Ki ne ismerné „a mai fiatalok” kezdetű általánosításokat? De milyenek valójában a mai fiatalok? Tényleg olyan nagy a baj, vagy a két, egymástól távolabbi generáció csupán máshogy látja a világot? Egy nagymama levelében most szeretettel veszi védelmébe a fiatalokat.

„A mai fiatalok egyáltalán nem olyan rosszak. Az idős korosztály képviselőjeként én tudatosan kerülöm is ezt az általánosító mondatot.
Két unokám és három dédunokám van. Az unokáimmal sok időt töltöttem együtt, láttam őket felnőni, és szerencsére a dédunokáimmal is sokat lehetek együtt. 
Elmondhatom, nincs nagy baj, inkább csak sok a különbség a generációk között – ami azonban némileg áthidalható.

Elmondhatom, hogy a mai fiatalok nem rosszak!
Nem igaz, hogy rémesek, figyelmetlenek vagy hogy nem tudnak kommunikálni.
Az sem igaz, hogy a telefonjukon kívül nem látnak mást.
 

Több kedves fiatalt látok magam körül, mint korombelit. Több reményt és fényt látok az ő szemükben, mint az idősebbekében.

Ha felszállok a buszra vagy metróra, szinte mindig a fiatalok kínálnak hellyel. Előreengednek, türelmesek, és segítenek cipekedni is.
Hallom őket beszélgetni, és bár néha elszáll pár csúnyább kifejezés, kihallatszik a mondanivalójukból, mennyi tervük, álmuk, vágyuk van; ők is aggódnak, szoronganak, szeretnek és bizakodnak. 

Az unokáim a mai napig megkérdezik, hogy vagyok, mivel telnek a napjaim, átjönnek, segítenek, beszélgetünk, és sokat nevetünk. A dédunokáim édesek, kedvesek, és nem csak a képernyőt ismerik, hanem a malmozást, a kirakóst és bizony, sok verset is. Megölelnek, mesélnek, kacagnak. Szeretik a természetet, szeretik egymást és engem is. 

Egyáltalán nem rosszak "a mai fiatalok!" Csupán egész más környezetben nőttek és nőnek fel. A világ megváltozott körülöttük; gyorsabbá vált, rengeteg inger veszi körül őket, melyben könnyű elveszni, és bár talán nem érzik, de szükségük van a kapaszkodókra.
Azt azonban nem az ítélkezés, általánosítás és a bíráskodás fogja jelenteni!

Vigyázzatok a fiatalokra! Vigyázzatok a ragyogásra a szemükben! Abban van a jövő... Nem hunyhat ki. Higgyétek el, nem vágynak ők sem kizárólag a kütyüzésre vagy a felszínes kapcsolatokra. Nekik is vannak álmaik, vágynak a kapcsolódásra, a közös időre, esti beszélgetésekre. Csak meg kell tanulni megnyitni őket, szeretettel, figyelemmel, őszinte érdeklődéssel és kellő humorral.

Vegyétek észre bennük a jót, az értékeset, és bízzatok bennük! És ne felejtsétek el, mindannyian voltunk fiatalok.

Ha hiszitek, ha nem, ők is többre vágynak - csak sokszor nem kapják meg. Vágynak az értő figyelemre, beszélgetésre, közös játékra, de sokszor a szülők is elfoglaltak, rohannak, kapkodóvá vált az élet számukra is, és ez végeredményben senkinek nem jó. Ezért nem csodálom, ha a gyerekek a virtuális világban találnak figyelmet.

De a technika önmagában nem baj, az élet részévé vált, közben viszont oda kell figyelnetek a gyerekeitekre, hogy megmaradjon az egyensúly. Lassítsatok kicsit!
Ne felejtsétek el, mitől marad az élet emberi: a kapcsolódástól és a közös tevékenységektől. 

A gyerekek akkor maradnak stabilak és válnak jó emberré, ha napjaik részét alkotja az elegendő odafigyelés, a példával nevelés és sok-sok szeretetteli beszélgetés.

Ne csak szeressétek őket – szeressétek őket jól! És nem lesz baj.”

 

Szerző: Nagyszülők Lapja
Fotó: Freepik