Talán bele sem gondolunk, milyen lehet, ha egy nagyszülő azt érzi, hogy felnőtt gyermekei vagy gyermeke párja idővel elfordultak tőle, és félő, hogy emiatt nem láthatja majd kisunokáját. Ennek kapcsán érzett fájdalmát öntötte szavakba egy leendő nagymama.

Fontos odafigyelni egymásra - és saját reakcióinkra is - a családon belül, energiát fektetni a kapcsolatok ápolásába, és törekedni az empatikus, mégis őszinte kommunikációra. Ha másért nem, az unokánkra gondolva minden fáradság megéri!

Még ha azt is hisszük, hogy minden rendben van a családban, előfordulhat, hogy egyikünk olyan sérelmet hordoz a szívében, mely eltávolodáshoz vezet.
Ezt éli meg az a nagyi, aki szíve minden szeretetével várja kisunokáját - pedig abban sem biztos, hogy láthatja majd őt.

 

 

„Drága Kisunokám!

Talán különös, hogy még meg sem születtél, de már írok Neked, de egyszerűen ki kell írnom magamból mindazt, amit érzek. 

Tudod, én édesapád anyukája vagyok, vagyis az apai nagymamád. Valamiért nem láthattam, ahogy növekedsz Anyukád pocakjában, nem lehettem részese a várakozás csodálatos 9 hónapjának, és abban sem vagyok biztos, hogy láthatlak majd egyáltalán.


Tudod, miután a szüleid megismerték egymást, gyorsan szerelembe estek, és úgy tűnt, minden rendben van. Szívesen látott vendég voltam náluk, és ők is sokszor jöttek át hozzám.
Aztán egy nap megtudtam, hogy megfogantál, és boldogságom határtalan volt.

Ám észrevettem, hogy egyre kevésbé érdeklődnek irántam, és ha beszéltünk is, úgy éreztem, nem kíváncsiak a gondolataimra, sőt, nincs szükségük a segítségemre sem.

Attól félek, a szüleid kizártak engem az életükből.


Most csak olvasgatom, hogyan fejlődik a kisbaba, hiszen én már oly rég voltam várandós… Elképzelem, mekkora lehetsz már, felidézem fejlődésed apró mozzanatait, és bár megszakad a szívem, de már nem hívogatom a szüleidet. 
Fogalmam sincs, fogod-e viselni a ruhácskákat, és játszhatsz-e majd a játékokkal, amiket Neked vettem. Könnyezve lépek be minden olyan üzletbe, ahol babás holmikat árulnak, mert arra gondolok, vajon látlak-e valaha...


Tudd, hogy nem telt el úgy nap vagy óra, hogy ne gondoljak Rád. Veled voltam mindvégig, Rád vártam és Rád várok most is. Csak igyekeztem háttérbe vonulni. 
Nem tudom, mire számíthatok. De a fényképezőgépem feltöltve várja, hogy megörökítsem apró arcodat. Reménykedem, hogy talán ott lehetek, talán láthatlak már az első napokban, hetekben. 

Bárhogyan is lesz, tudnod kell, hogy egészséget, boldogságot, vidámságot kívánok Neked egész életedre!
Tudnod kell, hogy volt és van egy nagymamád ezen a világon, aki látatlanul is mélyen, igazán szeret Téged, és nyitott szívvel és tárt karokkal vár Rád, ameddig csak kell – és mindenét odaadná érted, hogy láthasson és szerethessen Téged, vés az életed része lehessen.

Persze lehetséges, hogy addig megváltozik minden. Lehet, hogy mégis érinthetem apró kezed, és szemeidbe nézhetek, miután megérkeztél e világra.
Lehet…

Nem adom fel. Bárhogyan is lesz, leveleket fogok írni Neked, hogy ha egy nap a kezedbe kerülnek majd, tudd, hogy minden szavam igaz volt. Addig is igyekszem megőrizni a hitet, hogy nem csak a leveleken keresztül ismerhetsz majd engem.

Nagyon várlak és nagyon szeretlek.

A Te Nagymamád."

 

 

 

Fotó: Freepik