Nagyanyámmal ültünk a verandán ketten - Csodálatos vers a régmúlt időkről

Jó visszagondolni azokra az évekre, amiket a nagyszüleinkkel tölthettünk, és mennyire tudnak hiányozni, ha már nincsenek. Ezekről a keserédes emlékekről mesél ez a csodálatos vers - a szerzőjét sajnos nem ismerjük.

Nagyanyámmal ültünk a verandán ketten
Nagyanyámmal ültünk a verandán ketten
az életéről beszélt, és én hallgattam csendben.

Olyan jó volt látni szeme csillogását
minden benne rejlett, bánat és boldogság.

Két kis ráncos kezét az ölébe fektette
bizony az élet őt soha nem kímélte.

Annak ellenére a sorsot nem okolta, a
Jó Isten a gondját mindig megoldotta.



Amikor a munka őt kifárasztotta, még
akkor is megbékélt lélekkel gondolt a holnapra.

- Kislányom, mondta, soha nem felejtem, a
szavai most is itt csengnek fülemben.

A jóság és szeretet munkálkodjék benned,
még ha néha bizony komisz is az élet.

Haragot ne táplálj senkivel sem szemben,
ha kővel megdobnak, dobj vissza kenyérrel.

Drága kicsi lelkét visszasírom sokszor
törékeny kis testét megölelném százszor.

Az a sok-sok kérdés, ami itt maradt még bennem,
választ kérnék tőle, s megnyugodna lelkem.

Magamra maradtam, egy üres székkel a verandán
minden szép elmúlik, az élet gyorsan elszáll.

Tűnődöm magamban, miközben a kósza felhőket nézem
drága jó nagyanyám, örökké míg élek, szívemben élsz nékem.

Kép: Internet / Thomas James Lloyd