Az idő múlását nem állíthatjuk meg. Az időkerék továbbgördül, és mi ez ellen nem tehetünk semmit. De akárhányszor gyermekünk szemébe nézünk, és magunkhoz öleljük őt, ugyanazt a kisgyermeket öleljük át, akit sok évvel ezelőtt, és újra átélhetjük a rég elmúlt pillanatokat, időn és téren át...

Szülőként csupán egy szempillantás, és gyermekünk máris felnőtt... Oly rég volt már... Most elindult...már szalad! Immár iskolába megy… És miután még egyet pislogunk, azt vesszük észre, hogy mi maradtunk, ő már éli azt az önálló életet, melyre mi magunk készítettük fel, délben pedig már újra csak két teríték van az asztalon.

A csoda mégis abban rejlik, hogy anyaként felnőtt gyermekünkben is láthatjuk, érezhetjük azt a kisgyermeket, akit sok-sok éve ugyanígy öleltünk magunkhoz... Erről mesélnek Danielle Sherman-Lazar megindító sorai.

 

„Amikor egy felnőtt gyermek megöleli az édesanyját, az olyan ölelés, mintha egy időportálon utazna át. 
Hirtelen anya háromévesnek lát téged, amint az ölében ülsz, magához ölel, és érzi milyen finom illatod van fürdés után. És amikor egy kicsit szorosabban és közelebb ölel téged, az azért van, mert ő még egy kicsit tovább szeretné életben tartani ezt a pillanatot.

Szóval, amikor megöleled anyukádat, ne csak gyengén öleld meg. Olyan ölelést adj neki, hogy a világ egy pillanatra megálljon forogni a tengelye körül!
Hagyd, hogy egy pillanatra újra átélje a szép emlékeket.
Mert jobban szeret téged, mint bárki mást.

És sosem tudhatod, mit hoz a holnap.”

 

via
Fotó: Freepik