Főoldal > Szakértők > Szakértőnk Balázs Nelli klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus

Szakértőink

Szakértő kereső

Foglalkozás szerint: Név szerint:

vonal Szakértőnek jelentkezem

Balázs Nelli - klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus

vonal

szakértő fényképeBalázs Nelli, klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus vagyok. 17 éve foglalkozom  a  legkülönfélébb embercsoportokkal, gyerekekkel, menekültekkel, krízist átélt felnőttekkel pszichés problémákat átélt egyénekkel és szociálisan hátrányos családokkal.

Munkám során a természetesség, a nyitottság, érdeklődés és ráhangolódás a legfontosabb. Nap mint nap feltölt és biztat az a helyzet, amikor a hozzám forduló emberek megnyílnak, megnyugszanak, megváltozik belátásuk és reménytelien vetik bele magukat a problémák átértékelésébe és megoldásába.

Már gyerekként is szerettem játszani a kisebb gyerekekkel és érdekelt az ember természetének összetettsége, majd óvónőként megtapasztalhattam a kisgyerekkor minden szépségét, tisztaságát, nyitottságát és a napi harmóniát.
Az igazi kihívást mégis két dolog hozta meg az életemben az ember természetét, fejlődését és egyediségét illetően.
Az egyik a lelki problémákkal küszködő felnőttekkel és gyerekekkel való foglalkozás. Dolgoztam iskolákban, nevelési tanácsadóban, menekülttáborokban és saját projektjeim keretében gyerekekkel és serdülőkkel egyaránt.  
A másik pedig saját családom megalapítása.
Munkatapasztalataimból, illetve három gyermekünk neveléséből nyert tapasztalataimat és tudásomat nap mint nap gyarapítom - újabb szakképzésekkel, saját önismereti és szupervíziós munkámmal.

Szívesen foglalkozom:
- krízisben lévő családokkal és egyénekkel,
- nevelési tanácsadással,
- öntisztelethiányból eredő pszichés problémákkal,
- traumák átértékelésével,
- önismereti kérdésekkel és
- prevenciós munkával.


Munkámat az integratív szemlélet határozza meg, melynek alapja az egyénre szabott őszinte és nyitott ráhangolódás a sok kognitív, relaxációs és művészetterápiás technika mellett.
Előre is köszönöm bizalmát, ha megtisztel bármilyen személyes , telefonos vagy online segítségkérésével. 




Weboldal: http://www.balazsnelli.hu

Kérdés küldése

Kérdések- Válaszok

Cikkeim

vonal
Nagyszülő-unoka viszony: 11 szuper ötlet, hogy imádjon veled lenni az unokád - A pszichológus tanácsai
Nagyszülő-unoka viszony: 11 szuper ötlet, hogy imádjon veled lenni az unokád - A pszichológus tanácsai
A nagyszülői szerep egyeseknek azonnal jól megy, míg másoknak csak nehezen indul be. Pedig ki ne szeretné, hogy az unokája, amikor csak lehet, vele akarjon lenni. A jó hír az, hogy a nagyszülőség is kiválóan tanulható, amit soha nem késő elkezdeni, sőt fejleszthető, bármennyire is érettnek gondolja magát az ember.

Szerző: Balázs Nelli | 2016-01-27 00:00:00

tovább a cikkre

Itt küldhet kérdést Balázs Nelli szakértőnknek

Kérdést csak regisztrált, vagy bejelentkezett felhasználó küldhet.

Kérdések - Válaszok

vonal

Vissza az előző oldalra

Szakértők

Babakonyha

Mit egyen az unokám

Békebeli burgonyás pogácsa recept: Olyan puha és finom, hogy nem lehet abbahagyni - Süsd meg az unokádnak! tovább

Kápiapaprika-krém recept: Ízletes kenyérre kenhető krém, ha már unod a vajat vagy a margarint tovább

Véd a rák, gyulladások, szívbetegség ellen, javítja a látást, erősíti az immunrendszert - Még mire jó a sütőtök?  tovább

Tyúkláb fánk recept - A legfinomabb túrófánk, ahogy a nagymamám készítette tovább

Karalábéfőzelék kuszkuszos húsgolyóval recept: Ha elszakadnál a hagyományos ételektől, próbáld ki ezt! tovább

Zöldpesztós cukkini-spagetti tonhallal - Különleges recept, ami jó a szívednek és magas vérnyomás ellen is tovább

Málnás vanília fagyi házilag: Ez az ínycsiklandó nyári édesség 20 perc alatt elkészül a konyhádban tovább

Munka, nyugdíj

Munka, nyugdíj

Nyugdíj utalási időpontok 2023: Mikor érkezik a nyugdíj és a 13. havi nyugdíj 2023-ban? - Havi utalási lista tovább

Nyugdíjemelés 2023: Január elsejétől 15 százalékkal emelik a nyugdíjakat! - Orbán Viktor most jelentette be tovább

Nyugdíjprémium és nyugdíj-kiegészítés 2022: Péntektől érkeznek a plusz pénzek a nyugdíjjal együtt tovább

Kiegészítő nyugdíjemelés és a nyugdíjprémium 2022: Mikor érkeznek a plusz összegek a bankszámlára? tovább

Nyugdíj-kiegészítés és nyugdíjprémium 2022: Mikor számíthatnak a plusz pénzre a nyugdíjasok? tovább

Emelt nyugdíj 2022: Már kedden érkezik a bankszámlára a magasabb összeg - Visszamenőleg is megkapod tovább

Nyugdíj 2022: Csúszik a beígért évközi kiegészítő nyugdíjemelés - Mikor számíthatsz a magasabb összegre? tovább

Életmód

Életmód

5-ből 4 ember túlsúlyos vagy elhízott 60 év felett - Ezért szedtek fel plusz kilókat az emberek a karantén alatt tovább

Ezért fogyassz rendszeresen levest! - Levesfogyasztás élettani hatásai, levesfőzési fortélyok, levesek a diétában, levespor veszélyei tovább

Fürdőgyógyászati kezelések kisokos: Melyik kezelés milyen betegség ellen hatásos? - Szakember válaszol tovább

Így használd a gyógyvizeket fájdalomcsillapításra! - Melyik gyógyvíz milyen betegségre jó? tovább

A betegségek hátterében vízerek és káros sugárzások is állhatnak tovább

Veszélyesek lehetnek bizonyos gyógynövények! Mit ne adjunk a gyerekeknek? tovább

Ezért muszáj párásítani a csecsemők és gyermekek szobájában tovább

hirdetés

ELLÁTÁSOK, TÁMOGATÁSOK KISOKOSA

Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Videók

Recept ajánlatunk

Zöldséges csirkemell

Zöldséges csirkemell

Várandós kismamáknak ajánlott ételek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 4 db csirkemell 1 fej lilahagyma 1 csomó újhagyma 3 db paradicsom 1 db paprika 15 dkg reszelt sajt Tej Jódozott só Bors Mustár Vaj

Recept:

A csirkemellet alaposan megmossuk, majd a mustárral ízesített tejben 1-2 órát pácoljuk. A hagymákat, paradicsomot, paprikát karikákra vágjuk.

Egy tűzálló tálat kikenünk egy kevés vajjal. A csirkemellet alaposan lecsöpögtetjük, sózzuk, enyhén borsozzuk(...) tovább a teljes recepthez...


hirdetés

CSED, GYED, GYES kalkulátor

Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!

[x] hirdetés

Legfrissebb szakértői válasz

Szatmáry Tünde Katalin

Szatmáry Tünde Katalin

Kiemelt hazai és nemzetközi nyugdíjszakreferens

tovább a szakértőhöz >>

Tisztelt Hölgyem!
Természetesen megfontolandó a nyugdíj igénylés dátuma az ön esetében, mivel számos tényezőre kell kiemlten figyelni.
Személyre szabott szaktanácsot és előzetes nyugdíj számítást tudok önnek javasolni. 2021.-es szorzószámokat csak is kizárólag 2020.március végén lesz hatályos.
Amennyiben igényli úgy jelezze.
www.ugyintezesazonnal.hu
Köszönettel: Szatmáry Tünde Katalin

Ezt olvastad már? [x]
Hírek, érdekességek

Gyereknapi hétvége a Vasúttörténeti Parkban: Koncertek, játszóház, kézműveskedés, vonatok és más izgalmas program május utolsó hétvégéjén

vissza vissza