A csecsemő bőrének felépítése eltér a felnőttekétől, sokkal vékonyabb, magasabb víztartalmú, ezáltal sérülékenyebb is. A pelenkás korszakban a pelenkázás egy zárt, nedves, meleg környezetet jelent a popsi bőrének.
Bőrproblémák a pelenkában
Ebben az életszakaszban könnyen kialakulhat pelenkakiütés - pelenkadermatitisz -, amely a csecsemőkor egyik jellemző bőrrendellenessége. A pelenkadermatitisz nevéből adódóan azon a területen fordul elő, ahol a bőr a pelenkával érintkezik. A leggyakrabban érintett helyek, a popsi kidomborodó területei, a végbélnyílás környéke, kislányoknál a szeméremdomb, a nagyajkak, kisfiúknál a herezacskó. Az elváltozásra jellemző a bőrpír, a bőr vizenyőssége, az apró kiütések. Emellett a hajlatokban az összefekvő bőrfelületek is „kipállhatnak”.
A pelenkakiütés kialakulásának okai
A pelenkadermatitisz a vizelet és a széklet együttes hatására alakul ki. A vizelet fokozza a bőr víztartalmát, ezáltal a bőr hajlamosabb sérülésre: a székletben található baktériumok, és emésztőenzimek pedig a vizelettel elvegyülve, abból ammóniát szabadítanak fel, amely irritálhatja a bőrt.
Az anyatej véd
Anyatejes csecsemőknél ritkán fordul elő pelenkadermatitisz, ami azzal magyarázható, hogy anyatejes babák székletének baktériumflórája kedvezőbb, a széklet pH-ja alacsonyabb, kevesebb enzimet tartalmaz. A tápszer és egyéb táplálék bevezetésekor, a széklet baktériumflórája megváltozik, a széklet vegyhatása lúgos irányba tolódik el. Ezenkívül bármilyen megbetegedés, vagy antibiotikus kezelés megváltoztathatja a bélflórát.
Mit tegyünk ha a baba popsija piros?
A pelenkás területen jelentkező irritáció, gyulladás kezelésében a bőr szárazon tartásának kulcsszerepe van. A pelenkát lazább székletürítések esetén nappal kb. két óránként cseréljük, éjszaka is legalább egyszer. Az ultramagos egyszer használatos pelenkák a legjobbak. Jól kell megválasztanunk a pelenka méretét is, ugyanis a szoros pelenkák is irritálhatják a bőrt.
Vizelet- és/ vagy székletürítés után langyos vízzel és semleges lemosóval kell megtisztogatni a baba popsiját, majd a nedvességet óvatosan és gondosan itassuk fel. A pelenkadermatitisz jelentkezésekor kereskedelmi forgalomban kapható illatosított törlőkenőket ne használjunk.
A bőr védelme
Bőrvédő kenőcsökkel kiválóan csökkenthető a vizelet és széklet érintkezése a bőrrel. A popsi védelmére magas zsírtartalmú, víztaszító tulajdonságú kenőcs a legalkalmasabb, mely a pelenkacserék közötti időben is megvédi bőrt a nedvességtől, az irritációtól. Mivel a sérült, hámhiányos bőrterületről a gyógyszerhatóanyagok könnyen felszívódhatnak, a szervezetben felhalmozódhatnak, toxikussá válhatnak, ezért popsi ápolásra semleges kenőcsöket használjunk. Fontos, hogy tartalmazzon olyan hatóanyagokat, ami segíti a bőr regenerálódását, ugyanakkor nem károsítja a bőr normál felépítését sem. A paszta állagú kenőcsöket nehéz lemosni, és a dörzsölés további irritációnak teszi ki a bőrt, ezért pelenkadermatitisz esetén használatuk kerülendő. Az illatanyagokat, tartósítószereket tartalmazó kenőcsöket allergizáló hatásuk miatt kerüljük.
Amennyiben ezeket a szabályokat betartják, néhány napon belül javulás várható. Ha mégsem szűnik meg a gyulladás, javasolják az édesanyának, hogy forduljanak a háziorvoshoz vagy bőrgyógyász szakorvoshoz!
A gyermekkorban elhanyagolt látáshibák, szembetegségek komoly problémákat okozhatnak később. Többek között akár ambylopiát, azaz tompalátást is. Szakértőnket, Dr. Ungváry Lilla szemész szakorvost kérdeztük a tompalátásról.
Ha kíváncsi, eleven gyermekekkel túráztok, sétáltok jó, ha tudod milyen növények találhatók az adott kirándulóhelyen, milyen növényekkel találkozhat a gyerek a kertben, a játszótér környékén, vagy akár a lakásotokban is. Mi a teendő, ha mérgező növényt fogyaszt a kicsi?
Egy kétéves alabamai kislány, Wryn, nagymamájának, Carol Graydonnak köszönheti, hogy még életben van. A kislánynál 2 hónapos korában veleszületett nephrosis szindrómát (VNS) állapítottak meg, ami egy ritka genetikai rendellenesség, veseátültetés nélkül végzetes.
Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.
Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!
Tisztelt Hölgyem!
Természetesen megfontolandó a nyugdíj igénylés dátuma az ön esetében, mivel számos tényezőre kell kiemlten figyelni.
Személyre szabott szaktanácsot és előzetes nyugdíj számítást tudok önnek javasolni. 2021.-es szorzószámokat csak is kizárólag 2020.március végén lesz hatályos.
Amennyiben igényli úgy jelezze.
www.ugyintezesazonnal.hu
Köszönettel: Szatmáry Tünde Katalin