Miért övezi gyakran csak lemondó legyintés, kesergés és panaszkodás a közép- és az időskort? Miért veszítettük el a képességet, hogy megéljük a benne rejlő lehetőségeket? Milyen előnyök válnak hangsúlyossá a korral? Levélírónk sorait minden korosztálynak érdemes elolvasnia.

„Őszintén nem értem, miért mondanak le magukról, miért keseregnek és depressziósak az emberek már 40-50 évesen, mondván, „öregek”. Nem látják, hogy még előttük az élet?
Persze lehet, hogy én könnyen beszélek, én ugyanis a másik oldalról látom mindezt: 75 vagyok - de boldogabb, mint valaha!

Nem tagadom, hogy jó volt fiatalnak lenni, de a mai tudásom, megéléseim, tapasztalatom nélkül utólag úgy tűnik, mintha akkoriban csak a „felszínen éldegéltem” volna. Munka, rohanás, elvárások, megfelelés, gyors és felszínes örömforrások, és persze sok panaszkodás.

Az évekkel rengeteget változtam. Jobban értékelek minden apróságot, mint valaha. A szemem és a szívem nyitottabb minden szépségre. Bárcsak fiatalabban is így láttam volna a világot, az életet!

Mennyivel többet szorongtam! Nem is mertem felvállalni magam, csak sodródtam a szerepeimben és az elvárásokban; nem tudtam és nem is mertem önmagamként élni. Másokért éltem, meg persze a megélhetésért.

Nem létező vagy lényegtelen dolgok tartottak vissza attól az élettől, amit élni akartam, mert hát „mit fognak szólni?” Ha belegondolok, soha senki nem szólt semmit! Az idő viszont eltelt.
De megtanultam mindent, amitől szebb lehet az öregkorom!

Sokáig azt hittem, csak a smink vagy a sima bőr jelenti a szépséget. Pedig a szépség kortalan: a szeretet és a hála táplálja, az pedig rajtunk múlik!

Már nem görcsölök, nem tépelődök semmin. Elfogadom, értékelem és hálás vagyok azért, amim volt és amim van!
Végre van terem és időm azokra, amikre és akikre nem volt: baráti beszélgetésekre, olvasásra, programokra, mély beszélgetésekre. Vagy csak élvezni a naplemente fényét, a reggeli kávé ízét és a szeretteim mosolyát. A gyerekek felnőttek, szinte már az unokák is. Nem kell gondoskodnom senkiről; igaz, a vasárnapi közös családi ebéd viszont még mindig a hét fénypontja, de végre a teljes időm a rendelkezésemre áll. Akkor és oda megyek, amikor és ahová csak szeretnék. Vagy nem megyek, ha nem akarok.

Könnyedén mondok nemet, és alaposan megszűröm, ki és mi fér bele a drága időmbe - az időmbe, ami évről évre értékesebb számomra!

Nem kell megfelelnem, ami felszabadító. Nem zavar a gondolat, hogy mi lesz mások véleménye. Rájöttem, hogy a kutyát sem érdekli, mit csinálok; nyugodtan felvehetnék citromsárga kabátot gumicsizmával, és akár táncolhatnék is az utcán. Ha meg is mosolyognak, akkor is elfelejtik, mire hazaérnek; ha pedig nem, nos, az még jobb: akár példakép is lehetek a fiatalabbaknak: „Hahó, így is lehet!” 

Mert még ha itt fáj, ott fáj is, akkor sem lehetetlen vidáman megöregedni. A kor nem a világ vége, hanem egy másik élet kezdete. Az öregség nem betegség, hanem egy időszak - egy ajándék -, ami nem mindenkinek adatik meg, csak a szerencséseknek!

Örömtelibb az életem, és szabadabb vagyok, mint valaha! Most én jövök! Igazán, magamért."

 

Ezt is olvasd el: Így lehet igazán mély a kapcsolatod az unokákkal és a felnőtt gyerekeiddel is! 4 szuper tipp a hétköznapokra

 

 

Szerző: Nagyszülők Lapja
Fotó: Freepik