Utam a pszichológiához számos kamaszkori olvasmányon, családi hatáson és
gyermektáboroztatási tapasztalaton keresztül vezetett. Az Eötvös Loránd
Tudományegyetem pszichológia szakára felvételt nyerve hamar úgy
éreztem, hogy jó helyen vagyok. Az egyetem által nyújtott széleskörű
elméleti tudást már a képzés alatt folyamatosan igyekeztem kiegészíteni
önkéntes tapasztalatokkal: önkénteskedtem a SOTE I. Számú
Gyermekklinikájának pszichiátriáján, a Bátor Táborban krónikus
betegséggel élő gyermekeket táboroztattam, dolgoztam hátrányos helyzetű
gyermekekkel és fiatalokkal itthon és külföldön, valamint több éven át
tagja voltam a pszichológiát egy tágabb közönséghez eljuttató
Pszinapszis nevű konferencia szervezőcsapatának.
Egyetemi
szakmai gyakorlatomat a Vadaskert Kórház és Szakambulancián töltöttem.
Ezeknek a lehetőségeknek hála rengeteg élménnyel és tapasztalattal
lettem gazdagabb, a gyermekpszichológia, a gyermekek és családjaik
segítése iránti elköteleződésem pedig véglegessé vált. Diplomámat az
ELTE Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia szakirányán szereztem
meg.
Az egyetem elvégzése után kezdetben óvodapszichológusként tevékenykedtem, jelenleg pedig nevelési tanácsadóban dolgozom, ezen kívül pedig egy alapítványnál, illetve a Most Terápiás Központban fogadok tanácsadásra felnőtt, serdülő és gyermek klienseket, illetve kollégámmal együtt tartok család- és párterápiát
(szupervízió alatt). Pszichológusként a folyamatos önfejlesztésre
törekszem, ezért módszertani repertoáromat specifikus képzéseken
jelenleg is bővítem.
Pszichológusi tevékenységem során, mind
felnőttekkel, mind gyerekekkel foglalkozva nagy hangsúlyt helyezek a
kapcsolatra, a bizalomra, az "itt és most" minél teljesebb használatára,
megélésére. A kapcsolat, a helyzet, az összehangolódás, a feltétlen
elfogadás és a bizalom erejének "használatán" túl személyközpontú,
dramatikus, művészetterápiás és relaxációs eszközöket is használok
munkám során, amely gyermekeknél a rendszerszemléleti keretbe ágyazott
játékterápiával egészül ki.
Természetesen minden tanácsadói
folyamat egyedi és megismételhetetlen, az adott kliens személyisége,
igényei, erőforrásai, valamint a hozott probléma jellege határozza meg,
hogy a közös munka milyen eszközök segítségével, hogyan alakul.
Ahogy
Irvin Yalom mondja, a pszichológus olyan, mint „egy idegenvezető, aki
körbevezeti a pácienseit a saját házuk termein”. Köszönöm, ha
bizalmukkal megtisztelnek ebben!
Tehetünk-e bármit a túlságosan fiús kislányokkal és a túlzottan lányos kisfiúkkal? Mikor alakul ki a végleges nemi identitás? A nevelés vagy a genetika dönti el, hogy később milyen nemhez vonzódik az ember? Gyermekpszichológus válaszol.
Szomorú vagy, mert a szülők alig engedik látni az unokádat vagy mert nem kérnek az élettapasztalatodból? Ne csüggedj, van megoldás! Pszichológus szakértőnk elmagyarázza, hogyan lehetsz te a család nélkülözhetetlenen szupernagyija! Pár egyszerű szabály nagymamajelölteknek és friss nagymamáknak.
Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.
Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!
Tisztelt Hölgyem!
Természetesen megfontolandó a nyugdíj igénylés dátuma az ön esetében, mivel számos tényezőre kell kiemlten figyelni.
Személyre szabott szaktanácsot és előzetes nyugdíj számítást tudok önnek javasolni. 2021.-es szorzószámokat csak is kizárólag 2020.március végén lesz hatályos.
Amennyiben igényli úgy jelezze.
www.ugyintezesazonnal.hu
Köszönettel: Szatmáry Tünde Katalin