Főoldal > Szakértők > Szakértőnk Balassa Olivia Mentálhigiénés szakember, mediátor

Szakértőink

Szakértő kereső

Foglalkozás szerint: Név szerint:

vonal Szakértőnek jelentkezem

Balassa Olivia - Mentálhigiénés szakember, mediátor

vonal

szakértő fényképeMentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember diplomámat a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karán szereztem. A Mentálhigiéné Intézetben végzett tanulmányaim szemléletformáló hatással voltak szakmai munkámra és magánéletemre is.

Mediátor képződésemet dr.Kardos Ferenc szenior oktató mediátor kiképző tréner irányította. Aki a magyarországi mediációs eljárás meghonosításában és a segítő szakma számára  hasznosítható konfliktuskezelési eljárás kidolgozásában úttörő szerepet játszott.

Szakmai tevékenységem felnőttek és gyermekek probléma megoldásának segítése. Amelyen belül szülő párok konfliktus megoldásának segítésével és gyermek-szülő, nagyszülő-unoka, gyermek-gyermek közötti kapcsolattartás kialakításának segítésével foglalkozom. Kamaszok és kisgyermekek tanulási készségét fejlesztem. Lelki egészségük megőrzésében támogatom őket oly módon, hogy segítséget nyújtok énképük pozitív irányú alakításához, saját identitásuk pontosabb megtalálásához és értékrendszerük megfogalmazásához.
Valamint életviteli tanácsadást nyújtok.

Elérhetőségem: +
36 30 843 8398

Kérdés küldése

Kérdések- Válaszok

Cikkeim

vonal
Nagymamám szép arcú, dalos kedvű, táncos lábú asszony volt - Ilyen emlékeket őriz nagyijáról az egykori kisunoka
Nagymamám szép arcú, dalos kedvű, táncos lábú asszony volt - Ilyen emlékeket őriz nagyijáról az egykori kisunoka
Kedves szerzőnk, Balassa Olivia mentálhigiénés szakember és mediátor szakértőnk osztotta meg velünk személyes hangvételű írását, melyben szeretett nagymamájáról emlékezik meg.

Szerző: Balassa Olivia | 2018-08-31 00:00:00

tovább a cikkre
Balassa Olivia: Az vagy nekem - Gyönyörű vers anyák napjára minden anyukának, nagymamának
Balassa Olivia: Az vagy nekem - Gyönyörű vers anyák napjára minden anyukának, nagymamának
Május első vasárnapján az édesanyákat ünnepeljük. Lehet ő édesanya vagy nevelőanya, aki felnevelt minket, legyünk neki hálásak csupán azért, hogy ő a mi anyukánk.

Szerző: Balassa Olivia | 2018-05-03 00:00:00

tovább a cikkre
Így lehet jobb ember a gyerekből! Egy dolog, amire sokan nem figyelnek oda eléggé a gyermeknevelésben
Így lehet jobb ember a gyerekből! Egy dolog, amire sokan nem figyelnek oda eléggé a gyermeknevelésben
Az előítéletet ösztönösen adjuk át gyermekeinknek, unokáinknak, anélkül, hogy tudatában lennénk azzal. De mi is az az előítélet, és hogyan működik? Miért akarjuk azt görcsösen megtanítani a következő generációnak is? Balassa Olívia jegyzete.

Szerző: Balassa Olívia | 2016-11-11 00:00:00

tovább a cikkre
Nagyszülő láthatási joga: Meg lehet-e tiltani egy nagyszülőnek, hogy láthassa az unokáját?
Nagyszülő láthatási joga: Meg lehet-e tiltani egy nagyszülőnek, hogy láthassa az unokáját?
Megtilthatja-e a szülő a nagymamának, hogy látogassa az unokáját? Milyen kapcsolattartási joga van a nagyszülőnek? Milyen szempontokat vesz figyelembe a jog láthatás esetén, amikor a elmérgesedik a viszony a szülők és a nagyszülők között? Mentálhigiénés és jogi szakértőnk válaszol.

Szerző: Balassa Olivia | 2015-09-23 00:00:00

tovább a cikkre
Nagyszülő-unoka kapcsolat: 4 dolog, amire figyelj, hogy szuper legyen a viszonyotok
Nagyszülő-unoka kapcsolat: 4 dolog, amire figyelj, hogy szuper legyen a viszonyotok
A legtöbb nagymama azt szeretné, ha minél több időt tölthetne el az unokájával. Gyermekkorban természetes és egészséges módon alakulhat ki a jó kapcsolat, amelyet normális esetben sem nagyszülő, sem unoka nem adna oda semmiért.

Szerző: Balassa Olivia | 2015-08-13 00:00:00

tovább a cikkre
Mi a különbség egy dán és egy magyar nyugdíjas között? A lényeg nem csupán az anyagiakban van
Mi a különbség egy dán és egy magyar nyugdíjas között? A lényeg nem csupán az anyagiakban van
Mi az alapvető különbség a dán és a magyar nagyszülők között? Hogyan él és mit engedhet meg magának egy átlag dán nyugdíjas? Min alapul a dán unoka-nagyszülő kapcsolat? Dánia az az ország, ahol a legtöbb ember vallja magát boldognak. De mi a titkuk? Tudósítónk riportja Dániából.

Szerző: Balassa Olivia | 2015-08-04 00:00:00

tovább a cikkre
Milyen ajándékkal lepd meg az unokád? Minek örülnek legjobban a gyerekek?
Milyen ajándékkal lepd meg az unokád? Minek örülnek legjobban a gyerekek?
Az ajándékok mindig tükrözik a nagyszülők személyiségét és az unokákhoz fűződő viszonyát. Melyek a jó ajándékok? Hogyan ajándékozzuk meg az unokát? Szabad-e a szülőket túlajándékozni? Mentálhigiénés szakértőnk válaszol.

Szerző: Balassa Olivia | 2015-06-04 00:00:00

tovább a cikkre
7 fontos dolog, amit minden nagyszülőnek tudnia kell
7 fontos dolog, amit minden nagyszülőnek tudnia kell
A nagyszülőség a második lehetőséget jelenti a boldog, örömteli családi kapcsolatokra. Mennyire avatkozhatunk bele a fiatalok életébe? Hogyan segítsünk úgy az új családnak, hogy az nekik jó legyen? Miért mások a nagyszülők ma, mint régebben?

Szerző: Balassa Olivia | 2015-04-09 00:00:00

tovább a cikkre

Itt küldhet kérdést Balassa Olivia szakértőnknek

Kérdést csak regisztrált, vagy bejelentkezett felhasználó küldhet.

Kérdések - Válaszok

vonal

8. kérdés

vonal
Szunderm
2:29:53
2022-10-10
Kedves Olivia! Nagymama vagyok, 2 unokám van. Mivel nem láthattam az unokáimat, gyámhatósághoz fordultam. Egy évig felügyelet mellett havi 1 órát láthattam őket. Mivel olyan jól sikerültek a láthatások, és a gyerekek is nehezen mentek haza,mediátori előtti beszélgetésre került sor, ami két hónap időhúzással zárult. most szerdán lesz a következő. nem várok sok mindent, de nem tudom mit fogadjak el, és mi van, ha megint teljesen elzárkóznak. Sokkal felkészültebbek nálam. Ha van tíz perce, beszélhetnénk telefonon, a rövid időre tekintettel? Előre is köszönöm. Marica
szakértő fényképe

Balassa Olivia

Mentálhigiénés szakember, mediátor

7. kérdés

vonal
Bea
3:45:53
2020-12-16
Tisztelt Orsolya ! Érdeklődnék van e láthatásom és elhozatalom e a kis unokámat az anyukától . Sajnos nekem nem adja oda mindig nemet mond vagy ,hogy amikor kéthetenként a fiam meg kapja csak abban az időben láthatom . Sajnos az csak két nap igy szegény fiamnak futnia kel a dédikhez meg hozzám Nagyon szertnék én is legalább egy délutánt meg egy éjszakát vele lenni . Több mint 2 éve külön vannak teljesen. Én nem akarom azt a kis időt se elvenni a fiamtól .Sajnos az anyuka első perctől csinálja a lakásba nem jelentkezhetett be a fiam ahol vet egy lakást az anyuka nagymamája így ahogy meg született a kis unokám fizetnie kellet a gyerektartást sőt még el is kellet tartani ha rosszul nézet a fiam rá vagy nem úgy ugrált akkor el zavarták onnan . sajnos ezért mentek szét ,de már kicsinek is ha mondtam meg látogatom akkor mindig elmentek a másik mamával ,hogy ne láthassam . Most meg nem mehetek érte az ovódába . Most tavasszal a kis unokámat kivitte Szentívánra ,hogy ne is láthasuk 3 hónapig ott volt a Dédimamánál a virus miatt most jár oviba . Sajnos a bíroság még a fiamat büntette meg ezt se értjük . Lényeg kérhetek e én is napot hetet a fiam láthatásán kivül ez lenne a kérdésem .
szakértő fényképe

Balassa Olivia

Mentálhigiénés szakember, mediátor

6. kérdés

vonal
Varga Jánosné
4:46:17
2017-08-30
Jó napot kívánok !! Varga Jánosné vagyok Székesfehérvári lakós. Olvastam az ön oldalát. !! Én és férjem már a 3.dik éve vagyunk két kislány unoka nélkül. 2015 -ben apósom segitett a fiunknak és családjának hogy legyen megélhetésük. Fiamról tudni kell hogy mindig a rossz társaságot kereste gyerek korában is igy történt ez akkor is mikor meg nősült. Mosonmagyaróvái lányt vett el. mi és apósom segitséget adtunk volna jó háttérrel. Csak a drága menyem unoatkozott mikor már a kis unokánk meg volt és a másikkal terhes volt. Nem voltak hajlandóak csinálni semmit még ugy se hogy meg volt adva nekik a lehetőség hogy lekhassanak ingyen bérmentve aposom telkén .igy csak 1 évet lehettünk unokánkkal és egy szép nap a menyem anyja szólt írt nekem smst. hogy ne keressük a gyerekeket mert elvitték tőlünk haza Mosonba. Azzal az indokkal hogy mi éheztetjük őket meg nem adunk meg nekeik semmit hát pont erről nem vagyunk híressek nagyon sok család ismerős van kik csak lestek hogy ilyet csinálnak velünk. apósom meghalt és a fiam temetésre nem jött el. vagy sakba tartják őt vagy ahogy írtam is elején ő ilyen tipus sajnos. nos egy ismerősöm szólt nekem hogy látta fiaméknál meg van a másik unoka kislány az is na őt sose láttuk. csak hallásból tudom. vagy ha szószerint le lopom valahonann a képeket mert minden honann le vagyunk tiltva. világ hállóról telefonról tehát elvágtak minket maguktól. férjem le is tett róla fiam a másik és én nem igen. férje is csak azért meg tudja hogy milyen az a család sok jó nem származik a neveltetésükből.nos én idegileg igy is kivoltam és ki is vagyok de nehezen nyugsom ebbe bele hogy csak igy elmenni mocskot ott hagyni maguk után , és még a kapcsolatot is teljessen bezárták. nem tudom mi a tenni való ez esetbe.ppláne igy hogy férjemnek is valami szinten igazat adok de nekem persze nek isi de hiányoznak. szerintem nem eszt érdemeltük. emal cimem. kery1968@citromail.hu. Ha tudna valami választ írni megkösszönöm. Üdvözlettel. Varga Jánosné.
szakértő fényképe

Balassa Olivia

Mentálhigiénés szakember, mediátor

5. kérdés

vonal
Varga Jánosné
4:42:17

4. kérdés

vonal
Varga Jánosné
4:40:16

3. kérdés

vonal
sztariedit
6:30:17
2017-08-14
Tisztelt Olivia 2,5 éves fiu unokánk van a menyünk a gyerek születésétől fogva a gyerek láthatásával zsarol.Az utobbi hónapokban nagyon ritkán látjuk a gyereket, mert a másik családhoz viszi, tehát igy mi nem láthatjuk a gyereket.A családom családi házban rendezett körülmények között élünk. Az unokánk nagyon szeret velünk lenni, ha engedik.A gyerek anyával nem tudunk beszélni már a fiunk az csak örlődik a két kő között. Kérdésem lehet e nagyszülői láthatásért folyamodni. Tisztelettel várom válaszát.
szakértő fényképe

Balassa Olivia

Mentálhigiénés szakember, mediátor

2. kérdés

vonal
kicsi
8:31:31
2017-01-06
Tisztelt Olivia! Olvastam eg nagyon érdekes írását és hosszú gondolkodás után arra jutottam,hogy szeretném a segítségét kérni!Sajnos alkalmi munkából élek,de minden nap dolgozom,de viszont a mi bűnöm,volt időszak a mikor nem láttam életem célját és elkezdtem inni!Egy csodálatos Leány gyermekem van akit nagyon szeretek,de egy olyan párja van aki nem igazán szeret, és sakkban tartja a leányom,de mikor a Leányom Stella megunta egy időben ezt az életet elhagyta őt majd az az ember aki hozzám jött segítségért,hogy segítsek Neki vissza kapnia Leányom én azonnal segítségére siettem,hogy ezt beszéljék meg!Most született egy Csodálatos kis Leány Unokám és nem engedik,hogy láthassam,pedig már az életem célja csak a kis Unokám!Nem szeretnék velük civakodni és e-miatt szeretném az Ön segítségét kérni,mert Imádom a Leányom és az Unokám,nagyon jó Nagyapa szeretnék lenni!Ja és még egy kérés ugyan is Édesanyám sem láthatja azaz a dédike aki nagyon sokat segített Nekik!Nagyon szépen kérem segítsen,nagyon szeretném Boldoggá tenni Őket mint Édesapa és Nagyapa! Nagyon szépen köszönöm,hogy elolvassa levelem és én reménykedem! Tisztelettel és Köszönettel: Kovács Attila email:kampim70@gmail.com
szakértő fényképe

Balassa Olivia

Mentálhigiénés szakember, mediátor

2017-01-23 18:22:53

Kedves Attila!

Érthető, hogy Ön is szeretné látni a kisunokáját, és nem szeretne civakodni. Próbálja meg a személyes beszélgetést a lányával és annak férjével. Kérjen tőlük egy időpontot, amikor alkalmas lenne nekik is a múlt problémáit feltáró,egyezségre nyugodt hangvételű beszélgetés.Kínáljon nekik lehetőséget arra, hogy elmondják Önnek,hogy pontosan mi a harag oka, és mit kell Önnek tennie a megbocsájtásért. Ehhez, ha önállóan nem sikerülne. igénybe lehet venni mediátor segítségét.Amennyiben ez nem vezet eredményre, a gyámhatóságon keresztül kérheti a kapcsolattartás szabályozását az unokájával.Kívánom, hogy minél előbb láthassa a kisunokáját! Üdvözlettel: Balassa Olivia mentálhigiénés szakember, mediátor

1. kérdés

vonal
Maya
4:13:14
2017-01-06
Üdvözlöm! Nagyon nagy segítséget szeretnék kérni Öntől!Van 3 Unokám és nem láthatom őket,mert a Gyermekeim,igazán nem tudom miért,nem engedik!Imádom a Gyermekeimet és az Unokáimat is ,de szeretném én is úgy átadni a szeretettem a kis Unokámnak a hogy azt egy Nagymama nyújthat!Gyermekeimet kértem,hogy a szemembe mondják,meg hogy miért lettek velem ilyenek,de mindig kifogásokat keresnek és nem hajlandóak ezt megosztani velem!Többször próbálkoztam felvenni velük a kapcsolatot,de hiába!Nem értek semmit és ebbe betegszem bele! Szeretettel várom válaszát! Tisztelettel és köszönettel Kisházi Marianna
szakértő fényképe

Balassa Olivia

Mentálhigiénés szakember, mediátor

2017-01-23 18:37:02

Kedves Marianna!

Megértem, hogy szeretetéből gyermekeinek és unokáinak is szeretne adni.Az is előfordulhat, hogy azért nem akarják megmondani, hogy miért változott meg Önnel szemben a viselkedésük, mert nem akarják megbántani. Az is előfordulhat, hogy ők sem tudják pontosan megfogalmazni. Lehet kimondatlan probléma, amely ellenállást szülhet szokás, stílus, életvitel, sokminden. Az is megtörténhet, hogy nem tett ellenük semmilyen konkrét dolgot.Erre utalhatnak a kifogások is, amelyeket Ön említ.Az eset konkrétabb ismeretére lenne szükség. Üdvözlettel: Balassa Olivia mentálhigiénés szakember, mediátor

Vissza az előző oldalra

Szakértők

Babakonyha

Mit egyen az unokám

Békebeli burgonyás pogácsa recept: Olyan puha és finom, hogy nem lehet abbahagyni - Süsd meg az unokádnak! tovább

Kápiapaprika-krém recept: Ízletes kenyérre kenhető krém, ha már unod a vajat vagy a margarint tovább

Véd a rák, gyulladások, szívbetegség ellen, javítja a látást, erősíti az immunrendszert - Még mire jó a sütőtök?  tovább

Tyúkláb fánk recept - A legfinomabb túrófánk, ahogy a nagymamám készítette tovább

Karalábéfőzelék kuszkuszos húsgolyóval recept: Ha elszakadnál a hagyományos ételektől, próbáld ki ezt! tovább

Zöldpesztós cukkini-spagetti tonhallal - Különleges recept, ami jó a szívednek és magas vérnyomás ellen is tovább

Málnás vanília fagyi házilag: Ez az ínycsiklandó nyári édesség 20 perc alatt elkészül a konyhádban tovább

Munka, nyugdíj

Munka, nyugdíj

Nyugdíj utalási időpontok 2023: Mikor érkezik a nyugdíj és a 13. havi nyugdíj 2023-ban? - Havi utalási lista tovább

Nyugdíjemelés 2023: Január elsejétől 15 százalékkal emelik a nyugdíjakat! - Orbán Viktor most jelentette be tovább

Nyugdíjprémium és nyugdíj-kiegészítés 2022: Péntektől érkeznek a plusz pénzek a nyugdíjjal együtt tovább

Kiegészítő nyugdíjemelés és a nyugdíjprémium 2022: Mikor érkeznek a plusz összegek a bankszámlára? tovább

Nyugdíj-kiegészítés és nyugdíjprémium 2022: Mikor számíthatnak a plusz pénzre a nyugdíjasok? tovább

Emelt nyugdíj 2022: Már kedden érkezik a bankszámlára a magasabb összeg - Visszamenőleg is megkapod tovább

Nyugdíj 2022: Csúszik a beígért évközi kiegészítő nyugdíjemelés - Mikor számíthatsz a magasabb összegre? tovább

Életmód

Életmód

5-ből 4 ember túlsúlyos vagy elhízott 60 év felett - Ezért szedtek fel plusz kilókat az emberek a karantén alatt tovább

Ezért fogyassz rendszeresen levest! - Levesfogyasztás élettani hatásai, levesfőzési fortélyok, levesek a diétában, levespor veszélyei tovább

Fürdőgyógyászati kezelések kisokos: Melyik kezelés milyen betegség ellen hatásos? - Szakember válaszol tovább

Így használd a gyógyvizeket fájdalomcsillapításra! - Melyik gyógyvíz milyen betegségre jó? tovább

A betegségek hátterében vízerek és káros sugárzások is állhatnak tovább

Veszélyesek lehetnek bizonyos gyógynövények! Mit ne adjunk a gyerekeknek? tovább

Ezért muszáj párásítani a csecsemők és gyermekek szobájában tovább

hirdetés

ELLÁTÁSOK, TÁMOGATÁSOK KISOKOSA

Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Videók

Recept ajánlatunk

Zöldséges csirkemell

Zöldséges csirkemell

Várandós kismamáknak ajánlott ételek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 4 db csirkemell 1 fej lilahagyma 1 csomó újhagyma 3 db paradicsom 1 db paprika 15 dkg reszelt sajt Tej Jódozott só Bors Mustár Vaj

Recept:

A csirkemellet alaposan megmossuk, majd a mustárral ízesített tejben 1-2 órát pácoljuk. A hagymákat, paradicsomot, paprikát karikákra vágjuk.

Egy tűzálló tálat kikenünk egy kevés vajjal. A csirkemellet alaposan lecsöpögtetjük, sózzuk, enyhén borsozzuk(...) tovább a teljes recepthez...

hirdetés

CSED, GYED, GYES kalkulátor

Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!

[x] hirdetés

Legfrissebb szakértői válasz

Szatmáry Tünde Katalin

Szatmáry Tünde Katalin

Kiemelt hazai és nemzetközi nyugdíjszakreferens

tovább a szakértőhöz >>

Tisztelt Hölgyem!
Természetesen megfontolandó a nyugdíj igénylés dátuma az ön esetében, mivel számos tényezőre kell kiemlten figyelni.
Személyre szabott szaktanácsot és előzetes nyugdíj számítást tudok önnek javasolni. 2021.-es szorzószámokat csak is kizárólag 2020.március végén lesz hatályos.
Amennyiben igényli úgy jelezze.
www.ugyintezesazonnal.hu
Köszönettel: Szatmáry Tünde Katalin

Ezt olvastad már? [x]
Játék az unokával

Játszótér készítése az unokáknak a felejthetetlen közös emlékekért

vissza vissza