Sokunkban felmerült már a kérdés: vajon mire fog emlékezni unokánk velünk kapcsolatban? A családi együttlétekre? Arra, mikor együtt sétáltunk, kirándultunk? Az ajándékokra, amiket tőlünk kapott? Kilenc, immár felnőtt unoka története a nagyszülők kapcsán megőrzött, legmeghatározóbb emlékeikről.
1. ”Nagymamám a nyári szünidőben minden nap megengedte, hogy addig aludjak, míg jólesik. Minden reggel ugyanazzal várt a konyhában: friss teával, sült kacsahússal és ropogós kenyérrel. Tudta, hogy ez a kedvencem. Mikor suli után nála vártam meg a szüleimet, elrejtett nekem egy kis szelet csokit a kredenc felső polcán, úgy, hogy még épp elérjem. Mindig eszembe jut, mikor belépek a régi házba.”
2. „A nagypapámmal éppen a Balaton szélén sétálgattunk a napfogyatkozáskor. Emlékszem, ahogy minden elsötétült, a nádas elhallgatott egy percre. Néma csend lett. Mintha varázslatot élnénk át mi, ott, ketten a nagyapámmal. Felejthetetlen emlék!
3. „Egyszer a nagymamám elvitt a cirkuszba. Haladó gondolkodású nő volt, nem ragaszkodott az előírt viselkedési formákhoz, normákhoz. Emlékszem, míg minden gyerek tapsolt és visongott, én megsirattam a cirkuszi állatokat. Akkor nagyim azt mondta, hogy ha nem akarom, nem kell itt maradnunk. Bólintottam, felálltunk és kimentünk a ligetbe sétálni. Beszélgettünk, fagyiztunk, gyönyörködtünk a természetben, és ez nagyon megnyugtatott.”
4. „A nagyiék háza és az azt körülölelő udvar igazi paradicsom volt számunkra. Mint egy dzsungelben, szinte elvesztünk a rengeteg buja növény, zöldség és gyümölcsfa között. Csodás nyarak voltak! Ma már sokkal kisebbnek tűnik a kert, de az emlékek egy életre a szívemben maradnak.”
5. „Egyszer a nagyapám jött értem az óvodába, és hazafelé megfigyeltük, ahogyan a munkások egy nagy fa kivágásán munkálkodtak. Ahogy a hatalmas fa kidőlt, zokogásban törtem ki. Nagyapám megölelt, és annyit mondott: ’Különleges gyerek vagy.’ Akkor még nem értettem, de ma már sokat jelent nekem ez a mondat. A következő héten együtt ültettünk egy fát. Nagyapám már sajnos nem él, de a fa azóta megnőtt, a gyerekeim játszanak alatta, és tudom, hogy olyankor ő is velünk van.”
6. „Mikor ovis voltam, mindig nagymama varrta meg a farsangi jelmezem. Egyik évben anyukám készítette el, de nem tetszett nekem, és sírtam, hogy a nagyi varrja meg! Emlékszem, anyukám emiatt nagyon elkeseredett, és a nagyi vigasztalta. Akkor egészen más szerepben – anyának és gyermekének - láttam kettejüket. Megrázó lecke volt a szeretetről és vigasztalásról. Nem vitáztam tovább anyukámmal, csak csendben felvettem a jelmezt.”
7. „A mi családunk minden évben együtt nyaralt egy hetet a Mátrában. Még emlékszem az esti tábortüzekre, a sütögetésre, a közös kártyázásokra, arra, ahogy papával ágakat gyűjtöttünk, papírokat gyűrtünk, a nagyi közben teát főzött, és anyukámmal együtt készítették a finomságokat. Minden nap kirándulni mentünk, esténként pedig együtt beszélgettünk és játszottunk. Minden olyan tökéletes volt! Szerencsésnek tartom magam, hogy ilyen gyermekkorom lehetett.”
8. „Karácsonykor a szüleim átvittek a nagyszüleimhez egy pár órára, gondolom, közben feldíszítették a fát, vagy az ajándékaimat csomagolták. Addig mi nagyival díszeket készítettünk, énekeltünk, kalácsot sütöttünk és közben karácsonyi meséket mondott nekem. Aztán estére összejött a család, és meghitten ünnepeltünk.”
9. „Nagypapám tanított meg horgászni és csónakázni. Jó kis időtöltés volt, mégis, ami a legjobban megmaradt bennem, az a csend, a halk vízcsobogás, a természet, a hangulat, a nyugalom… És ahogyan ő jelen volt mindebben. Még csendben együtt üldögélni is csodás volt. Nagyon hiányzik.”
A nagyszüleim nem halmoztak el ajándékokkal - Mégis náluk voltam a legboldogabb!
Szerző: Nagyszülők Lapja
Fotó: Fortepan/Fodor András örökösei
