Mit ünneplünk Húsvétkor?

Az ünnep eredete
A húsvét eredetileg (i.e. IX. sz.) az aratás kezdetekor tartott, természeti ünnep volt. A hétnapos ünnep előestéjén hibátlan bárányt öltek, amelyet a csont megtörése nélkül sütöttek meg, és kovásztalan kenyérrel (macesz – pászka) és keserű salátával fogyasztottak el. Az ünnep minden napján aznapra előírt áldozatokat mutattak be.

Ezt az ünnepet már a II. sz. óta évente megtartják: a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, pászkaünnep, az egyiptomi szolgaságból való kivonulás emléknapja. Megünneplésében azonban mára már keverednek a zsidó húsvét és egyes keleti vallások hagyományai.

Mitől függ, hogy mikorra esik?
A húsvét a keresztény egyházi év egyik fontos napja, mert a húsvéttól függ több fontos egyházi ünnep időpontja. A húsvéthoz sok népszokás is kapcsolódik. A kereszténység legnagyobb ünnepe, emlékezés Jézus Krisztus feltámadására.
Napját a niceai zsinat (325) a tavaszi napéjegyenlőséggel (márc. 21.) egybeeső vagy azt követő holdtölte utáni első vasárnapban határozta meg. Így a húsvét ünnepe március 22. és április 25. közé esik, és meghatározza a többi mozgó ünnep idejét is – húsvét előtt és után egyaránt:

o farsangvasárnap - húsvét előtt 7 héttel,
o virágvasárnap - húsvét előtt 7 nappal,
o áldozócsütörtök - húsvét után 40 nappal,
o pünkösd - áldozócsütörtök után 10 nappal,
o Szentháromság vasárnapja - pünkösd után 7 nappal,
o Úrnapja - a következő csütörtök ill. vasárnap.
Húsvétkor ér véget a nagyböjt, a hústól való 40 napos tartózkodás, innen származik a magyar elnevezés.

Húsvéti gyertya:
A nagyszombati katolikus szertartás keretében az új tűzről meggyújtott nagy, díszes gyertya (a húsvéti gyertyát a feltámadás szimbólumaként tartják számon)

Húsvéti nyúl:
A gyermekek hitében a húsvéti ünnepekre tojást hozó állat. (1682 óta ismert a szokás Németországban) Eredete talán egy tévesen értelmezett húsvéti bárány ábrázolására, végső soron ősi termékenységkultuszokra vezethető vissza.



Lexikális források:
Egyetemes Lexikon (Officina Nova – Magyar Könyvklub – Bp., 1998.
Magyar Larousse Enciklopédikus szótár II. kötet – Akadémiai Kiadó, Bp., 1992.