A Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Karán
2009-ben diplomáztam, jogi szakvizsgámat 2013-ban szereztem, jelenleg is
ügyvédként tevékenykedem.
Évfolyamdolgozatomat a gyermek elhelyezéséről, szakdolgozatomat pedig a nőkkel szembeni megkülönböztetés tilalmáról írtam.
Amióta
a jogi pályára léptem, családjoggal foglalkozom, ami azért is áll hozzám
közel különösen, mert szeretek mások segítségére lenni olyan nehéz és
konfliktusokkal teli élethelyzetekben, amikor elengedhetetlen egy
külső, objektív tanácsadó jelenléte. Hitvallásom, hogy a sérülékeny gyermekek érdekében a lehető legjobb megállapodás születhessen.
Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban fordulhatsz hozzá kérdéseiddel: - szülői felügyeleti jog gyakorlásának rendezése - kapcsolattartás, - rokontartás, - lakáshasználat és egyéb járulékos vagyonjogi kérdések rendezése
Szülőtartás - nem újkeletű a fogalom, de idén nyáron elfogadták a jogalkotók a vonatkozó szigorításokat, így érdemes összefoglalni a tudnivalókat. Ki jogosult rokon- vagy szülőtartásra? Kitől követelhető tartásdíj? Mi a tartásdíj mértéke? Mennyi időre szól a tartásdíj? Mi alapján dönt a bíróság vita esetén?
Családon belül, a nagyszülők és a szülők között elmérgesedő viszonyt sajnos sok esetben az unoka szenvedi meg. Mit tehet a nagyszülő, ha eltiltják az unokájától? Kihez kell fordulni? Mik a jogi lehetőségek? Mi az eljárás menete? Családjogi szakértőnk válaszol a kérdésekre.
Mi tegyen az az idős személy, aki végrendelkezni szeretne ugyan, de már nem lát igazán jól. Mennyiben számít-e, hogy gyenge látása miatt már el sem tudja olvasni a végrendelet szövegét, esetleg alá sem tudja írni azt? Egy közeli családtag megírhatja-e helyette a végrendeletet otthon? Jogász válaszol.
Mi számít hagyatéki tartozásnak? Melyik hitelezőt kell legelőször kifizetni, azaz mi a kielégítési sorrend a jog szerint? Mi a teendő akkor, ha az elhunyt személy tartozását többen is örökölték, nem csak egy személy? Jogász válaszol.
Mi számít hagyatéki tartozásnak a jog szerint? Köteles-e az örökös az elmaradt közmű, telefon számlákat, adótartozást, albérleti díjat kifizetni az elhunyt hozzátartozó után? Vissza kell-e fizesse az örökös azt a kölcsöntartozást, amivel az örökhagyó személy még életében eladósította magát? Jogász válaszol.
Egy régi jogszabály újragondolása miatt a házastársak újabban akár közös végrendeletet is tehetnek. Kizárólag házastársak vagy élettársak is végrendelkezhetnek közösen? Melyek a házastársi közös végrendelet feltételei? Mikor lesz érvényes az okirat? Jogász válaszol.
Előfordulhat, hogy a szülő halála után két gyermeke közül csak az egyiket szeretné örökségben részesíteni, vajon lehetséges ez? Kinek és milyen esetekben jár az úgynevezett kötelesrész? Ki lehet-e zárni teljesen a kötelesrészre jogosult szülőt, gyereket, házastársat az örökségből?
Az öröklésről való lemondást gyakorta keverik az öröklés visszautasításával, holott a kettő nem ugyanaz. Öröklésről lemondani csak akkor lehet, ha az örökhagyó még él. Melyek a lemondás további követelményei? Jogászt kérdeztünk.
Miért járhat a kötelesrész még akkor is, ha a végrendeletben az örökhagyó kifejezetten kérte a jogosult kizárását? Hogyan alakul az öröklés úgynevezett kitagadás esetén? Milyen kitagadási okokat ismer el a bírói gyakorlat? Ki lehet-e valaki tagadni az örökségből azért, mert alkoholista vagy mert félrelépett időnként? Jogász válaszol.
Az lenne a kérdésem, hogy házasulók (még nem áll fenn a házasság) ügyvédi házassági szerződésben rendelkezhetnek-e érvényesen haláluk esetére? Ha igen, van-e valamilyen speciális feltétele.
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
21. kérdés
FTimi78 1:04:54 2018-07-12
Kedves Ügyvédnő! A segítségét szeretném kérni egy öröklési/végrendelet ügyben. Volt férjem készített egy végrendeletet válásunk után amelyben a közös gyermekünket nevezte meg örökösnek a vagyonát illetően. Ez így rendben is van. Viszont a gyermek kiskorúsága esetén bekövetkező halála esetén a bátyját jelölte meg mint a vagyon kezelője. Szeretnének velem aláíratni egy nyilatkozatot, hogy hozzájárulok ahhoz hogy ő legyen a vagyonkezelő gyám. Szeretném megtudni ha én ezt aláírom, akkor miről fogok lemondani. Ha nem írom alá akkor milyen jogaim maradnak a végrendelkezésével kapcsolatban. Előre is köszönöm a segítségét! Üdvözlettel: Fazekas Tímea
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
20. kérdés
Kutimarika 5:02:35 2018-06-23
Kedves Ügyvédnő! Párom 2016.11.21-én halt meg. Munkahelyével történt pereskedését elveszítette, ezért a megítélt tatozást haláláig fizette. A hagyatéki tárgyalás során a közjegyző kérdezte, hogy a fennálló tartozásokat elismerjük-e, melyek között ez is szerepelt. Elismertük. A tartozást azóta is törlesztem. Baráti körben azt mondták nekem, hogy ezt nem lehetett volna az örökösökre terhelni. Kérdésem az, hogy jogszerűen történt-e párom munkahelyi tartozásának az örökösökre történő terhelése. Üdvözlettel: Marcsen
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
19. kérdés
sanyalba 5:39:46 2018-03-13
Jó napot
az a kérdésem meghalt édesanyám és én szeretnék lemondani az anyai örökségről a húgom javára hogy tehetem ezt meg mivel nem tudok hazamenni a hagyatéki tárgyalásra mert külföldön dolgozok?
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
18. kérdés
Bucko mari 7:57:10 2017-12-12
Tisztelt ügyvédnő!
Három kiskorú gyermek nagymamája vagyok,és egyben a gyámjuk is. Árvák,nincs senkijük sem csak én.Azt szeretném kérdezni mint gyám,semmiféle anyagi támogatás nem jár?
A nevelő szülőség mennyiben más? Én már tíz éve nevelem őket,én semmit nem kaphatok csak a nyugdíjam van.
Köszönettel:egy nagymama
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
17. kérdés
ilderhjem 1:40:41 2017-12-07
Tisztelt Ügyvédnő!
Segitséget szeretnék kérni szeretnék ujra kettesben lenni az unokámmal szeretném ha itt is lehetne ujra.
PTEMBER 21. 0:11
Agnes
2017 szeptember 15 mikor elvitte a lányom az unokámat. csecsemő kora óta (nevelgettem) itt lakik itt laktak a kicsi a hiánya pótolhatatlan nagyon hiányzik azt a fájdalmat El se lehet mondani amit én most érzek szinte a pici mindig velem volt. az édesanyja dolgozott reggeltől estig és a kicsi csak velem volt meg a nagyobbik fiammal (Sajnos már ő sem lakik itthon a lányom miatt) én velem aludt ha beteg volt én voltam vele. Lényegében majdnem mindent én csináltam mikor a szülei este hazajöttek akkor egy kicsikét foglalkoztak vele én vagy a középső fiam fürdettük a kicsit . a szülei nagyon szeretik . a kicsi imádja az apját és az anyukáját A kicsi most két éves és majdnem 4 hónapos ……. nek hívják nagyon jó mammoo( ahogy o mondja) és unoka kapcsolatunk van. Ö egy nagyon boldog mosolygós, bújós dumcsis érdeklődő olyan mint egy kis szivacs mindent magába szív imádnivaló kiegyensúlyozott pici csillag. Ide tartozik tudja mikor mi lesz mi hol van nagyon fontos az idő beosztás. Este 19:00 vacsi 19:30-20:00 fürdetés 21:00 lefekvés rövid mese mikor ágyba megy sok sok puszi simi cirogatás. vele voltam mikor kijött a foga Ha lázas volt ha beteg volt a szülei ugye a hétvégén Pénteken és szombaton állandóan elmentek bulizni Akkor meg ugye Főleg én voltam a picivel meg a nagyobbik fiam Attila Nagyon szívesen vigyáztam a kicsire is vigyáznék most is hogy ha lányom nem kapta Nagyon szívesen vigyáztam én a kicsire mert imádom minden napomat percemet Kitöltött kitöltötte minden pillanat egy ajándék vele. Ha csak egy köhi vagy tüszi volt vagy beteg volt a gyerekorvoshoz is én mentem vele mert az édesanyja dolgozott Szinte mindenhova együtt jártunk reggel felébredtünk akkor egy kis lustálkodás simizés ágyikós hancur tisztába tettem utána reggel kicsi játék volt .kimentünk a kertbe játszani. Szerencse hogy kertes házban lakunk jó a levegő lehet kint lenni szinte egésznap Majd az egész ház a kicsinek lett kialakítva baba biztossá téve nyáron kint medence van lehet sokat fürödni imádja a pancsit szeret a fűbe játszani a csúszdán csúszdázni hintázni nagyon hiányzik .Bent a házba is van sok sok játéka az autókat nagyon szeret a tabáját trabanja van így hívja nagyon szereti a készségfejlesztő játékokat és a mese könyveket . Reggel/este együtt locsoltunk szeret a gumicsizmájába a tócsába locsi pocsizni. Ha a reggeli utáni játék véget ért akkor egy kicsikét kimentünk sétálni Vagy elmentünk nyáron fagyizni momozni (motorját így hívja) a környéken mindenki azt hitte az én gyerekem mondom csak a nagymama vagyok Ja mert hogy te olyan fiatalos vagy és mindig veled van. Mondták a boltba és azt hitték sokáig míg nem mentem le a lányommal együtt is. a buszon a buszsofőrök is szinte látták hogy nap mint nap mindig én vagyok a kicsivel. mikor először megfordult ,mikor az első kis fogacskája kijött mikor az első lépéseit megtettem mikor az első szót ki mondta mindig ótt voltam neki mindig .El se lehet mondani azt a fájdalmat amit most érzek Ebed után általába 13:00-14::00 délutáni csicsika volt 16:30 17:00 aludt vidáman ébredt ha csak nem volt borus az idö .Mert akkor nyugös volt, nagyon érzékeny a forntra. Szürkület kor kimentünk sétálni nagyon szereti a szürkületett a holdat és a csillagokat nézni imádja a but repülöt helikoptert mindig néztük meséltem neki rolúk. most 2017 szeptember 18 án eljött a lányom mert még maradtak itthon a kicsinek és az apukájának téli ruhái csak 5 percet láttam de nagyon örült nekem is mindig mondta hogy ma ma ma ma is úgy bújj hozzám nagyon hiányzik szeretném őt újra látni Nagyon hiányzik a kicsi nem tudom hogy az anya hol volt mikor a kicsi csecsemő volt mikor minden pénteken szombaton buliztak akkor nem volt fontos a gyerek Én nagyon szívesen vállaltam a kicsit És vállalom most is a kicsit Szeretném kérni a kicsinek az ideiglenes felügyeleti jogot hogy a pici csillag itt lehessen nálunk A kicsinek ez az otthona itt van otthon csak ezt ismerte szegény most nagyon megvan zavarva a kis világa az ő megszokott kis élete nem érti mi történt. A másik mamája is nagyon szereti szokott ő is vigyázni rá De ő nem tud annyit vigyázni mint én .Aki egész nap itthon vagyok, Ő ugyan nyugdíjas de mellette még dolgozik és a beteg édesanyját ápolja gondozza .Eddig nagyon jó viszonyban voltunk mi ketten. A lányom mindig mondta a barátaiknak, hogy a két anyós milyen jól megvan. De most olyan jól elástak engem nála hogy még a telefont sem veszi fel nekem .A párom is kereste üzenetet is hagyott neki. Pedig tudja ki hivta . ugyan is a kedves lányom a barátai ismerősei között futótűzként el terjesztett hogy én milyen beszámíthatatlan mocskos stb nőszemély vagyok és hogy állandóan én miattam veszekedtek Hát ez pont nem így van .nagyon szeretem a kicsit és rettenetesen hiányzik Azt tudom és mindig éreztem, hogy a párja engem nem igen kedvel de nem tudom vajon miért?Pedig én befogadtam őket mostam takaritottam rendet raktam utánuk ésreztem ,hogy mindig hátulrol probálta a lányomat ellenemén forditani . Tudom ,hogy az anyának és az apának joga van a picihez de ezt a jogot ki is kell érdemelni Én nem el akarom venni a kicsit a szüleitől ,mert imádja az anyját és imádja az apját De szeretném ha vissza kerülne ide a saját kis megszokott környezetébe. kis világába Addig míg rendes saját otthonba nem tudnak költözni. Rendesen fizetni a rezsit számlákat és biztonságos otthona legyen neki. Hiszen ahova vissza mentek onnét menekültek mert az apukának a bátyával nem lehet sokáig egy fedél alatt élni. Szegény nem is érti hogy vajon most mi történt vele hogy most miért nem jönnek vissza .hiába próbáltam kérni hogy legalább az Interneten a Messengeren hogy lássam hogy köszönjek neki Jó éjszakát hagy kívánjak reggel neki jo reggelt. Most szegénykét is bünteti mert nem engedi ide. Nem szeretném, ha a picinek valami lelki sérülése lenne mert ők most így kirángattak a kis békés nyugodt kiegyensúlyozott világából ahol boldog volt. Az a bizonyos este Hazaértem és össze csomagoltam össze csomagoltam a bőröndömet el akartam menni Annyira el voltam lelkileg keseredve hogy már teljesen 1 hete Lényegében nagyon keveset találkoztam a kicsivel te Teljesen hasznavehetetlennek éreztem magam Olyan olyannak éreztem magamat mint hogyha én csak egy eldobott kihasznált senki lennék A lányom bejött a szobába és elkezdi mit csinálsz mondom el elutazok kislányom úgy sincs szüksége senkinek rám Na jól van akkor én erre nem vagyok kíváncsi és kiment a szobából egy pár másodperc múlva puffadva Visszajött a szobába azt mondja és most mi lesz mikor jövök vissza Mondom lehet hogy csak karácsonykor jövök erre nagyon kiakadt nem fogok itt maradni az üres házba csak nem gondolod hogy én itt maradok az üres házba Persze gondoltam mert nem lesz aki pakol utánuk, mos rájuk rendet tart kislányom én nem tudok ezzel most mit kezdeni lementem a lépcsőn és a párjától próbáltam segítséget kérni hogy segítsen kint a kertben még elrakni télisíteni a dolgokat. nagy nehezen odajött és megmutattam neki a teraszról hogy el kellene a medencés dolgokat tenni meg még egy pár holmit Hát nem igazán vágott hozzá jó képet szinte megrettent tőle .Újra kérdeztem a lányomtól akkor ma sem aludhat velem a kicsi? nem velünk fog aludni hagyjam már én .Had döntse el ő hogy mit csináljon az ő gyerekem ezek után becsukta a szoba ajtót és ott hagyott egyedül a szobába. Nagyon elkeseredtem elkezdtem sírni közben rám is rám jött egy ilyen pánikroham sírás közben alig kaptam levegőt megfogtam a mobil telefonomat és próbáltam segítséget hívni mivel ő rám csukta az ajtót és a lépcsőnél nálunk van egy ilyen csapóajtó azt is lecsapta nem hallhatta hogy én itt fent sírok próbáltam az ő nevét nyomni a mobiltelefonba de nem sikerült így a másik a kisebbik fiamnak a nevén volt a tárcsázás De mivel az sem járt sikerrel így biztos arrébb nyomtam mert bekapcsolt a zenelejátszó a telefonomba a telefon felvett a hívásom lehet hallani amint levegö útán kapkodom a telefonom úgy van beállítva hogy a hívás tól kezdve mindent vegyen fel. Később hallottam hogy benyitott az ajtón és utána becsukta az ajtót és lement a lépcsőn valószínűleg el ájultam nem tudom mennyi idő telt mikor újra bejött és elkezdett rázni valamit messziről hallottam Anya anya de durván De durva hangon is mondta anya anya azt hitte, hogy megjátszom magam ne játszd már meg magad nem kell itt már meg játszani magadat közben kiment és szólt a párjának hogy hívd fel anyud mert én nem válaszolok utána megint visszajött és elkezdett rázni most már kezdtem egy kicsikét észhez térni jobban érezni magam Közben megint kiment és mondta a párjának hogy hívd fel anyud az ő válasz ez volt minek hívjam fel őt most? mire visszajött a szobába én addigra nagy nehezen felültem az ágyra és probáltam vele megbékélni kibékülni mondtam neki szépen kislányom ugye tudod hogy ha te nem nyújtasz nekem segítséget valami komolyabb bajom lesz te nem hivsz segitséget orvost mentőtt akkor ebből rendőrségi ügy is lehet Mert te nem nyújtottál nekem segítséget.Ő Erre elkezd kiabálni a szobából majd kirohan a párjához hogy hallod ezt rendőrséget akar hívni ránk Én szépen mondom neki kislányom én nem akarok rád rendőrséget hívni de ha megkérdezik tőled esetleg hogy miért nem segített őn az édesanyjának akkor még a gyereket is elvihetik és azt mondják hogy te egy felelőtlen szülő vagy mert nem nyújtottál segítséget az édes anyádnak. Erre ő mint a fúria megint elkezdte a párjának ordítani hogy hallod ez el akarja vetetni tőlünk a gyereket a párja meg probál fenyegetni mit csinálsz te mit akarsz nem lehet minket csak ugy fenyegetni mert mi sokan vagyunk ám miért akarod elvetetni ő az én gyerekem. Én mondom nem akarok én ilyet csinálni Nekem eszem ágában nincs elvetetni a te gyerekedet. Gyere kislányom beszéljünk tudod jol,hogy mindent elmondhatsz nekem és nem mondom el a titkaidat sem nem szóltam a buszvezető Pistirol sem akiért úgy oda vagy miért tennék akkor rosszat. Pedig mindig mondod ha nem lenne a Miki akkor már régen lefeküdtél volna vele Erre elkezd üvöltözni hogy én ki találom azt hogy ő neki tettszik a Pisti buszvezető vagy próbálkozik vele elmondtam igen őszintén mert már úgyis meghallotta a Miki Igen azért járkál állandóan ide oda hogy azzal a buszvezető vel tudjon beszélni nem hitte el vagy csak ugy csinált mert utána pánikrohamot produkált levegőt levegöt mondogatta. A lányom közben berohant a szobába bent volt a pici is és becsukta az ajtót én oda mentem az ajtóhoz és Könyörögve mondtam kislányom nyisd ki az ajtót beszéljünk légy szíves bentről kiabálta hogy ha nem megyek el az ajtótól akkor Miki kihivja a rendőrőket rám (Nagyon szép még én probálok békülni és a saját házamba ilyet tenne)Ő meg mondja Hívd ki a rendőrséget Mondom neki Ne kiabálj mert megijed a kicsi miért kell ezt csinálni Gyere ki és beszéljük meg légy szíves közben a kedves párja már bent elkezdett öltözködni ez volt este 21:00 és 21:30 kértem hogy most az éjszakában ne induljanak neki a picivel Ha menni akarnak akkor holnap reggel tegyék. Tudni kell ,hogy ők nem beszélik meg a problémát hanem csapkodnak üvöltenek és elrohannak. De van egy gyerek is akit nem lehet csak úgy ide oda rángatni. csapot papot ott hagyni elköltözni. (Annak idején is így költöztek ide hozzánk mikor Csepelen összeveszett a lányom a Miki testvérévelés a Miki meg az édesanyjával a pici a kocsiba kapot egy rohamot úgy megijedt egész kicsi baba volt akkor iszonyatos lelkiállapotban jöttek költöztek akkor hozzánk) nagy nehezen sikerült rábeszélni hogy akkor holnap reggel költözzenek el Másnap próbáltam oda menni a szobába hogy akkor segítek a picit tisztába tenni mert ők megkezdték a költözködés . De itt a szobában csináljam nem vihetem ki máshova mintha én valami rosszat akartam volna csinálni a picivel vele A végén csak megenged te a Miki, hogy a másik szobába át jöjjön a Beni mert közbe az anyja ott is pakolta holmiijait de szegény nem is értette hogy mi történik mert elég izgatott volt nagyon bujt hozzám és mondta anya apu mamma és bújt Közben a kismenyem is megjött Ő is nagyon szereti a Benit hozzá is bujt mondta Zsazsi (Zsaninak hivják.)Megérkezet a költözős baráti csapat is nagyon siettek mert egykét meleg ruhát itt hagytak amit később 2017.09 .19-én el is vittek ekkor láttam a Benit újra 5 percre.négy nap útán nem is nagyon érdekli a lányomat ,hogy én vajon mit érzek, hogy vagyok egyedül mert most én teljesen egyedül vagyok nagyon fáj a lelkem nagyon nagyon hiányzik az én kis csillagom szemem fénye szívem csücske életem értelme a mindenem az én Benim. Nagyon örült nekem sok puszit kaptam adtam neki mammma mamoo mondta boldog volt nagyon.Ö az aki minden percemet órámat napomat be aranyozta.
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
16. kérdés
csorba istván 2:08:08 2017-10-30
Tisztelt Ügyvédnő! Nagynéném végrendeletben rám hagyta minden ingó, és ingatlan vagyonát.
A Nagynéném húgának jár köteles rész?Válaszát előre is köszönöm.
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
15. kérdés
László 70 0:27:23 2017-09-18
Tisztelt Fanni!Az édesanyámmal akivel három és fél éve nem tartom a kapcsolatot különféle okok miatt,az unokája,azaz a fiam nevére íratta a kertes családi házát.Édesapám már rég meghalt,én pedig egyedüli gyerek vagyok.Érdeklődök hogy jogosan történt e mindez?Mit mond ezzel kapcsolatban az ide vonatkozó törvény?Esetleg meg lehet e támadni ezt az eljárást?Laikusként úgy tudom hogy normális esetben a gyerek örököl.Válaszát előre is köszönöm!Tisztelettel:ifj.Koncz László
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
14. kérdés
wickoo100 6:54:01 2017-08-15
Tisztelt Ügyvédnő!
Kérdésem a következő lenne:
Idős édesanya végrendelkezni szeretne. Egyetlen vagyona egy ingatlan, amelyet 2 gyermeke közül a lányára szeretne hagyni, ugyanis fia az USA-ban él és teljes mértékben beleegyezett, hogy a lány kapja a teljes örökséget.
Kérdésem az lenne, hogy ahhoz, hogy ez így lebonyolítható legyen mit kell tennie a külföldön élő örökösnek? Hogyan lenne megoldható hogy neki ne kelljen egyrészt visszautaznia Magyarországra, másrészt pedig hogyan lehetne az ügyvédi közbenjárástól eltekinteni a költségek elkerülése végett? Mindenképpen szükséges a felülhitelesítés a lemondáshoz vagy van erre más mód is?
Válaszát előre is köszönöm!
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
13. kérdés
erdeklodo 0:11:07 2017-07-06
Édesapám 2015-ben meghalt, anyu még él, ekkor jutott a tudomásomra, hogy a vidéki családi házra öröklési szerződést kötöttek a húgommal, és 12 hektár földet 2008-ban szintén a húgom nevére íratták. A földhivatalban nem adták ki, hogyan kerültek a földek a húgom nevére, de apunak és anyunak a haszonélvezete a földeken volt, illetve van, ebből én arra következtettem, hogy ajándékozási szerződéssel, kitagadási nyilatkozat nem volt. A 12 hektár földből szeretném kérni a kötelesrészemet? Ezt megtehetem? Válaszát előre is köszönöm
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
2017-07-10 08:36:43
Öröklés
Kedves Érdeklődő!
Amennyiben édesapja 2015-ben elhunyt, kellett hogy legyen egy hagyatéki tárgyalás, ahol mindenre fény kellett derüljön. Az örökösöknek járó örökség tárgyairól (köztük köteles rész) akkor kellett hogy szó essen.
A tulajdoni lapon fel van tüntetve, hogy a jelenlegi tulajdonos nevére mikor és milyen jogcímen került az ingatlan.
12. kérdés
Mama 2:00:45 2017-06-21
Tisztelt Ügyvédnő,
Örökléssel kapcsolatos kérdéssem lenne. Meg haltak a szüleink.Először édesanyám halála után én lemondtam édesapám javára igy neki lett 3/4 rész a testvéremnek 1/4 rész az ingatlanból. Sajnos csak adóságott örököltünk. Édesapám halála után mind a ketten visszautasitottuk az örökséget a hagyatékit leis zárták igy ezek után a testvérem maradt anyai részről 1/4 tulajdonos a 3/4 részben pedig az állam lett az örök. Az ingatlanon végrehatás van bejegyezve mert volt egy svájci frankalapú hitelük ami nem volt fizetve. Most kaptunk egy levelet az Erste Lizing megkeresést hogy fizessünk ki 1.600.000ft-ot egy autó vásárlás hitelről van szó az ügyletben édesanyám volt az adós édesapám az adóstárs.Az autót elvitték tőlük dijnem fizetés miatt.Azt nem mondták és nem mondják meg hogy mennyiért kelt el az autó. Ez a kölcsön tartozés nem szerepelt a hagyatéki leltárban nem is tudtunk róla csak most szembesültünk vele.Szeretnék ezt az ügyet mihamarabb lezárni. Kérdésem hogy ilyenkor mit lehet tenni? Csak tőlünk követelhet a behajtó cég vagy az államtól is? Van rá megoldás hogy ne keljen ezt kifizetni?
Válaszát előre is köszönöm
Üdvözlettel Mama
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
2017-06-25 09:07:47
Hitel
Kedves Érdeklődő!
Történetét elolvasva úgy látom, hogy az édesapja örökségéről mindketten lemondtak. Azonban ennek ellenére -a korábbi öröklésből fakadóan- a testvére a mai napig 1/4 részben tulajdonos. Az ingatlan fennmaradó 3/4 részében az állam a tulajdonosa.
Az ingatlant adósság/adósságok terhelik. Az ingatlan tulajdoni lapját lehívhatják ügyfélkapun keresztül is, és úgy látható lesz, hogy milyen -bejegyzett-terhek vannak az ingatlanon s mire számíthatnak még.
Az ingatlanra minden bizonnyal elidegenítési és terhelési tilalom van bejegyezve, és e jogok jogosultja (pl a bank) a tartozás erejéig kielégítést kereshet. Figyelemmel arra, hogy a testvére is tulajdonos, bizony egy esetleges árverezés esetén ő is veszíteni fog. A végeredmény attól függ, hogy mekkora az adósság és mekkora a ház értéke.
11. kérdés
Kissné Györgyi 2:56:27 2017-04-24
Tisztelt Ügyvédnő!azt szeretném megtudni hogy a férjem házasságunkon kívüli gyerekét hogy tudom kizárni az örökségből.A haszonélvezeti jog örökölhető-e ha a közös ingatlant csak az én nevemre iratom mint tulajdonos és a férjem a haszonélvező. Sajnos ez azért fordult meg a fejemben mert igazságtalannak tartom azt hogy olyan vagyonból részesüljön a gyerek amihez semmi köze mert ez a vagyon a házasságunk alatt keletkezett. Válaszát előre is köszönöm
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
2017-04-30 16:29:35
Öröklés
Kedves Érdeklődő!
Törvényes örökös elsősorban az örökhagyó gyermeke.
Annak nincs öröklési jogi jelentősége, hogy a gyermek házasságból vagy házasságon kívüli kapcsolatból született-e. Bár a mostoha gyermek és a nevelt gyermek nem tartoznak a törvényes örökösök körébe (az ön szemszögéből).
Az öröklésből az esik ki, akit az örökhagyó az öröklésből kizárt vagy kitagadott.
10. kérdés
monno 7:44:56 2017-04-12
Tisztelt Ügyvédnő!Problémám a következő:Sajnos a lányommal meg romlott a kapcsolatom ,ezért az unokáimtól is el vagyok tiltva.Szeretném látogatni a kislányokat ,kértem már láthatási jogot a gyámhivataltól ,de sajnos úgy érzem hogy nagyon lassú az ügyem intézése.Milyen lehetőségeim vannak hogy minél előbb találkozzak az unokáimmal?Válaszát előre is köszönöm!
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
2017-04-16 09:35:20
Kapcsolattartás
Kedves Érdeklődő!
A nagyszülő az illetékes gyámhivatalnál kérvényezheti a kapcsolattartás rendezését. Az eljárás keretében legtöbbször mindkét érdekeltet meg kell hallgatni. E mellett a hivatal egyéb bizonyítást is lefolytathat pl: környezettanulmány, tanú meghallgatás, szakértő bevonása. A bizonyítás lefolytatását követően lesz a hivatal olyan helyzetben, hogy megállapíthassa, milyen kapcsolattartás áll az unokák érdekében.
9. kérdés
optikus460 2:33:23 2016-12-14
Tisztelt Ügyvédnő!
Problémám a következő: Apósom 2008-ban vett fel jelzáloghitelt devizában. Ő az adós, anyósom volt az adóstárs és övé volt a fedezetül szolgáló ház tulajdonosa. 2012-ben meghalt anyósom, így a házat fele-fele arányban örökölte férjem és nővére. A hitel továbbra is apósé, sem férjem, sem sógornőm nem szállt be a kötelembe. Férjem még megörökölte az egyik ltp-t, ami most szeptemberben beleforgott a hitelbe. A hitelkonstrukció szerint eddig csak kamat volt fizetve, 20 hónap marad a tőke megfizetésére havi 384000ft-tal, amiről eddig nem tudtunk. Szeptember óta ez a hitel nincs fizetve, és emellett sógornőmnek (aki évek óta külföldön él) van egy 17ezer eurós osztrák hitele és egy 3 milliós diákhitele(utóbbira már másodszor kért részletfizetési lehetőséget, de most sem fizeti rendesen), amik miatt végrehajtás van a háznak az rá eső részén. Nekünk is vannak hiteleink, de mi fizetjük rendesen. A végrehajtástól tartva pár hete albérletbe költöztünk férjemmel és másfél éves fiúnkkal.
Kérdésem, hogy mi az amit rajtunk behajthatnak, mert a ház (max 6 millióra saccolom) értéke nem fedezi a 3 hitelt. Csak a ház férjemre eső részével felelünk, vagy ha nem tudják a különbözetet behajtani apósomon és sógornőmön, akkor mi is számíthatunk pl autó lefoglalásra, fizetés letiltásra? Hogyan szállhatunk ki ebből (amellett, hogy már így is sokat buktunk, mert 5 éve minden pénzünk a felújításokra fordítottuk, hogy élhető körülményeket teremtsünk a kisfiúnknak).
Másik kérdés: apósomnak emelett még van BB-os áruhitele és egy 380ezer körüli A-hitel, amit valószínűleg vissza fog vonni az OTP, mert a nyugdíját 2 hónapja postai úton kérjük, mivel a folyószámláról a jelzálog hitel miatt nem tudná levenni. Mit és milyen formában hajtanak be rajta, és ebből mi érinti a férjem?
Válaszát előre is köszönöm!
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
2016-12-16 09:12:50
Tartozás
Kedves Érdeklődő!
A törvény értelmében hagyatéki tartozásnak számít az örökhagyó tartozása. Az olyan tartozás, amely az örökhagyót még életében terhelte, a halállal átszáll az örökösökre, ha jogutódlásnak helye van.
Ha jól értem, édesapa volt az adós és az édesanya a kezes. A kezességvállalás nem örökölhető, az elhunyt kezes örököseinek nincs ezzel kapcsolatos problémája. Ha azonban még a kezes életében elmaradt tartozása volt az adósnak, és erről a kezest hivatalosan értesítették, akkor az elmaradt tartozás mértékéig felelnek a kezes örökösei, az örökség mértékéig.
Amennyiben a saját maguk tartozásait rendben fizetik, azzal kapcsolatban nem merül fel probléma.
Amennyiben a férje testvére nem fizeti a tartozásait és az az ingatlant terheli, akkor megindulhat a végrehajtás. Az ügytől függően előbb a természetes személy bankszámláján található pénzösszegből, vagy fizetéséből próbálnak végrehajtani. A végrehajtónak lehetősége van ingóság lefoglalására (itt bizonyítaniuk kell, hogy mely tárgyak a maguké) illetve az ingatlan elárverezésére. Az árverés előtt a végrehajtó megkeresi a földhivatalt, hogy az ingatlanra végrehajtási jogot jegyezzen be. Erről a végrehajtó értesíti, nem csak az adóst, hanem a tulajdonos társakat is, azaz önök is kapnak erről értesítést.
Ha osztatlan közös tulajdonban levő ingatlanra nem valamennyi tulajdonostárssal szemben van a végrehajtási jog bejegyezve, az árverést kizárólag az adós tulajdoni hányadára lehet kitűzni.
8. kérdés
sandor.bereczki72 2:13:56 2016-08-10
Tisztelt Szakértő Nő !
Családi Ház 1/6 részét Bírósági végrehajtó megterhelte kb:1.3 M Ft Bank kártya adósságól kifolyólag . A Többi tulajdonos nem tudott erről a dologról !
Adós édesanyja 3/6 rész+özvegyi jog,
Két testvér 1/6, 1/6, rész .
Adós egyetlen gyermeke kiskorú,Édesanyján keresztül, gyámhatósági jóváhagyással, vissza utasította az örökséget .
Most a két testvér 2X 1/6 rész az örökös . Ők sohasem írtak alá semmit,sem kezes sem más dokumentumot,sőt az egészről fogalmuk sem volt, pénzt meg sohasem láttak,mivel adós külön a Fővárosban élt rendezett körülmények között !!
Mégis most nekik kellene megszenvedni e negatív örökséget !Nem vagyunk Olyan Anyagi Helyzetben Hogy Ezt Rendezni Tudnánk !!
Szeretnénk Vissza utasítani törvényesen ! Közjegyző előtt Személyesen Vagy Írásban Hogyan Tehetnénk ezt meg ?
Szeretnénk Véleményét Segítségét Kérni ??
Szaktanácsait Előre is Megköszönjük !!
Tisztelettel :
Bereczki Sándor !!
Mégis
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
7. kérdés
sandor.bereczki72 0:59:53 2016-08-08
Tisztelt Ügyvédnő !
Negatív Örökséget Hagyott Testvéreire, Feleségemre és bátyjára elhunyt sógorom !Behajtó által számontartott családi ház 1/6 részére. Kis korú leánya írásban édesanyján keresztül vissza utasította a nem kívánt öröklést !Most a két testvéren van a sor !! Vissza utasítása Hogyan Történhet Személyesen Vagy Írásban ? Írásban Meg tehető e ?
Szeretnék az írásban vissza utasításhoz formai segítséget kérni!!Segítségét előre is megköszönöm !
Tisztelettel :
Bereczki Sándor !!
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
2016-08-12 10:31:22
Visszautasítás
Kedves Érdeklődő!
Az örökhagyó halála után lehetőség van a hagyaték visszautasítására.
A visszautasítás egy egyoldalú nyilatkozat, amelyet az örökös tehet meg és szóban is érvényes.
Visszautasítani azonban csak az örökség egészét lehet. A visszautasítás következményeképp az örökös az öröklésből kiesik. És a kiesése folytán örökösökre minősülőkre átszáll.
6. kérdés
flazarne2 1:35:18 2016-06-28
Tisztelt Szakerto!
Ha ferjemnek es nekem is van sajat szamlaja es ertekpapirja, amin mindketten egyforman megvagyunk jelolve teljes jogu rendelkezokent, akkor ki orokli a masik befekteteseit?
Parom elso hazassagabol an 2 gyermek.
Az en elso hazassagombol 1 gyermek.
Es van 1 kozos gyerek is.
Koszonettel.
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
2016-07-03 09:31:19
Öröklés
Kedves Érdeklődő!
Amennyiben végrendeletet írnak, akár külön-külön, akár együtt (csak akkor írhatnak közös végrendeletet, ha házasok és életközösségben élnek) akkor szabadon rendelkezhetnek vagyonukról s maguk határozzák meg, hogy ki és milyen arányban örököljön maguk után. Azonban köteles rész ekkor is jár az arra jogosultaknak.
Amennyiben nem írnak végrendeletet, úgy a törvényes öröklés rendje lesz az irányadó magukra. Az ember halálával hagyatéka, mint egész száll az örökösökre. A törvény értelmében törvényes örökös első sorban az örökhagyó gyermeke. Több gyermek fejenként egyenlő részben örököl. Tehát a gyermekek tekintetében azon gyermekeket kell tekinteni, akik az örökhagyó gyermekei. Azonban a leszármazók mellett a házastárs is örököl. A törvény értelmében az örökhagyó házastársát -a leszármazó örökös mellett- megilleti a holtig tartó haszonélvezeti jog az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzá tartozó berendezési tárgyakon és egy gyermekrész a hagyaték többi részéből.
Azonban nem szabad szem elől téveszteni, hogy számos tényező befolyásolhatja azt, hogy ki és mennyit örököl.
5. kérdés
Sipos Olga 3:50:51 2016-05-21
Tisztelt Ügyvédnő!
Édesapám 10 éven belül halt meg. Még életében öcsémre iratott mindenét. Én csak utólag szereztem róla tudomást. Jó volt vele a kapcsolatom, öcsém élt vele egy háztartásban. Én nem tettem semmit ellene. De többen mondták, hogy járna nekem állítólag köteles rész. Tényleg? És ha igen, hogy lehet ennek utána érdeklődni, milyen teendőim vannak? Köszönöm válaszát. Tisztelettel: Molnárné Sipos Olga
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
2016-05-22 09:51:32
Kötelesrész
Kedves Érdeklődő!
Amennyiben elhunyt édesapja még életében, halálát megelőző 10 éven belül mindenét odaajándékozta a maga testvérének, akkor bizony minden ajándék értékét alapul kell venni a kötelesrész kiszámításánál, az jár Önnek.
4. kérdés
revocika 7:03:18 2016-05-04
Tisztelt Ügyvédnő!Van egy nénikém , édesanyám testvére , neki se gyerek, se család , egyedüli vér szerinti rokona vagyok, hetente -havonta ír végrendeletet,mindig mást jelölve meg örökösként , azt szeretném tudni , hogy ilyen esetben is van köteles rész? Válaszát előre is köszönöm .Tisztelttel : Szoták Katalin
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
2016-05-09 09:21:29
Végrendelet
Kedves Érdeklődő!
Az örökhagyó halála esetére vagyonáról szabadon rendelkezhet. A végrendeletet kétség esetén az örökhagyó feltehető akaratának megfelelően, és úgy kell értelmezni, hogy az örökhagyó akarata lehetőség szerint érvényre jusson.
Örökös az, akinek az örökhagyó a hagyatékát vagy annak meghatározott részét juttatja. Ha a nevezett örökösök részesedése a hagyatékot nem meríti ki, a fennmaradó rész tekintetében törvényes öröklésnek van helye, ha törvény eltérően nem rendelkezik, vagy a végrendeletből más nem következik.
Az örökhagyó a végrendeletét kifejezett nyilatkozatával, de akár hallgatólagosan is visszavonhatja. A végrendelet a visszavonással hatálytalanná válik. Ha az örökhagyó újabb írásbeli végrendeletet tesz, a korábbi végrendeletet visszavontnak kell tekinteni. A korábbi végrendeletben az újabb végrendelet rendelkezéseivel nem ellentétes rendelkezései hatályban maradnak.
Kötelesrész illeti meg az örökhagyó leszármazóját, házastársát és szülőjét, ha az öröklés megnyílásakor az örökhagyó törvényes örököse vagy végintézkedés hiányában az lenne.
3. kérdés
Anna 6:06:02 2016-05-04
Tisztelt Ügyvédnő! Édesapám halála előtt 1 hónappal az Öcsémék aláírattak vele, ügyvéd jelenlétében egy eltartási szerződést minden ingó-ingatlanra, Édesapám több éve pszichiátriai kezelés alatt állt, kérdésem meg támadhatom-e az eltartási szerződést vagy követelhetem-e a kötelesrészt. A viszonyom jó volt Édesapámmal, de sajnos ezt a történetet a halála után 2 hónappal tudtam meg.
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
2016-05-09 09:00:27
Kötelesrész
Kedves Érdeklődő!
Figyelemmel arra, hogy Ön az örökhagyó egyenesági rokona, kötelesrészre jogosult. A kötelesrész alapja a hagyaték tiszta értéke, valamint az örökhagyó által élők között bárkinek juttatott ingyenes adományok juttatáskori tiszta értéke. A szerződés megkötésétől számított 2 éven belül megnyílt öröklés esetén a kötelesrész alapjához hozzá kell számítani a tartási szerződésel elidegenített vagyon értékének a ténylegesen nyújtott tartás értékével nem fedezett részét.
A kötelesrész mértéke: a jogosultat annak a harmada illeti meg, ami neki -a kötelesrész alapja szerint számítva- mint törvényes örökösnek jutna.
A szerződést olyan alapon próbálhatja megtámadni, hogy például az örökhagyó nem volt szerződéskötésre képes állapotban, vagy tévedésbe ejtették és nem is a leírtak szerint akart nyilatkozni stb...
2. kérdés
Anna 6:06:00 2016-05-04
Tisztelt Ügyvédnő! Édesapám halála előtt 1 hónappal az Öcsémék aláírattak vele, ügyvéd jelenlétében egy eltartási szerződést minden ingó-ingatlanra, Édesapám több éve pszichiátriai kezelés alatt állt, kérdésem meg támadhatom-e az eltartási szerződést vagy követelhetem-e a kötelesrészt. A viszonyom jó volt Édesapámmal, de sajnos ezt a történetet a halála után 2 hónappal tudtam meg.
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
1. kérdés
Haraszi 6:43:32 2016-02-09
T. Ügyvédnő
Olvastam cikkék az örökség lemondásáról, ezzel kapcsolatban lenne kérdésem:
1. Három gyerekem van, lányomnak hatalmas deviza tartozása van, nem szeretném ha a bank elvenné halálom után az örökségét, -mivel neki is 3 kiskorú gyermeke van-. Ha lemond az örökségről a gyerekei javára a bank kezdeményezhet ellene eljárást.
2. Mi van ha a testvérei javára mond le az örökségről? Ugyan az a helyzet áll fenn.
Válaszát várva üdvözlettel: Harasziné
Dr. Illés Fanni
Családjogi szakértő
2016-02-11 16:20:18
Lemondás
Kedves Érdeklődő!
Annak törvényes akadálya nincs, hogy a lánya lemondjon az öröklésről.
Azonban ha a lánya, mint örökös adós is egyben és mondjuk végrehajtási eljárás van vele szemben, akkor az örökségből fogják levonni a tartozását.
Ha a lánya lemond az örökségről, de sok tartozása van, akkor a hitelezőnek joga lehet eljárást indítani, hiszen a lemondással az ún. kielégítési alapját vonták el. Abban az esetben tehát, ha a három gyermeke közül csak egy mond le, éppen az akinek tartozása van, de bebizonyítható, hogy az örökség egy részével mégicsak ő él, akkor bajba kerülhet.
Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.
Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!
Tisztelt Hölgyem!
Természetesen megfontolandó a nyugdíj igénylés dátuma az ön esetében, mivel számos tényezőre kell kiemlten figyelni.
Személyre szabott szaktanácsot és előzetes nyugdíj számítást tudok önnek javasolni. 2021.-es szorzószámokat csak is kizárólag 2020.március végén lesz hatályos.
Amennyiben igényli úgy jelezze.
www.ugyintezesazonnal.hu
Köszönettel: Szatmáry Tünde Katalin