Balázs Nelli - klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus
Balázs Nelli, klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus vagyok. 17 éve foglalkozom a legkülönfélébb embercsoportokkal, gyerekekkel, menekültekkel, krízist átélt felnőttekkel pszichés problémákat átélt egyénekkel és szociálisan hátrányos családokkal.
Munkám során a természetesség, a nyitottság, érdeklődés és ráhangolódás a legfontosabb. Nap mint nap feltölt és biztat az a helyzet, amikor a hozzám forduló emberek megnyílnak, megnyugszanak, megváltozik belátásuk és reménytelien vetik bele magukat a problémák átértékelésébe és megoldásába.
Már gyerekként is szerettem játszani a kisebb gyerekekkel és érdekelt az ember természetének összetettsége, majd óvónőként megtapasztalhattam a kisgyerekkor minden szépségét, tisztaságát, nyitottságát és a napi harmóniát. Az igazi kihívást mégis két dolog hozta meg az életemben az ember természetét, fejlődését és egyediségét illetően. Az egyik a lelki problémákkal küszködő felnőttekkel és gyerekekkel való foglalkozás. Dolgoztam iskolákban, nevelési tanácsadóban, menekülttáborokban és saját projektjeim keretében gyerekekkel és serdülőkkel egyaránt. A másik pedig saját családom megalapítása. Munkatapasztalataimból, illetve három gyermekünk neveléséből nyert tapasztalataimat és tudásomat nap mint nap gyarapítom - újabb szakképzésekkel, saját önismereti és szupervíziós munkámmal.
Szívesen foglalkozom: - krízisben lévő családokkal és egyénekkel, - nevelési tanácsadással, - öntisztelethiányból eredő pszichés problémákkal, - traumák átértékelésével, - önismereti kérdésekkel és - prevenciós munkával.
Munkámat az integratív szemlélet határozza meg, melynek alapja az egyénre szabott őszinte és nyitott ráhangolódás a sok kognitív, relaxációs és művészetterápiás technika mellett. Előre is köszönöm bizalmát, ha megtisztel bármilyen személyes , telefonos vagy online segítségkérésével.
A nagyszülői szerep egyeseknek azonnal jól megy, míg másoknak csak nehezen indul be. Pedig ki ne szeretné, hogy az unokája, amikor csak lehet, vele akarjon lenni. A jó hír az, hogy a nagyszülőség is kiválóan tanulható, amit soha nem késő elkezdeni, sőt fejleszthető, bármennyire is érettnek gondolja magát az ember.
Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.
Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!
Tisztelt Hölgyem!
Természetesen megfontolandó a nyugdíj igénylés dátuma az ön esetében, mivel számos tényezőre kell kiemlten figyelni.
Személyre szabott szaktanácsot és előzetes nyugdíj számítást tudok önnek javasolni. 2021.-es szorzószámokat csak is kizárólag 2020.március végén lesz hatályos.
Amennyiben igényli úgy jelezze.
www.ugyintezesazonnal.hu
Köszönettel: Szatmáry Tünde Katalin