött is egyre többen interneteznek
A felmérés szerint egy év alatt a 2017-es 51 százalékról 64 százalékra emelkedett az okostelefont használók aránya az ötvenes korosztály körében. A hatvanas és idősebb internetezők 46 százaléka már okostelefonon netezett (2016-ban ez az arány még csak 36 százalék volt).

Bármikor nekiállunk netezgetni, ha okostelefon van nálunk


Az okostelefon mindig előkerül
A 14 éves és idősebb népesség kétharmadának van okostelefonja, és az okostelefonosok több mint felénél akkor is előkerül az eszköz, amikor például:
- figyelni kellene egy unalmas iskolai órán, munkahelyi értekezleten,
- elalvás előtt,
- tévézés közben,
- közlekedés közben.

Nagyjából minden harmadik ember házimunka végzése vagy fürdés közben is telefonozik, akárcsak ébredés után közvetlenül.



Az emberek olyankor is előveszik a készüléket, ami korábban udvariatlanságnak számított:
- a leggyakrabban evés közben (28 százalék),
- vendégségben (13 százalék),
- színházban, szórakozóhelyen, koncerten és moziban (ezek együttes aránya tíz százalék).

Mit csinálunk az interneten? - Képnézegetés, videók, szelfik, online vásárlás, online tévé


Mit csinálunk a neten?
Az NMHH megbízásából készült 2018-as felmérés szerint
- az internetezők 91 százaléka nézeget fotókat a neten,
- 88 százalékuk a Facebookon vagy más közösségi oldalon nézeget képeket,
- 86 százalékuk ezeken a site-okon videókat is néz

Az internetezők 85 százaléka maga is fotózik vagy videózik a telefonjával, míg digitális fényképezőgéppel, kamerával már csak 39 százalékuk.

Már a 70 felettiek is szelfiznek!
A netezők kétharmada szokott fotót, egyharmada pedig videót posztolni. A legnagyobb arányban az emberek saját magukról tesznek ki képet: minden harmadik netező posztol szelfit, más emberekről és állatokról készült képeket pedig tízből hárman tesznek közzé. Ez annyira elterjedt már, hogy a hetvenes internetezők negyede is posztolt már szelfit magáról - olvasható az összefoglalóban.



Egyre több 60 felett járó ember fedezi fel az internetet
A felmérés szerint amíg hat éve húsz százalék alatt volt, 2018-ban a hatvanévesek és idősebbek 44 százaléka legalább heti egyszer szörfölt a világhálón. Mostanra az idősek többsége böngészik (91 százalék) és facebookozik (66 százalék), 46 százalékuk youtube-ozik.

Mi minden történik online?
- az online vásárlók száma a korosztályban a hét évvel ezelőtti 9 százalékról 18 százalékra nőtt,
- a bankolóké a 2013-as 22 százalékról 35 százalékra emelkedett,
-az online tévézés a 2015-ös 6 százalékról 2018-ra 16 százalékra nőtt ,
- kevesebb online játékos: 2016-ban 29 százalékuk, most mindössze 17 százalékuk játszott online,
- kevesebb online ügyintézés: a 2017-es 54 százalékkal szemben már csak 42 százalék intézte hivatalos ügyeit a neten

Internetről vagy tévéből tájékozódunk? - Korosztálytól függ


A felmérés szerint ötvenéves kor alatt már az internet a leggyakrabban használt napi információforrás vagy legalább holtversenyben van a televízióval.

20-30 között internet és tévé
A húsz és harminc év közöttieknél szintén vezet az internet (90 százalék körüli arányban), de még több mint 80 százalékuk tévézik, ötödük rádiózik is.

20 év alatt kevesebb tévénézés
A húsz év alattiak 95 százaléka az internetről értesül a számára fontos dolgokról, a tévé már csak tízből három fiatalnál része a napi rutinnak, a nyomtatott sajtó és a rádió pedig szinte eltűnt (1-1 százalék).

A tiniknek a net az elsődleges
A 21. században született generációnak nagyjából a fele - a teljes internetező népesség harminc-negyven százaléka - számolt be arról, hogy amióta interneten néz filmet vagy hallgat zenét, podcastot, azóta kevesebbet vagy már egyáltalán nem tévézik, rádiózik.



A 16 és 19 év közötti internetezők harmada azt mondja, hogy sosem szokott tévézni, a fele sosem rádiózik, tizedük soha nem kezdett el hagyományos módon tévézni, negyedük pedig - vagyis a nem rádiózók fele - még sosem hallgatott hagyományos módon rádióadást.

A változás gyors: az akkori legfiatalabbak napi rutinjában öt évvel ezelőtt még holtversenyben volt a tévé és az internet (80-90 százalék között), és ennek a korcsoportnak a fele naponta hallgatott rádiót, hatoduk nyomtatott sajtó olvasója volt.

17 év alattiak és a netezés


Gyerekes családokban van internet
A gyereket nevelő háztartásokban - a háztartások negyedében - 98 százalékos arányban használnak internetet, legalább egy okostelefonos mobilinternet-előfizetés formájában. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy minden gyerek internetezik is otthon; általában vagy az életkora, vagy az általa is elérhető otthoni eszköz hiánya miatt.

Tíz gyermekes háztartás közül hétben van legalább egy internetező gyerek, négyben legalább egy okostelefonos és háromban legalább egy okostelefonra szóló mobilinternet-előfizetéssel rendelkező fiatal.

Saját okostelefon minden 3. gyereknél
Tíz - 17 évesnél fiatalabb - gyerekből átlagban hat internetezik otthon, de a többségük csak hagyományos nagy képernyőn vagy egy másik családtag okostelefonján.



Saját okostelefonja ugyanis minden harmadik gyereknek van, és minden ötödiknek van rajta mobilnet-előfizetés.

Mindhárom csoport esetében jelentős (10-15 százalékpontos) növekedés volt az elmúlt öt évben, különösen a telefonos mobilinternetes gyerekeknél, akiknek aránya háromszorosára emelkedett - igaz, hogy ez indult a legalacsonyabb bázisról.

Forrás: MTI
Fotók: Rawpixel

Nagyszülők Lapja

Aktuális

Nagyszülők Lapja


2019.05.09