Vannak olyan esetek, amikor unokánk indulatai már olyan mértékben elszabadultak, hogy képtelen uralkodni az érzésein. Ilyenkor komoly hisztériás roham tör rá, nem hallgat a jó szóra, nem hagyja, hogy eltérítsük szándékától, és észrevehetően maga is megijed az indulataitól.
A máskor jól bevált „nem figyelek oda” taktika ekkor sajnos nem segít, mert csak még jobban megijed a gyerek – fontos éreztetni vele, hogy legalább a felnőtt ura a helyzetnek.
Tippek a nagyobb hiszti kezelésére
1. Ha még lehetséges, akkor vegyük elejét a hisztinek úgy, hogy eltereljük a figyelmét. Kapjuk fel hirtelen és perdítsük meg, vagy műveljünk valami egészen váratlan, vicces dolgot.
2. Ha ez már kevés, akkor vigyük át egy másik szobába (vagy esetleg konkrétan kijelölt helyre), ahol megnyugodhat. Kisebb unokánál ez kevésbé alkalmazható, mert lehet, hogy nem működnek együtt velünk, és esetleg csak tovább romlik a helyzet.
3. Őrizzük meg a hidegvérünket, számoljunk el tízig, és mielőtt cselekednénk, mindig álljunk meg egy pillanatra – nem szabad az unokával azt éreztetni, hogy ő irányít, és miatta kezdünk el tenni valamit.
4. Ha nyugodtak tudunk maradni, akkor segíthet egy szoros ölelés. A gyermeket meg kell óvni attól, hogy kárt tegyen magában, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy van olyan gyerek, aki a lefogástól csak még dühösebb lesz. Hangsúlyozni kell, hogy csak azért próbáljuk lecsillapítani, hogy senkinek ne essék baja.
5. A két év körüli gyereknél érveléssel nem megyünk semmire. Mivel a szavak úgysem hatnak ilyenkor, kapjuk fel a gyereket és vigyük biztonságos helyre (pl. gyerekágyba) vagy vonjuk el a figyelmét valamivel a hiszti tárgyáról.
6. Amikor beszélünk hozzá, legyen higgadt a beszédünk és nyugodt a hangunk. Ezzel éreztetve, hogy biztonságban van, hogy nem fogjuk megbüntetni, hogy nem hagyjuk magára. Így, ha nem is csendesedik el teljesen, de kicsit elül a vihar, mérséklődik a hangerő.
Ne hagyjuk, hogy a hiszti átragadjon ránk is!
- Ha úgy érezzük, hogy nekünk van szükségünk egy kis lehiggadásra, mert nem bírjuk nyugalommal végigcsinálni a gyerek lecsillapítását, akkor mi menjünk át egy másik helyiségbe egy szusszanásnyi időre. Jobb megoldás, mint ha elkezdenénk kiabálni. Ilyenkor mondjuk el a gyereknek, hogy hová megyünk, és hogy nemsokára visszajövünk.
- Amikor már lenyugodtunk, beszéljünk a gyerekkel. Így jó példát mutatunk, és láthatja hogyan lehet a dühöt kordában tartani. Értessük meg vele, hogy nem hagyhatjuk, hogy kárt tegyen magában. Szükség lehet rá, hogy lefogjuk, mert esetleg önkéntelenül hirtelen mozdulatokat tehet.
A hiszti lecsengése után…
Ha már abbahagyta a hisztit, ne hozzuk szóba újból és újból, hiszen általában utólag már bánja, amit tett! Béküljünk ki, öleljük meg egymást.
A hisztinek több fajtája van. Van, ami enyhébb lefolyású és van, amely komoly dühkitörésben tetőzik. Egy tapasztalt nagyszülő már az előjelekből meg tudja különböztetni, hogy melyik fajta van épp kitörőben. Sőt a kisebb hisztiket meg is tudja előzni, ha a megfelelő ponton vet gátat a kitörésének.
A gyerek és a szülők életében nagy fordulópont a két év körüli életkor. Sok anya kétségbeesetten panaszkodik, hogy gyereke dacossá, öntörvényűvé, kezelhetetlenné vált és sok az összeütközés, harc közte és a gyerek között.
Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.
Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!
Tisztelt Hölgyem!
Természetesen megfontolandó a nyugdíj igénylés dátuma az ön esetében, mivel számos tényezőre kell kiemlten figyelni.
Személyre szabott szaktanácsot és előzetes nyugdíj számítást tudok önnek javasolni. 2021.-es szorzószámokat csak is kizárólag 2020.március végén lesz hatályos.
Amennyiben igényli úgy jelezze.
www.ugyintezesazonnal.hu
Köszönettel: Szatmáry Tünde Katalin