2023. november 29 |Taksony...

Főoldal > Szakértők > Szakértőnk Dr. Hajdu - Dudás Mária Munkajogi ügyvéd

Szakértőink

Szakértő kereső

Foglalkozás szerint: Név szerint:

vonal Szakértőnek jelentkezem

Dr. Hajdu - Dudás Mária - Munkajogi ügyvéd

vonal

szakértő fényképeDr. Dudás Mária ügyvéd vagyok, 2008-ban végeztem a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ezt követően ügyvédjelöltként, majd ügyvédként folytattam, folytatom tevékenységemet.


Munkajoggal foglalkozom - elsősorban a piaci szférát érintő problémákkal -, kiemelt figyelmet fordítva a peres eljárások elkerülésére, a jogviták békés rendezésére. A munkavállalók, illetve a munkáltatók képviseletét egyaránt ellátom, a munkaszerződés megkötését megelőző eljárástól kezdve, a munkaviszony fennállása alatt keletkező, illetve a jogviszony megszüntetésével összefüggő problémák kezeléséig.


Az új Mt. hatályba lépése óta úgy vélem, fokozottan kell figyelnünk a védett munkavállalói csoportokra, ezen belül a várandós nőkre, a kismamákra, a gyermeküket egyedül nevelő munkavállalókra, hiszen pl.: korábban sem ment gördülékenyen a fizetés nélküli szabadságról történő visszatérés, július 1. napjától még nehezebb; várandósság esetén felmondási védelem ezentúl csak akkor illeti meg a munkavállalót, ha erről a munkáltatót a felmondás közlését megelőzően tájékoztatta, stb. Éppen ezért tartom lényegesnek, hogy az érintettek minden lépés előtt tájékozódjanak azok lehetséges következményeiről.



Weboldal: http://www.dudasdr.hu

Kérdések- Válaszok

Cikkeim

vonal
Felmondás védett korban 2015 - Milyen esetben mondhatnak fel a munkavállalónak nyugdíj előtt 5 évvel?
Felmondás védett korban 2015 - Milyen esetben mondhatnak fel a munkavállalónak nyugdíj előtt 5 évvel?
Milyen esetekben mondhat fel a munkaadó a dolgozónak 5 évvel a nyugdíjazás előtt? Felmondhatnak-e a védett korú munkavállalónak, ha csoportos létszámleépítésről vagy átszervezésről van szó? Mennyi végkielégítés jár felmondáskor? Mit jelent pontosan az állásfelajánlási kötelezettség? Jogi szakértőnk írása.

Szerző: Dr. Hajdu - Dudás Mária | 2015-09-16 00:00:00

tovább a cikkre
Felmondás és végkielégítés szabálya nyugdíjas munkavállalók és rokkantsági ellátottak esetén
Felmondás és végkielégítés szabálya nyugdíjas munkavállalók és rokkantsági ellátottak esetén
Meg kell-e főnökünknek indokolnia a felmondást akkor, ha rokkantsági ellátottak, nyugdíjas munkavállalók vagyunk? Kitehetnek-e bennünket a munkahelyünkről a magas életkorunkra való hivatkozással? Mely esetben jár, és mely esetben nem jár végkielégítés rokkantsági ellátott, nyugdíjas munkavállalóknak? Munkajogász szakértőnket kérdeztük.

Szerző: Dr. Hajdu - Dudás Mária | 2015-04-01 00:00:00

tovább a cikkre
Mikor és mennyi szabadság és pótszabadság jár a munkavállalónak?
Mikor és mennyi szabadság és pótszabadság jár a munkavállalónak?
Mikor mennyi szabadság és pótszabadság jár a munkavállalónak? Tudtad, hogy a kötelező orvosi vizsgálatra is jár munkabér? Kötelező orvosi vizsgálatnak minősül-e a munkavégzés miatti szemvizsgálat vagy a mammográfia? Mennyi táppénz jár a betegszabadságra?

Szerző: Dr. Hajdu - Dudás Mária | 2015-01-19 00:00:00

tovább a cikkre
A felmondás szabályai, azaz a munkaviszony megszüntetése munkáltatói felmondással
A felmondás szabályai, azaz a munkaviszony megszüntetése munkáltatói felmondással
Hogyan szűnhet meg a munkaviszony? Mik lehetnek a felmondás okai? Mikor van felmondási védettség? Mennyi a felmondási idő? Kell-e felmondáskor végkielégítést fizetni?

Szerző: Dr. Hajdu - Dudás Mária | 2014-09-20 08:00:00

tovább a cikkre
Betegségre, táppénzre, betegszabadságra vonatkozó jogszabályok közérthetően
Betegségre, táppénzre, betegszabadságra vonatkozó jogszabályok közérthetően
Hogyan jelentsük be a munkahelyen, ha betegek vagyunk? Fel lehet-e mondani a betegszabadság ideje alatt? Mennyi betegszabadság jár egy évben, és mennyi a táppénz összege? Milyen esetben járhat a dolgozónak kártérítés a betegsége kapcsán?

Szerző: Dr. Hajdu - Dudás Mária | 2014-09-14 08:00:00

tovább a cikkre
Mennyi pótszabadság illeti meg a munkavállalót?
Mennyi pótszabadság illeti meg a munkavállalót?
Hogyan és kiknek jár a pótszabadság? Mit kell figyelembe venni a pótszabadság megállapításakor? Mennyi pótszabadság jár a munkavállalónak? Mennyi a pótszabadság mértéke a gyermekek után? Mennyi pótszabadság jár az apáknak?

Szerző: Dr. Hajdu - Dudás Mária | 2014-09-08 08:00:00

tovább a cikkre
Amit a felmondási tilalomról tudni kell
Amit a felmondási tilalomról tudni kell
Mikor nem szüntethető meg a munkavállaló jogviszonya felmondással az új Mt. szerint? A várandósság esetén mi a tilalom feltétele, a keresőképtelenség továbbra is védelmet jelent?

Szerző: Dr. Hajdu - Dudás Mária | 2014-09-08 08:00:00

tovább a cikkre
Végkielégítés - mikor és mennyi végkielégítésre jogosult a munkavállaló?
Végkielégítés - mikor és mennyi végkielégítésre jogosult a munkavállaló?
Mikor jár, illetve nem jár a végkielégítés? Beleszámít-e a szülési szabadság és a gyermekápolásra fordított idő a jogosultsági időtartamba? Felhívjuk a figyelmedet egy gyakori hibára, amikor a végkielégítés járna ugyan, de egy figyelmetlenség miatt mégsem kapod meg az összeget. Tanácsok végkielégítésről nem csak kismamáknak.

Szerző: Dr. Hajdu - Dudás Mária | 2014-08-13 08:00:00

tovább a cikkre
Munkahely megszűnése jogutóddal vagy jogutód nélkül – Mikor jár végkielégítés? Ki rendezi a ki nem fizetett béreket?
Munkahely megszűnése jogutóddal vagy jogutód nélkül – Mikor jár végkielégítés? Ki rendezi a ki nem fizetett béreket?
Megszűnik-e a kismama munkaviszonya, ha jogutód nélkül szűnik meg a munkahelye? Érvényesül-e a felmondási tilalom jogutód nélküli megszűnéskor? Mikor jár végkielégítés? Ki fizeti ki a munkabért, ha fizetésképtelen a cég? Kell-e új munkaszerződést kötni, ha megváltozik a cég tulajdonosa?

Szerző: Dr. Hajdu - Dudás Mária | 2014-08-12 08:00:00

tovább a cikkre
Végkielégítés szabályai az új Mt. szerint
Végkielégítés szabályai az új Mt. szerint
Végkielégítés illeti meg a munkavállalót a munkáltató felmondása, a munkáltató jogutód nélküli megszűnése esetén, továbbá ha a munkaviszony oly módon szűnik meg, hogy az új munkáltató nem tartozik az Mt. hatálya alá.

Szerző: Dr. Hajdu - Dudás Mária | 2014-08-09 08:00:00

tovább a cikkre
Így ellenőrizheti a munkáltató a munkavállaló munkavégzését (kamera, internet, levelezés, telefon)
Így ellenőrizheti a munkáltató a munkavállaló munkavégzését (kamera, internet, levelezés, telefon)
Megfigyelhet a munkáltató kamerával? Korlátozhatja a munkáltató az Internet hozzáférést? Ellenőrizheti a munkáltató az e-mailjeinket? Felbonthatja a leveleinket?

Szerző: Dr. Hajdu - Dudás Mária | 2014-08-01 08:00:00

tovább a cikkre

Kérdések - Válaszok

vonal

Vissza az előző oldalra

Szakértők

Babakonyha

Mit egyen az unokám

Békebeli burgonyás pogácsa recept: Olyan puha és finom, hogy nem lehet abbahagyni - Süsd meg az unokádnak! tovább

Kápiapaprika-krém recept: Ízletes kenyérre kenhető krém, ha már unod a vajat vagy a margarint tovább

Véd a rák, gyulladások, szívbetegség ellen, javítja a látást, erősíti az immunrendszert - Még mire jó a sütőtök?  tovább

Tyúkláb fánk recept - A legfinomabb túrófánk, ahogy a nagymamám készítette tovább

Karalábéfőzelék kuszkuszos húsgolyóval recept: Ha elszakadnál a hagyományos ételektől, próbáld ki ezt! tovább

Zöldpesztós cukkini-spagetti tonhallal - Különleges recept, ami jó a szívednek és magas vérnyomás ellen is tovább

Málnás vanília fagyi házilag: Ez az ínycsiklandó nyári édesség 20 perc alatt elkészül a konyhádban tovább

Munka, nyugdíj

Munka, nyugdíj

Nyugdíj utalási időpontok 2023: Mikor érkezik a nyugdíj és a 13. havi nyugdíj 2023-ban? - Havi utalási lista tovább

Nyugdíjemelés 2023: Január elsejétől 15 százalékkal emelik a nyugdíjakat! - Orbán Viktor most jelentette be tovább

Nyugdíjprémium és nyugdíj-kiegészítés 2022: Péntektől érkeznek a plusz pénzek a nyugdíjjal együtt tovább

Kiegészítő nyugdíjemelés és a nyugdíjprémium 2022: Mikor érkeznek a plusz összegek a bankszámlára? tovább

Nyugdíj-kiegészítés és nyugdíjprémium 2022: Mikor számíthatnak a plusz pénzre a nyugdíjasok? tovább

Emelt nyugdíj 2022: Már kedden érkezik a bankszámlára a magasabb összeg - Visszamenőleg is megkapod tovább

Nyugdíj 2022: Csúszik a beígért évközi kiegészítő nyugdíjemelés - Mikor számíthatsz a magasabb összegre? tovább

Életmód

Életmód

Akár a cicád életébe is kerülhet - Soha ne használd! tovább

5-ből 4 ember túlsúlyos vagy elhízott 60 év felett - Ezért szedtek fel plusz kilókat az emberek a karantén alatt tovább

Ezért fogyassz rendszeresen levest! - Levesfogyasztás élettani hatásai, levesfőzési fortélyok, levesek a diétában, levespor veszélyei tovább

Fürdőgyógyászati kezelések kisokos: Melyik kezelés milyen betegség ellen hatásos? - Szakember válaszol tovább

Így használd a gyógyvizeket fájdalomcsillapításra! - Melyik gyógyvíz milyen betegségre jó? tovább

A betegségek hátterében vízerek és káros sugárzások is állhatnak tovább

Veszélyesek lehetnek bizonyos gyógynövények! Mit ne adjunk a gyerekeknek? tovább

hirdetés

ELLÁTÁSOK, TÁMOGATÁSOK KISOKOSA

Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Videók

Recept ajánlatunk

Zöldséges csirkemell

Zöldséges csirkemell

Várandós kismamáknak ajánlott ételek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 4 db csirkemell 1 fej lilahagyma 1 csomó újhagyma 3 db paradicsom 1 db paprika 15 dkg reszelt sajt Tej Jódozott só Bors Mustár Vaj

Recept:

A csirkemellet alaposan megmossuk, majd a mustárral ízesített tejben 1-2 órát pácoljuk. A hagymákat, paradicsomot, paprikát karikákra vágjuk.

Egy tűzálló tálat kikenünk egy kevés vajjal. A csirkemellet alaposan lecsöpögtetjük, sózzuk, enyhén borsozzuk(...) tovább a teljes recepthez...


hirdetés

CSED, GYED, GYES kalkulátor

Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!

[x] hirdetés

Legfrissebb szakértői válasz

Szatmáry Tünde Katalin

Szatmáry Tünde Katalin

Kiemelt hazai és nemzetközi nyugdíjszakreferens

tovább a szakértőhöz >>

Tisztelt Hölgyem!
Természetesen megfontolandó a nyugdíj igénylés dátuma az ön esetében, mivel számos tényezőre kell kiemlten figyelni.
Személyre szabott szaktanácsot és előzetes nyugdíj számítást tudok önnek javasolni. 2021.-es szorzószámokat csak is kizárólag 2020.március végén lesz hatályos.
Amennyiben igényli úgy jelezze.
www.ugyintezesazonnal.hu
Köszönettel: Szatmáry Tünde Katalin

Ezt olvastad már? [x]
Hivatalos ügyek

Fontos kiskapura figyelmeztet a bank – 30 fölött is van még esély a babaváróra (x)

vissza vissza