Ahogy a szülők, ugyanúgy a nagyszülők is szívvel-lélekkel gyűjtik és őrzik a gyermekek összes kis rajzát, alkotását és természetben gyűjtött ajándékait. Kincsként őrzik azokat az apró ajándékokat, amiket az unokák boldogan és szívből adnak a nagyinak vagy a papának. Ezzel kapcsolatos érzéseit mesélte el egy nagymama, aki azt elárulta, mitől olyan értékesek ezek az apró ajándékok.

„Az unokám 6 éves. Már egész pici kora óta gyűjtök és elteszek mindent, amit ad nekem. szó szerint mindent: legyen az akár csak egy kis kavics, cserépdarab, kivágott kép vagy kusza kis rajz - mikor átad nekem valamit, én úgy örülök - és azt mutatom felé -, mintha az a valami a világ legfantasztikusabb, legérdekesebb vagy leggyönyörűbb kincse lenne.

Ha sétálunk, és a kezembe nyom egy kis homokot, virágot, csigaházat vagy levelet - "Nézd,Mama!" - sosem dobom el; mindig megcsodálom, megköszönöm, aztán otthon együtt elhelyezzük a vitrinbe, a Nagymama Gyűjteményébe - így hívjuk. Minden szépen ott sorakozik a legelső falevéltől, amit nekem adott, a legutóbbi kis rajzáig.

Úgy fogadok minden kis kincset, és úgy vigyázok rá, mintha aranyból lenne.

Minden, amit ad, számomra ő magát jelenti. Mert ő, a világ egyedüli és megismételhetetlen kincse, ő adta nekem. Ezek az apró tárgyak rá emlékeztetnek, néha, mikor hiányzik, megérintem őket, és olyankor kicsit úgy érzem, mintha a kisunokám is ott lenne velem.

Mert amit ő ad, valóban csoda. 
Csoda minden apró kéz által nyújtott kincs.

Hogy miért?

Mert amikor egy gyermek ad nekünk valamit, az egyetlen egy dolgot adja, amit ő maga, kisgyermekként adni tud! Minden kedves kis ajándékot úgy adnak nekünk, hogy abban a pillanatban az az apróság a MINDENÜK, amit adni tudnak.
És azt a MINDENT nekünk adják - szívük minden szeretetével!”

 

 

Szerző: Nagyszülők Lapja
Fotó: Freepik