Levél minden reménybeli nagymamának, akinek a lánya meddőséggel küzd - Így értheted meg jobban, min megy keresztül

Ezt az őszinte segítségért kiáltó levelet küldené egy meddőséggel küzdő, babáját hiába váró nő az édesanyjának. Kineziológus szakértőnk által megfogalmazott igen tanulságos „képzeletbeli levél” fontos üzenetet hordoz.

A levél főképp azoknak az édesanyáknak lett "címezve", akiknek felnőtt lányuk már-már reményvesztetten várja a gyermekáldást, ugyanakkor másokat is mély elgondolkoztatásra késztet…



"Szia, Anya!

Már régóta szeretném megírni Neked ezt a levelet, de valahogy eddig nem tudtam rávenni magam.  Úgy érzem, eltávolodtunk egymástól, hiába találkozunk, nem igazán tudunk beszélgetni. Tudom én is, hogy furcsán viselkedtem az elmúlt időben, biztosan nehéz velem.

Azt érzem, senki sem ért meg. Azt érzem, még Te sem érzed át a helyzetemet. Sokszor olyan, mintha elbagatellizálnád a félelmeimet. Tudom, hogy csak vigasztalni akarsz, és nehezen viseled, hogy néha teljesen átadom magam a reménytelenségnek. Valószínű túlzásnak érzed, amit csinálok.

Túlzásnak érzed, hogy semmi másról nem szól az életem, mint arról, hogy végre én is anya lehessek, hogy orvostól orvosig rohangálok, és mindent alárendelek annak, hogy megélhessem azt, ami neked is megadatott.

Nem emlékszel? Te neveltél arra, hogy ne legyen számomra lehetetlen, Te mondtad azt, hogy mindent elérhetek, csak akarni kell. Kétségbe ejt, hogy ez most nem működik.

Ha itt lennél, most biztos azt mondanád: "Nem kell annyira rágörcsölnöd." Gyűlölöm ezt a mondatot. Gyűlölöm, mert azt érzem, nem veszed komolyan az érzéseimet. Gyűlölöm, mert mindenki ezt mondja, de azt senki nem tudja megmondani, hogyan kéne ezt csinálni. Mit tegyek a reggelente hívatlanul rám törő gondolataimmal, mit tegyek a félelmeimmel, amik nap-nap után elöntenek, mit tegyek a hónapról-hónapra átélt kudarcommal, amikor minden alkalommal egy-egy újabb reményem hal meg?

Tudom, segíteni akarnál. Talán azt érzed, hogy nincsenek jó mondatok. Azt éled meg, mint kamaszkoromban.  Azt hiszem azért, mert akkor voltam ugyanígy elbizonytalanodva.                                

Amikor kedves vagy, én gorombán viselkedem, ha békén hagysz, szemedre hányom, hogy nem törődsz velem. Nem tudod, hogyan segíthetnél, nem tudod, miért változtam meg ennyire, nem tudod, hová tűnt a Te mindig vidám, kiegyensúlyozott, erős kislányod, akire olyan büszke voltál.

Kérlek, ne akarj vigasztalni, csak hallgass meg. Engedd, hogy a válladon kisírjam magam. Csak ölelj át. Viseld el és tiszteld a fájdalmamat. Bocsájtsd meg, ha néha pokróc vagyok, ha nem érdekel a vasárnapi sütemény, amit csak nekünk sütöttél. Ne adj tanácsot, hiszen én már százszor utánajártam mindennek. És kérlek, ne mesélj más nőkről, akik egyből teherbe estek, vagy most szülnek. Ezek a történetek fájnak talán a legjobban.

Valahogy azt élem meg ilyenkor, hogy mindenki más tökéletes, csak én vagyok ilyen, ilyen… nem is tudom… Gyakran van bűntudatom, mintha tehetnék róla, mintha miattam lenne, hogy nem sikerül.

Bármennyire magamba zárkózom is mostanában, bármennyire mást mutatok is, ne hidd, hogy nincs szükségem Rád. Szükségem van a támogatásodra, a jelenlétedre, arra, hogy érezzem, továbbra is fontos vagyok Neked.

Jólesne beszélgetni.  Jólesne érezni, hogy csak rám figyelsz. Jólesne, ha Te is megnyílnál, ha beszélnél a saját régi félelmeidről, a saját esetleges kudarcaidról vagy arról, Te hogyan élted meg a közös történeteinket. Hogyan vártál engem, hogyan fogadtál? Tőled tanultam nőnek lenni, tőled tanulnék anyává válni is.

Talán most, felnőtt fejjel, szívesen értenék meg újra mindent. Még akkor is, ha talán nem minden olyan rózsaszínű és idillikus, mint ahogy azt az ember elképzelné. Lehet, ha engeded, hogy mélyebben megértsem a Te történetedet, magamat is megtanulom megérteni.  Hiszen összetartozunk.

Hiányzol!"

Szerző: Antall Gabriella, a Csillagkuckó Alternatív Termékenységi Központ önismereti-életvezetési tanácsadója, kineziológusa
Fotó: Freepik/fxquadro