2023. november 28 |Dezdemóna, Jakab, Stefánia, Terestyén, Trisztán...
Főoldal > Cikkek > Utazás > Országos Rajzfilmünnep 2018: Több mint 130 mese és rajzfilm, amit most ingyen megnézhettek a moziban! Országos Rajzfilmünnep 2018: Több mint 130 mese és rajzfilm, amit most ingyen megnézhettek a moziban!
Szerző: Nagyszülők Lapja 2018-10-24 Forrás: Nagyszülők Lapja ![]() Száz helyszínen csaknem 500 program várja az Országos Rajzfilmünnep közönségét péntektől vasárnapig országszerte vetítésekkel és filmes programokkal. Idén 92 település csatlakozott a sorozathoz, amelynek keretében 486 vetítéssel és több száz filmekhez kapcsolódó ingyenes programmal várják a látogatókat 2018. október 26-28. között - közölte az eseményt szervező KEDD Animációs Stúdió az MTI-vel. ![]() Közel 100 helyszínen várják a gyerekeket Budapest mellett olyan nagyvárosok csatlakoztak a rendezvényhez, mint Debrecen, Eger, Miskolc, Szeged, Szolnok, Szombathely vagy Zalaegerszeg, valamint olyan kisebb települések is, mint Diósjenő, Jobbágyi, Kővágóörs, Nagykovácsi, Pásztó vagy Tét. Az animációs stúdió 41 egészestés filmet, 23 válogatást és 12 teljes sorozatot, összesen több mint 130 animációs alkotást kínált a helyi szervezőknek, akik magyar klasszikusokat és az elmúlt években készült magyar műveket egyaránt szívesen választottak. A kockásfülű nyúl évadaiból összesen 39 vetítést tartanak, a Mesék Mátyás királyról című mesesorozatból huszonötöt, a Vukból tízet, de számos helyszín kérte a Frakkot, a Mézga családot vagy a Dr. Bubót. A kortárs magyar animációkra is sokan kíváncsiak, hiszen 22 vetítést tartanak Richly Zsolt Luther című sorozatából, a Kányádi Sándor meséjéből készült A világlátott egérke 14 alkalommal lesz látható, a magyar animációs felsőoktatási intézmények, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Metropolitan Egyetem és az Eszterházy Károly Egyetem diplomafilmjeit pedig összesen 20 alkalommal mutatják be. A nagyobbak is találnak maguknak programot A szervezők változatos műsort állítottak össze a filmkínálatból, amelyben a gyerekek mellett, az idősebb korosztály is találhat magának kedvére valót, hiszen a 486 vetítésből 85 szól 12 éven felülieknek. Több helyszínen is látható lesz Jankovics Marcelltől Az ember tragédiája vagy az Oscar-díjas Michaël Dudok de Wit által rendezett, de nagyrészt a kecskeméti stúdióban animált A vörös teknős is. A külföldi animációkból is sokat kértek a települések; Budaörsön például két helyszínen is leadják A messzi Északot, a Teheráni tabukat és A kis kedvencek titkos életét, a Budapesti Művelődési Központban a különböző animációs fesztiválok válogatásait, valamint a magyar felsőoktatási intézmények vizsgafilmjeit vetítik, a Kubó és a varázshúrok az oroszlányi és az egri helyszíneken lesz látható, a Minyonokat Nyíregyházán és Bicskén vetítik, a Napkirálynő című francia-belga-magyar koprodukciót pedig 13 település választotta programjába. Kézműves foglalkozásokkal is készülnek A filmvetítések mellett Gyálon rókabábkészítésre is várják a gyerekeket, Gyulán rajzfilmfát lehet ültetni, Herenden élő zenés programot szereznek állatsimogatással, kézműves foglalkozással és tökfaragással, Parádon rajzversenyt tartanak, Pécsen beszélgetést szerveznek az ókori Egyiptomról a Napkirálynő kapcsán, Sopronban pedig Luther-rózsát készítenek. Rajzfilmpályázat a rajzfilm ünnepén A hatodik alkalommal megtartott filmünnephez egy rajzpályázat is kapcsolódik, amelyre azoknak a 14 év alatti gyerekeknek a munkáit várják, akik szívesen lerajzolnák saját mesehősüket. Az alkotásokról elkészített fotót 2018. november 7-ig a KEDD stúdió email címére kell elküldeni. A nyertesek filmes ajándékokat kapnak. Itt nézhettek ingyen mesét - 20 ötlet az Országos Rajzfilmünnep kínálatából (Figyelem, ez nem a teljes program!)Eger 2018-10-26 09:00 - Ősember – Kicsi az ős, de hős Vetítés EKMK – Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház Eger, Bartók Béla tér 6. 2018, A kicsit sem bátor kőkori ősöknél majdnem minden kerek, amíg völgyüket el nem foglalja a pénzéhes bronzkori zsarnok, Kupor. Az Öreg és törzse beletörődnek a sanyarú száműzetésbe, ám az ifjú és ügyetlen Öcsi hű társával, Kutylaccal mer nagyot álmodni és megpróbálják felvenni a kesztyűt. Ha beválik a nem túl kigondolt tervük, visszakapják szeretett otthonukat. De ha elbuknak, akkor örökre a bányákban fognak dolgozni… .. Székesfehérvár 2018-10-26 09:00 - Pocoyo és az űrcirkusz, Pocoyo 2. és 3. évad Vetítés Barátság mozi Székesfehérvár III. Béla király tér 1. A Pocoyo rajzfilm, a spanyol Zinkia Stúdió díjnyertes animációs sorozata – amely több mint 120 országban hatalmas siker – megérkezett Magyarországra. Pocoyo világában a legkisebbek játékos formában megismerkedhetnek az őket körülvevő mindennapi dolgokkal, színekkel, számokkal, formákkal. A sodró lendületű, szórakoztató sorozat nézői olyan alapértékekkel találkoznak, mint a tolerancia, tisztelet, szeretet, hűség és barátság. A főszereplő, a mindenre kíváncsi kisfiú, Pocoyo elválaszthatatlan barátai: Elly, az elefántlány, Pato a kacsafiú, Loula a kiskutya, Szundimadár, Szundimadárka, Valentina a kis hernyó és Polip. A népes társaság kreativitásra és interakcióra serkenti a legkisebb nézőket, és a felnőtteknek is garantált szórakozást ígér. A Pocoyo és az űrcirkusz mesében Pocoyo vicces világát felfogatja néhány barátságos űrlény váratlan febukkanása. Pocoyo hamarosan rájön, hogy új barátai a “Marciano fivérek” cirkuszi előadó művészek. .. Putnok 2018-10-26 09:00 - Válogatás Richly Zsolt gyerekeknek készült sikersorozataiból Vetítés Putnoki Humán Szolgáltató Központ Városi Könyvtára Putnok, Bem József tér 6. Kíváncsi Fáncsi (2 epizód) / Flamingó kaland; Fóka kaland / 18’ A kockásfülű nyúl (3 epizód) / Menyus és a sportverseny; Kistöfi beteg; Kriszta és a foxi / 21’ Kormos mesék (2 epizód) / A hetvenkedő sün; Fázó rókafiak / 11’ Fabulák (2 epizód) / A farkasról, a rókáról, egy pórról meg a sajtról; Egy gyermekded vadkanról, a disznókról meg a bárányokról / 16’ .. Bicske 2018-10-26 09:30 - Válogatás a legkisebbeknek BEMKK Petőfi Művelődési Központ Bicske, Kossuth tér 20. Összeállítás a Bogyó és Babóca, Hoppi mesék és Pocoyo legizgalmasabb epizódjaiból. .. Budaörs 2018-10-26 09:45 - A világlátott egérke Vetítés PostART kulturális színtér Budaörs, Clementis László utca és Ébner György köz sarok Válogatás a Kányádi Sándor novellájából adaptált rajzfilmsorozat számos nemzetközi fesztiválon bemutatott és díjazott epizódjaiból. Epizódok: Rokoni pártfogás Vonaton ringatózva Szabadulás a szolgaságból Az egérszerető macskánál Az óriások fogságában Menekülés a jólétből A 13-as titka .. Pér 2018-10-26 08:00 - János vitéz Vetítés Petőfi Sándor Művelődési Ház Pér, Petőfi Sándor utca 1. Miközben Kukorica Jancsi kedvesét öleli a folyóparton, az őrzésére bízott nyáj szétszéled. Jancsinak ezért bujdosnia kell és sok nehéz kalandban, számtalan viszontagságban van része. Segít Franciaországból kiűzni a törököt, s mikor meggazdagodva hazatérhet, szép kedvesének, Iluskának csak sírhantját találja. Bánatában újra vándorlásra adja magát, s így jut el a mesék birodalmába, ahol megtalálja végre Iluskáját. .. Veszprém 2018-10-26 10:00 - Klasszikus magyar mesék I. – az MTVA válogatása Vetítés Veszprém Városi Művelődési Központ Veszprém, Táborállás park 1. Kukori és Kotkoda Kukori és Kotkoda boldog házasságban élnek, azonban Kukori lustasága gyakran bosszantja Kotkodát, és okoz bonyodalmakat. Kukori ugyanis csak vonakodva végzi el a házimunkát; hiába kéri Kotkoda hogy kapirgálja ki a gyomot a kukorica közül, vagy éppen porolja ki a szőnyeget, Kukori folyamatosan azon töri a fejét, hogyan kerülhetné el a munkát. Ebben jó barátja, Kopasznyakú is segítségére van, aki rendszerint segít Kukorinak kibújni a munka alól. A két jóbarát azonban mindig pórul jár, és Kotkoda végül megleckézteti a lusta Kukorit… Pom Pom meséi Hogy kicsoda Pom Pom? Többféle alakban láthatjátok. Lehet paróka, szobafestő pemzli, egyujjas kifordított bundakesztyű, vagy papucs orrán pamutbojt. Csodálatos történeteket mesél nektek és Picurnak Gombóc Arturról, a falánk madárról, és a többi nem kevésbé izgalmas figuráról. Frakk Papírkivágásos animációs tévésorozat, amelynek főszereplője Károly bácsi magyar vizslája, Frakk, aki ki nem állhatja Irma néni két macskáját, Lukréciát és Szerénkét. .. Sopron 2018-10-26 09:00 - 40 éves a kockásfülű nyúl! – Az első évad Vetítés Liszt Ferenc Kulturális Központ NépmesePont/ Pinceklub Sopron, Liszt Ferenc u. 1. A kockásfülű nyúl Marék Veronika és Richly Zsolt kultikus rajzfilmsorozata. A különleges tulajdonságokkal felruházott hős nevét hosszú füleiről kapta, amelyeket összecsavarva propellernek használ, és így repülni is tud. A néhány perces epizódokban ő az örök konfliktusmegoldó: ehhez felhasználja különleges képességeit is, de alapvetően belső tulajdonságai segítik. 1. Kriszta születésnapja 2. Menyus és a hóember 3. Kistöfi az állatkertben 4. Kriszta a majálison 5. Menyus és a sportverseny 6. Kriszta az indián 7. Kriszta és a jelmezbál 8. Kistöfi a tóparton 9. Menyus és a rajzverseny 10. Kistöfi a hegyekben 11. Kriszta a játszótéren 12. Kistöfi eltéved 13. Menyus meg a foxi .. Tét 2018-10-26 10:00 - A magyar animáció aranykora Mézgáékkal és Dr. Bubóval Vetítés Téti Művelődési Ház Tét Fő u. 80. Mézga család A 12 éves Aladár zseniális képességekkel van megáldva. Olyan készüléket bütyköl, amelynek segítségével kapcsolatba tud lépni XXX. századi leszármazottjával, köb-ükunokájával, MZ/X-szel, avagy Öcsivel, hogy különféle holmikat kérjen tőle. Családtagjai azonban csak a legritkább esetben tudnak jól bánni az új eszközökkel és lehetőségekkel, így aztán ismét Aladáron a sor, hogy kihúzza őket a csávából. Mézga Aladár különös kalandjai Mézga Aladárt nem szükséges bemutatni. Fúró-faragó tehetségéről, szülei “szomorításáról” és egyéb kalandjairól már jól ismerhetitek. Aladár, miután kapcsolatot teremtett a 30. századbeli MZ/X-szel, olyan értékes tapasztalatokat és anyagokat szerzett, amelyekkel éjszakánként végre tudja hajtani elképesztően vakmerő kalandjait. Különböző bolygókon veszedelmes kalandokba keveredtek Blökivel, de Aladár furfangos ötleteivel, találékonyságával reggelre szerencsére sikerül visszatérniük a Földre. Kérem a következőt! Dr. Bubó, a bölcs bagoly doktorátusát megkapva egy fa tetején praktizál az erdő közepén. Asszisztense, Ursula a medve, akinek segítségével orvosolja az erdőben lakó állatok minden gondját-baját. Dr. Bubó tanácsára számít az erdei rend őre, Csőrmester is, aki a törvény szigorú erejével csap le a szabálysértőkre. .. Budapest II.ker 2018-10-26 10:00 - Bogyó és Babóca – 13 mese Vetítés KEDDshop Budapest, Frankel Leó út 11-13. 2010, magyar animációs film. Bogyó és Babóca neve ismerősen csenghet minden óvodás és kisiskolás számára. Bartos Erika nagysikerű könyvsorozatának hősei most életre kelnek a Bogyó és Babóca – 13 mese című animációs filmen. Bogyó a csigafiú és Babóca a katicalány elválaszthatatlan barátok. A 13 rövid mesében sok kedves kalandot élnek meg együtt, s közben új barátokat szereznek, valamint megismerik az őket körülvevő világot. .. Parád 2018-10-26 09:00 - Gru 3 Vetítés Közösségi Ház Parád, Kossuth Lajos út 123. 2017,Amikor Gru és újdonsült felesége, Lucy képtelenek legyőzni az emberiséget fenyegető legújabb gonosztevőt – az egykori gyerek tévésztárt, aki a 80-as évek megszállottja, és Balthazar Brattnek hívják -, megalázó módon kirúgják őket az Anti Gonosz Ligából. A minyonok azt remélik, Gru megragadja az alkalmat, és visszatér a bűn útjára, de amikor Gru világossá teszi, hogy már visszavonult mindettől, akkor a minyonok felmondanak, és elindulnak a saját fejük után. .. Debrecen 2018-10-26 10:00 - Mesék Mátyás királyról Vetítés DMK Csapókerti Közösségi Ház Debrecen, Süveg u. 3. A Mesék Mátyás királyról tizenhárom rajzfilmje az ország talán legigényesebb rajzfilmes csapatának, a Kecskeméti Stúdió művészeinek munkáját dicséri. .. Oroszlány 2018-10-26 10:00 - Válogatás gyerekeknek a Kecskeméti Animációs Film Fesztivál (KAFF) 2017 díjnyertes filmjeiből Vetítés Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár Oroszlány Szent Borbála tér 1. Kojot és a sápadtarcú / Gauder Áron / 7’55” Élt a Lakoták földjén egy furfangos fehér kereskedő. Ez az ember mindenkit becsapott, aki betette a lábát a boltjába. Egy nap azonban találkozott Kojottal. Mimik / Varga Petra / 4’ Két pantomim épp láthatatlan ebédjét fogyasztja a parkban, mikor elsétál mellettük egy galamb. Louis szívesen etetné a madarat, ám a lelkesedés nem kölcsönös- barátja, Jean-Pierre kapja a madár minden figyelmét. Louis, hogy rátehesse kezét a madárra, elkeseredésében minden pantomimes trükkjét beveti, de ahogy az események kezdenek egyre jobban ellehetetlenülni, Louis abbahagyja a kedveskedést és csak egy célja marad: véget vetni idegesítően tökéletes barátja túláradó örömének. Cigánymesék – A Tűzpiros kígyócska / Balajthy László / 7’30” Aluno, a nagyapja tanítása nyomán felnőtté váló fiúcska életének történései bevezetnek a cigányság világába, az igaz, feltétel nélküli szeretet létezését keresve, a legközelebbi hozzátartozók próbatételén keresztül. A Négyszögletű Kerek Erdő – Tilos a bukfenc / Horváth Mária / 7’ A Négyszögletű Kerek Erdő kedves, vidám társaságát megzavarja, majd megfenyegeti Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon, végül még a bukfencezést is megtiltja neki. Pedig bukfenc nélkül élni sem érdemes. Meg is találják a megoldást. Hoppi mesék – Az emlékezés ünnepe / Rófusz Ferenc / 7’ Ezen a napon azokra emlékezünk, akik már nem lehetnek velünk. Az emberek kimennek a temetőbe és gyertyát gyújtanak a szeretteikért. Európában inkább csendesen, míg Mexikóban nagy ünnepséggel, zenével és tánccal emlékeznek a halottakra. .. Fonyód 2018-10-26 11:15 - Luther (6-10.) Vetítés Országjáró Kultúr Kamion – Balaton Kollégium előtti parkoló Fonyód Ady Endre u. 1. A rajzfilm a német szerzetesből lett teológus és reformátor Luther Márton életét dolgozza fel, akinek teológiája és munkája nyomán a reformáció óta léteznek evangélikus (lutheránus) gyülekezetek a világ minden pontján. Az epizódok a gyermekkortól kezdve a szerzetesi éveken és a katolikus egyházzal való konfrontálódáson át a reformáció megszilárdulásáig és elterjedéséig terjedően dolgozzák fel az egyszerű parasztcsaládból származó Luther életét és a XVI. századi Németország vallástörténeti eseményeit. Az epizódok listája: 6. Kenyértörés. Út a kiközösítésig 7. A lelkiösmeret szava. Remény és átok 8. A wartburgi vár titka. A színfalak mögött 9. Vér, vér, vér. Politika és önvizsgálat 10. Szerelem és halál. Kezdet és vég .. Budapest XI.ker 2018-10-26 14:00 - Animációs rövidfilmek a nagyvilágból I. – BuSho Vetítés Budapesti Művelődési Központ Budapest, Etele út 55. Augenblicke / Kiana Naghshineh / 3’ / Németország Egy nő sétál haza éjszaka. Egy idegen követi. Egyetlen valóság három nézőpontja: a nőé, az idegené és a miénk. Bloody Fairy Tales / Tereza Kovandova / 7’40” / Csehország Öt klasszikus tündérmese, indokolatlanul erőszakos módon újragondolva. Óvakodj a gyerekektől! Lehet, hogy azt szeretik. Kosmos / Daria Kopiec / 2’ / Lengyelország Animációs film a testről. Izom, bőr, szív, amely szeretné ha megérintenék. A test meg akarja tapasztalni egy másik test közelségét. Yal va Koopal / Maned & Macho / Shiva Sadegh Asadi / 10’ / Irán Egy fiatal lány elnyomott érzelmei és ösztönei álmaiban látott állatokban öltenek testet. Ám a családjából senki nem akarja befogadni ezeket az állatokat. Hypnagogia / Magdalena Kvasničková / 5’ / Csehország Absztrakt, animációs film az elalvásról, mely az ébrenlét és az alvás közti határt próbálja meg vizualizálni, sajátos költői és dokumentarista stílusban. O Matko! / Oh Mother! / Paulina Ziolkowska / 12’ / Lengyelország Anya és fia, folytonos szerepcserés kapcsolatban. Hol az anya, a felnőtt, hol a gyerek, aki gondját viseli hirtelen gyermekké változó anyjának. Egész jól működik minden, amíg a fiú úgy nem dönt, hogy elmenekül anyja szoknyája mellől. SOG / Jonatan Schwenk / 10’ / Németország Egy árvíz után néhány hal fák tetején reked. A kiszáradástól való félelmükben, segítségért kiáltanak. A hangtól felriadva, a közeli barlang lakói nem örülnek ennek a gyülekezetnek. Kötü Kiz / Wicked Girl / Ayce Kartal / 7’ / Franciaország-Törökország Egy török kislány egy kórházban visszaemlékszik azokra a kellemes pillanatokra, melyeket nagyszülei falujában élt meg. Ám nem csak kellemes emlékek törnek a felszínre. .. Szentendre 2018-10-26 14:00 - Hoppi mesék Vetítés P’Art Mozi Szentendre, Duna-korzó 25. Válogatás a The Hoppies animációs sorozatából. A Hoppik című rajzfilmsorozat az óvodás korú gyerekeknek szól. A történetek középpontjában a Hoppik állnak: színes, vidám, manószerű lények, akik egy varázslatos völgyben élnek, és az ő dolguk, hogy a hétköznapok mellett ünnepek is legyenek a világban. Hoppifalván egész évben nagy a sürgés-forgás: húsvétkor tojást festenek, karnevál idején táncokat tanulnak, farsang alkalmával jelmezeket készítenek, karácsonykor díszeket gyártanak és ajándékokat csomagolnak. Minden ország minden fontos ünnepéről a Hoppik gondoskodnak, így kalandjaikon keresztül a világ különböző népeit és az ő szokásaikat is megismerhetik a gyerekek. .. Martfű 2018-10-27 14:00 - Napkirálynő Vetítés Martfű Mozi Martfű, Mártírok u. 1. 2007, Akhesa hercegnő tizennégy éves, vad és neveletlen: pedig az őt körülvevő felnőttek mindent elkövetnek, hogy hozzátörjék a fáraó udvarának szigorú szokásaihoz. Akhesa azonban egyre-másra meglóg otthonról, és álnéven, álruhában élvezi a közeli piac forgatagát. Önállóságának, éles eszének, no meg a macskájának köszönheti, hogy már többet tud a világról, mint apja, Akhnáton fáraó: tudja, hogy Karnakban a papok összeesküvést szőnek uralkodójuk ellen és az ország határára nomád harcosok érkeztek, akik titokzatos megbízójuk utasítására várnak. A lány elszökik otthonról, anyjához, Nefretitihez indul az elefántok szigetére, hogy a segítségével, vagy ha kell, egyedül megmentse az országot. És esetleg még szerelmes is lehessen közben. .. Berettyóújfalu 2018-10-27 14:00 - Vuk Makk Kálmán Mozi Berettyóújfalu, Szent István tér 5. A rókacsaládban „gyermekáldás” van. Mind életrevaló, de egy különösen csintalan. A szülők úgy vélik, nagyapjára ütött és ezért a Vuk nevet adják neki. Amikor árván marad, nagybátyja, a híres Karak veszi pártfogásába. Befogadja barlangjába és vadászni tanítja. Vuk ügyes tanítványnak bizonyul, és Karak legnagyobb örömére ügyes, bátor rókává fejlődik. Okosságát bizonyítja akkor is, amikor a rókalányt kiszabadítja a vadász fogságából. Egy hajtóvadászat során Karak feláldozza életét a fiatalok megmentéséért. Vuk és Iny családot alapítanak, majd sok borsot törtek a vadász és kutyái orra alá. .. Szekszárd 2018-10-27 14:30 - Kutyák és gazdáik: Kartomi és Boxi, Detti és Drót Vetítés Babits Mihály Kulturális Központ, Agóra Mozi Szekszárd, Szent István tér 10. Boxi mesék: Válogatás a KGB Stúdió animációs sorozatából. Kartomi, a csintalan papírfiú és Boxi, a kartonkutya különös történetei elevenednek meg egy gyermek képzeletbeli, háztartási hulladékból épült világában. Sorozatunk összes szereplője a valóságban is kivágható és összehajtogatható papírból. 4 éves kortól ajánlott, de a felnőtteknek sem okozunk csalódást. Detti és Drót: Detti és hűséges kutyája, Drót elválaszthatatlan barátok, akik mindig fantasztikus kalandokba keverednek. Detti képes megállítani az időt, kutyája pedig emberi nyelven beszélni. Borbolya a segítőkész boszorkány pedig mindig kisegíti a kis barátokat egy-egy nem várt ötlettel. Probléma nem marad megoldatlanul. .. Sümeg 2018-10-27 15:30 - Az erdő kapitánya Vetítés Kisfaludy Sándor Művelődési Központ Sümeg, Széchenyi György u. 9-11. Elöljáróban le kell szögezni, hogy a rendőrök élete nem fenékig tejfel. Különösen nem abban a városban, ahol maga a nagy Zéró ütötte fel a tanyáját. Ő a bűnözők koronázatlan királya, akit már réges-rég rács mögött szeretne látni a Kapitány. Zéró az évszázad bulijára készül, amelynek célpontja a Kerek Erdő és annak lakói. A részletes programokat, helyszíneket, programkeresőt itt találod » Forrás: MTI, rajzfilmunnep.hu Fotó: rajzfilmunnep.hu Címkék: országos rajzfilmünnep, ingyen mesenézés, ingyen rajzfilm, ingyen mozi Kapcsolódó cikkek![]() Varázslények - Mesebeli küldetés: Új kiállítás és játék a Vajdahunyadvárban, kalandvágyó gyerekeknek!Új interaktív kiállítás a Vajdahunyadvárban! Ezúttal a varázslények közé kalauzolják el a látogatókat, akik egy különleges küldetésen vehetnek részt a csodákkal teli mesevilágban 2019. szeptember 21-től november 3-ig. ![]() Ezért imádják a gyerekek a Kajla útlevelet! - Mi mindenre jó ez a pecsétgyűjtő okmány?Gyerekek tízezrei indultak útnak családjukkal idén nyáron azért, hogy Kajlát, a kíváncsi kiskutyát követve felfedezzék Magyarországot. ![]() Minden alsó tagozatos gyereknek jár a Kajla útlevél! 3 szuper dolog, amire használhatjátok idén nyáronSzeretnéd, ha unokád megismerné Magyarország gyönyörű tájait, csodálatos épületeit, világraszóló nevezetességeit? Akkor most figyelj, mert a Kajla útlevéllel mindezt megteheti - ráadásul akár ingyen is utazhat! Szakértők![]() ELLÁTÁSOK, TÁMOGATÁSOK KISOKOSAÁllami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak. [x] hirdetés CikkajánlóTermékvisszahívás - A gyerekek imádják a most visszahívott édességet, de ne add nekik! Elkeserítő számok! 7000 új mellrákos beteg van évente - Mik a tünetei? Ide vidd el a gyerekeket! Mókuspark, ahol etethetitek is az állatokat! 11 ok, miért a nagymamák a legcsodálatosabb teremtmények a földön Kőkerítés dőlt egy 9 éves fiúra és édesanyjára Pesterzsébeten - a kisfiú nem élte túl Fontos kiskapura figyelmeztet a bank – 30 fölött is van még esély a babaváróra (x) Recept ajánlatunk![]() Zöldséges csirkemellVárandós kismamáknak ajánlott ételek >>12 hónapos kortól. >> Hozzávalók: 4 db csirkemell 1 fej lilahagyma 1 csomó újhagyma 3 db paradicsom 1 db paprika 15 dkg reszelt sajt Tej Jódozott só Bors Mustár Vaj Recept:
A csirkemellet alaposan megmossuk, majd a mustárral ízesített tejben 1-2 órát pácoljuk. A hagymákat, paradicsomot, paprikát karikákra vágjuk. ![]() CSED, GYED, GYES kalkulátorTudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat! [x] hirdetés Legfrissebb szakértői válasz![]() Szatmáry Tünde KatalinKiemelt hazai és nemzetközi nyugdíjszakreferens tovább a szakértőhöz >>Tisztelt Hölgyem!
|