Pogány Judit lett a Nemzet Színésze

Nagyszülők Lapja

Érdekességek

Nagyszülők Lapja


Pogány Judit lett a Nemzet Színésze

A Nemzeti Színház Facebook-oldalán közölte a hírt, valamint bemutatta Pogány Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő munkásságát, pályafutásának leglényegesebb állomásait.

A Nemzet Színésze megtisztelő cím a magyar színjátszás, a nemzeti irodalom tolmácsolása és a magyar nyelv ápolása terén nyújtott kiemelkedő tevékenységért jár.

A címet legfeljebb tizenketten birtokolhatják, és az kaphatja meg, akit a cím viselői maguk közé választanak. Pogány Juditot a november 18-án elhunyt Csomós Mari helyére választották, így olyan nevek között kapott megtisztelő helyet, mint például Udvaros Dorottya, Cserhalmi György, Benedek Miklós vagy Molnár Piroska.




„Pályafutását segédszínészként a kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte, miután az országos Ki mit tud?-on bekerült a döntőbe és felfigyelt rá a teátrum vezetése. 1978-tól két évig tagja volt a Nemzeti Színháznak. Ezt követően ismét Kaposvárra szerződött. 1994-től szabadfoglalkozásúként fellépett többek között az Örkény István Színházban és a József Attila Színházban, valamint a Katona József Színházban. 2004 óta az Örkény Színház tagja. Film- és szinkronszínészként olyan legendás alkotásokban működött közre, mint az Eldorádó, A legényanya, a Zimmer Feri, a Vuk, valamint a Frédi és Béni.” - áll a színház Facebook-posztjában.

Pogány Judit érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 2023-tól immár a Nemzet Színésze címet is viseli.



Fotó: Örkény Színház


Nagyszülők Lapja

Érdekességek

Nagyszülők Lapja


2023.12.20