Dr. Árvainé Koczok Márta - tanácsadó szakpszichológus
2004-ben végeztem a Debreceni Egyetemen pszichológia, és pszichológia-angol szakfordító szakokon. 2009-ben lettem tanácsadó szakpszichológus (családi és párkapcsolati tanácsadás szakirányon). Egyetemi tanulmányaim során mélyebb betekintést nyerhettem a hazai és a hollandiai iskolai tehetséggondozásba. Kutatási területem az alulteljesítő tehetségesek felismerése és megsegítése lett.
Az egyetem elvégzése után iskolapszichológusként helyezkedtem el egy budapesti általános iskolában. 2007 óta a tiszafüredi Pedagógiai Szakszolgálat munkatársa vagyok. 2009 óta három gyermekem is segíti a gyakorlati képzésemet.
Praxisom során egyéni és csoportfoglalkozásokon segítem a hozzám fordulókat. Gyermekek egyéni megsegítése mellett, családi és párkapcsolati tanácsadást is folytatok.
Fontosnak tartom, hogy a pszichológiai ismeretek mindenki számára, közérthető módon elérhetőek legyenek, ezért évek óta rendszeresen vezetek szakmai blogokat. A Párbaj blogon (http://parbaj.cafeblog.hu) párkapcsolati problémákkal foglalkozom, a Ne szorongj! blogon (http://neszorongj.blog.hu) pedig a gyermekkori szorongást boncolgatom, és igyekszem a szülőknek valódi, kézzel fogható módszereket, ötleteket adni. Milyen problémákkal fordulhatnak hozzám? - gyermekkori szorongás - családi, párkapcsolati nehézségek, krízisek - életvezetési nehézségek - magatartási, beilleszkedési nehézségek - gyermekvállalás - gyermeknevelés - életközépi válság
Fejből mondott mese, olvasott mese, rajzfilm nézés: melyik hogyan hat a gyerekre? Milyen és mennyi rajzfilmet nézhet a gyerek? Mikor és hogyan olvassunk mesét? Milyen hosszú mesét olvassunk életkoronként? Milyen történetek ajánlottak szorongó gyerekeknek?
Szerző: Dr. Árvainé Koczok Márta | 2017-02-21 00:00:00
Melyek az egyértelmű jelei annak, ha a kisgyermeknek krónikus székrekedése van? Mitől alakulhat ki a szándékos székletvisszatartás gyerekeknél? Mit nem szabad tenni, ha a gyerekeknél ez a probléma áll fenn, és mi az, ami valóban segíthet? A gyermekkori krónikus székrekedésről pszichológus szakértőnket kérdeztük.
Szerző: Dr. Árvainé Koczok Márta | 2015-06-30 00:00:00
Te melyik nagyszülőtípus vagy: aki aktívan kiveszi a részét az unoka nevelésében, vagy aki főleg csak a családi eseményeken látod az unokádat? Derítsd ki pszichológus szakértőnkkel, hogy te melyik nagyszülőtípusba tartozol.
Szerző: Dr. Árvainé Koczok Márta | 2015-02-17 00:00:00
Unokád nem tud odafigyelni az iskolában? Szétszórt a figyelme és nem tud egy dologra koncentrálni? Otthon is folyton unszolni kell? Életkori sajátosságról van szó vagy segítségre szorul? Pszichológus szakértőnk véleménye az iskolai figyelem problémákról és a koncentrációs nehézségekről.
Szerző: Dr. Árvainé Koczok Márta | 2014-09-30 08:00:00
Kihűlt a párkapcsolatod? Problémák merültek fel a házasságodban és egyre többet gondolsz arra, hogy mellényúltál a férjeddel? Mi a megoldás házassági válság esetén? Pszichológus szakértőnk cikke párkapcsolati krízisről, a bennünk feszülő lelki problémákról, és arról, hogy lehet-e egyszerre két férfit szeretni.
Szerző: Dr. Árvainé Koczok Márta | 2014-09-18 08:00:00
Kérdést csak regisztrált, vagy bejelentkezett felhasználó küldhet.
Kérdések - Válaszok
2. kérdés
Eva 2:17:09 2017-05-05
Tisztelt Árvainé Koczok Márta!
Az iskolába készülő gyerekekkel szemben nagyon magas követelményeket támasztanak! Én elég régen jártam iskolába de jóval kisebb terheléssel is megtanultam írni és olvasni. Ezek a gyerekek nem az egyetemi záróvizsgájukra készülnek és nem is szakdolgozat írására. Hogyan lehet olyan követelményeket támasztani amit a felnőttek sem tudnak teljesiteni. Pl: a mozgással kapcsolatban nem balett intézetbe készülnek a felvételire, a felnőtt sem tud sokáig figyelni csak néhány percig, pl legót összerakni Én sem tudok és nagyon sok felnőtt sem. Nem kellene Önöknek azon dolgozni,hogy kisebb követelményeket támasszanak a gyerekkel szemben,ezek kis gyerekek! Én magam 65 éves vagyok főiskolai diplomám van, középvezető voltam,de az interneten rajta levő iskolaérettségi teszten, ami úgy kezdődik,hogy patika a lehetséges 69 pont közül 21 -t értem el, úgy hogy háromszor egymás után csináltam meg, Ezek kis gyerekek rövid után idegroncsok lesznek a hatalmas terheléstől. Én is nagyon utálok olvasni,soha egy könyvet nem olvastam el, a kötelezőket anyukán leírta és én lemásoltam. Felnőttként is kb 5 percet tudok figyelni, mások is így vannak, pl: értekezleteken is a felnőttek néhány perc után elkezdtek firkálni,nem is figyelnek stb,tehát akkor miért várják el egy kisgyerektől,hogy figyeljen? A gyerekek a több kilós táskát cipelnek, a felnőttek sem 20-30 kg-s csomagot visznek csak annyit amit a fizikai állapotuk szerint elbírnak! Elnézést,hogy levelemmel zavartam, de bosszantó,hogy olyan dolgokat kényszerítenek a gyerekekre amit nem lenne szabad és nem is kellene. Önöknek akik gyerekekkel foglalkoznak kéne javaslatot tenni a kisebb terhelésre.Nagyon sok felnőtt, sokkal kisebb terhelésnek van kitéve,mint ezek a kis gyermekek.
Dr. Árvainé Koczok Márta
tanácsadó szakpszichológus
2017-05-08 10:30:07
Túl magas követelmények
Tisztelt Hölgyem!
Köszönjük észrevételeit, és javaslatait.
Üdvözlettel: Márta
1. kérdés
glozikmoni 2:42:24 2016-09-30
TISZTELT DOKTORNŐ. SEGÍTSÉGÉT SZERETNÉM KÉRNI. KISLÁNYOM 3 ÉVES MÚLT TAVASSZAL KEZDTE AZ ÓVODÁT. NYÁRI SZÜNET UTÁN MIKOR ÚJRA ELKEZDTÜK AZ OVIT,ELKEZDTE VISSZATARTANI A SZÉKLETÉT. JÓL EVŐ,SOK ZÖLDSÉG GYÜMÖLCS MEGY NEKI. VISZONT MOST MÁR OLYAN SZINTRE FEJLESZTETTE A KAKI VISSZATARTÁSÁT,HOGY AZ EGÉSZ NAPJA ERRŐL SZÓL. NEM JÁTSZIK,CSAK A KANAPÉN FEKSZIK AMIKOR ITTHON VAN,MINDENT CSINÁL AMIVEL JÓ SZOROSAN TARTHATJA A FENEKÉT. GYEREKORVOS LEVOLACOT ÉS EGY HOMEOPÁTIÁS SZÉKLETLAZÍTÓT ÍRT,AMIK HATNAK IS VISZONT MÁR A WC KÖZELÉBE SE HAJLANDÓ MENNI,SOKSZOR PISILNI SEM MERT FÉL,HOGY KIJÖN A KAKI.TÖBBSZÖR BEÖNTÉSSEL SEGÍTETTÜNK NEKI MIVEL A KÚP NEM HASZNÁLT.MINDENKI AZT MONDJA NE GÖRCSÖLJÜNK A DOLGON,DE KEZD AZ ÉGÉSZ CSALÁD ERRE RÁMENNI. KÉREM SEGÍTSEN HOVA FORDULHATUNK. ELŐRE IS KÖSZÖNÖM VÁLASZÁT.
Dr. Árvainé Koczok Márta
tanácsadó szakpszichológus
2016-10-02 21:21:38
Nem akarok kakilni!
Kedves Móni!
Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával!
Én azt javaslom, hogy hagyják abba a hashajtózást, mert sajnos jelen helyzetben nem hatékony, és beszéljék meg a kislánnyal, hogy mindenki kakil, ő is kakiljon úgy, ahogy tud. És tudom, hogy borzasztó nehéz, de tényleg próbálják ezt az egészet rábízni, nem foglalkozni vele, és nem erőltetni! Még ha igényli, megnyugtatja, átmenetileg a pelust is vissza lehet rá adni! Ne féljenek, nem fog rá visszaszokni. Emellett pedig próbálják meg kideríteni, mi okozza nála ezt a fokú szorongást, ebben segítségükre lehet gyermekpszichológus konzultáció néhány alkalommal. Illetve fontos lenne, hogy kijátszhassa magából a feszültséget.
A Nagyszülők Lapján jelent meg korábban cikkem ebben a témában: Székrekedés kisgyermekkorban: okai, tünetei és megoldások címmel.
Üdvözlettel: Márta
Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.
Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!
Tisztelt Hölgyem!
Természetesen megfontolandó a nyugdíj igénylés dátuma az ön esetében, mivel számos tényezőre kell kiemlten figyelni.
Személyre szabott szaktanácsot és előzetes nyugdíj számítást tudok önnek javasolni. 2021.-es szorzószámokat csak is kizárólag 2020.március végén lesz hatályos.
Amennyiben igényli úgy jelezze.
www.ugyintezesazonnal.hu
Köszönettel: Szatmáry Tünde Katalin