
Ha ezeket a pénzügyi hibákat elkerüljük, sem unokánk jövője, sem saját anyagi helyzetünk, sem pedig jó kapcsolatunk nem megy a rossz döntések rovására.
Természetes, hogy szeretjük elkényeztetni az unokáinkat, ugyanakkor azt elsősorban minőségi közös idővel, élményekkel, és szeretettel tegyük. Ha azonban szeretnénk pénzügyileg is támogatást nyújtani unokánknak, fontoljuk meg az alábbiakat!
1. A pénzről beszélgetni nem tabu!
Nyugodtan beszélgessünk unokánkkal a pénzügyekről, kezdve akár saját gyermekkori, pénzzel vagy a család megélhetésével kapcsolatos történeteink mesélésén túl a jelenlegi lehetőségekről, mint pl. takarékoskodás, zsebpénz. Ezután korának megfelelően fokozatosan egyre nagyobb mértékű, rendszeres támogatást adhatunk neki, pl. hozzájárulhatunk a havi zsebpénzéhez - az alkalmi, túlzottan nagy ajándékozások helyett.
2. Ne kerüljük meg a szülőket!
Tipikus hiba, ha a nagyszülők előzőleg nem egyeztetnek a szülőkkel a fontos pénzügyi kérdésekben.
Legyen szó értékpapír-/bankszámla-nyitásról, jelentősebb összeg vagy nagy értékű tárgy ajándékozásáról, előzőleg kommunikáljunk az unokánk szüleivel erről!
Ez több okból is fontos lehet: például előfordulhat, hogy ők már nyitottak számlát az unokánknak, és szívesebben fogadnák, ha azon gyűlne a pénz, de az is lehet, hogy az unokának nem arra az adott tárgyra van szüksége, amire mi gondolunk.
A nagyszülők titkos „magánakciói” nagyban rombolhatják az addig felépített bizalmi kapcsolatot.
3. Nem kötelességünk drága ajándékokat adni - és nem is előnyös
A pénzügyi szakemberek arra intik a nagyszülőket, hogy ne vegyenek olyan drága ajándékokat, mellyel súlyos anyagi terhet (esetleg adósságot) vesznek a saját nyakukba.
Megélhetési költségeinket nem kötelességünk az unokákra áldozni. Húzzunk észszerű határokat, és csak annyit költsünk, amennyit a havi nyugdíjunk és megtakarításaink biztonságosan fedeznek. hogy ne váljunk saját jószívűségünk áldozatává!
4. A tervezés fontos az örökség kapcsán is!
Az emberek nagy része nem ír alaposan átgondolt végrendeletet, pedig ez egy igen fontos lépés.
A végrendelet elkészítésekor mindenképpen vegyük figyelembe az unokák számát és életkorát, és átgondolni, hogy anyagi szempontból hogyan kezeljük az idősebb, illetve a fiatalabb unokákat.
A szakértő azt javasolja, hogy amennyiben az unokák nagyjából egyidősek és hasonló anyagi helyzetűek, örökölhetnek egyenlő részt a hagyatékból.
Egyéb esetben, például ha betegséggel, fogyatékkal élő unokánk van, vagy olyan, aki anyagi nehézségekkel küzd, és több támogatásra van szüksége, ezt minden további nélkül figyelembe vehetjük a végrendelet megalkotásakor, melyhez érdemes egy nekik írt levelet is csatolni, melyben a félreértések és indulatok elkerülése végett elmagyarázzuk döntésünk okát.
via
Fotó: Freepik