Főoldal > Cikkek > Gyermeknevelés > A hiszti és kezelése

A hiszti és kezelése

Szülőklapja képA gyerek és a szülők életében nagy fordulópont a két év körüli életkor. Sok anya kétségbeesetten panaszkodik, hogy gyereke dacossá, öntörvényűvé, kezelhetetlenné vált és sok az összeütközés, harc közte és a gyerek között.

Szerző: Nagyszülők Lapja
2014-08-05
Forrás: Nagyszülők Lapja
Share on Tumblr
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

A háttérben egyrészt az életkori tényező, az én-tudat kialakulása, másrészt a szülők és a gyerek közötti karakterbeli különbségek vagy hasonlóságok állnak.

Én-tudat kialakulása
A gyerek 2-2,5 éves kora körül már megéli, hogy teljesen különálló lény az anyjától és külön akarattal is bír. Ezt az akarati tényezőt szeretné gyakorolni, ismételni, melynek megjelenése az „egyedül akarom” és a nemet mondás sűrű egymásutánisága. A gyerek élvezi ezt az új, önálló létet, hogy ő is akarhat illetve képes csinálni dolgokat egyedül.
Nehézség viszont abból adódik - és „hisztit”, dacot eredményez -, ha ez az akarat, önállóság nem tud kibontakozni, mert a szülők ellenállásába ütközik, vagy a gyerek képességei még nem teszik lehetővé a megkezdett tevékenység kivitelezését.

Mi tegyünk, hogy megelőzzük a hisztit?
A fentiekből már érezhetjük, hogy a „hiszti” és a dacosság hátterében az akarati tényezők nem megfelelő kibontakozása, a gyermek önbizalom hiánya, önállótlansága áll.
Ha gyereket engedjük önállóan tevékenykedni, ha megfelelő időt hagyunk neki erre, a gyerek átéli a „képes vagyok” érzést, ami az önbizalmát építi. Nekünk kell ehhez a teret megszabni pl. milyen ruhában és hová lehet festeni. Pl. nagy papírt teszünk a földre, falra a festéshez, vagy, ha dobolni akar a tévén, akkor inkább egy fazekat adunk neki ehhez. Ezzel nem az akaratát vettük el, csak a szülő által is elfogadható eszközt biztosítottunk.
Soha ne feledjük el, hogy nem vehetünk el a gyerektől semmit anélkül, hogy ne adnánk helyette másikat.

Ha már belehergelte magát a hisztibe
Mikor a gyerek a hisztibe teljesen „bepörgeti” magát, ne perlekedjünk, ne magyarázzunk neki, mert semmit nem érnek a szavak. Helyette hagyjuk, hogy magától megnyugodjon, mert van gyerek, akit ilyenkor megérinteni se lehet. Vannak gyerekek, akiket csak át kell ölelni szavak nélkül.

Jó megoldás lehet a figyelem elterelése, mert a gyerekeknél 6-7 éves korig, az idegrendszeri ingerlési folyamatok vannak túlsúlyban, ezért egyik pillanatról a másikra képesek váltani érzést, hangulatot, gondolatot. A fantázia és a humor a legnagyobb segítség ebben az életszakaszban.

Higgyük el, hogy ez az időszak egy átmenet és a gyerek nem „hisztis”, csak hiányzik valami az eszköztárából, amivel a felfokozott energiáit tudná kezelni, ezért hanggal (pl. sír vagy sikít) és testtel (pl. csapkod, rúg vagy hempereg) reagál a nehézségekre. Később kisiskolás, de főleg a serdülő korban, ez a reagálás főleg szóbeli (szemtelenség), de akkor is megfigyelhetőek a feszültség testi megnyilvánulásai (pl. (könyv)dobálás, (ajtó) csapkodás).
Ha azt érzi a gyerek, hogy megértjük a „hisztijét” és ezt közvetítjük felé pl. rossz volt ez neked, nehéz volt neked, és nem büntetjük a kétségbeesését, akkor segítőként és nem harcosként lát minket, ezért ő sem harcol tovább.

Szerző: Polgár Nagy Ágnes - pedagógiai szakpszichológus

 

Címkék: hiszti, hiszti kezelése, dac, gyerek, én-tudat, akarat

Kapcsolódó cikkek

A nevelés buktatói III. rész - A túlzott szigor
A nevelés buktatói III. rész - A túlzott szigor

Néha átesünk a ló túloldalára, és mi felnőttek átvesszük a teljes irányítást az unoka felett. Kényeztetéssel ellentétben, mindig mi próbáljuk megszabni a kereteket az unokának, amelyek elég szűk mozgásteret biztosítanak számára.

tovább a cikkre
A nevelés buktatói I. rész - A túlóvás
A nevelés buktatói I. rész - A túlóvás

Az sem tanácsos, hogy unokánkkal túl szigorúak bánjunk, és az sem, hogy túlságosan engedékenyek legyünk. Az unoka ugyanis mind a kettőt nehézségnek éli meg. A túl szigorúan fogott, vagy túl engedékenyen nevelt gyerekeknek kevés lesz az önbizalmuk, önállótlan vagy harcos gyerekekké válhatnak.

tovább a cikkre
A nevelés buktatói II. rész - A túlzott engedékenység
A nevelés buktatói II. rész - A túlzott engedékenység

Vannak unokák, akik követelőzők, irányítók, esetleg zsarnokok próbálnak lenni. Ezek azok a gyerekek, akik megpróbálják elérni, hogy a nagymama vagy a nagypapa az ő kiszolgálójuk legyen. Ezek az unokák meghatározzák, hogy mit vegyen fel a nagyi, kivel találkozhat a nagypapa, vagy mikor feküdjön le a család.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Szakértők

Babakonyha

Mit egyen az unokám

Békebeli burgonyás pogácsa recept: Olyan puha és finom, hogy nem lehet abbahagyni - Süsd meg az unokádnak! tovább

Kápiapaprika-krém recept: Ízletes kenyérre kenhető krém, ha már unod a vajat vagy a margarint tovább

Véd a rák, gyulladások, szívbetegség ellen, javítja a látást, erősíti az immunrendszert - Még mire jó a sütőtök?  tovább

Tyúkláb fánk recept - A legfinomabb túrófánk, ahogy a nagymamám készítette tovább

Karalábéfőzelék kuszkuszos húsgolyóval recept: Ha elszakadnál a hagyományos ételektől, próbáld ki ezt! tovább

Zöldpesztós cukkini-spagetti tonhallal - Különleges recept, ami jó a szívednek és magas vérnyomás ellen is tovább

Málnás vanília fagyi házilag: Ez az ínycsiklandó nyári édesség 20 perc alatt elkészül a konyhádban tovább

Munka, nyugdíj

Munka, nyugdíj

Nyugdíj utalási időpontok 2023: Mikor érkezik a nyugdíj és a 13. havi nyugdíj 2023-ban? - Havi utalási lista tovább

Nyugdíjemelés 2023: Január elsejétől 15 százalékkal emelik a nyugdíjakat! - Orbán Viktor most jelentette be tovább

Nyugdíjprémium és nyugdíj-kiegészítés 2022: Péntektől érkeznek a plusz pénzek a nyugdíjjal együtt tovább

Kiegészítő nyugdíjemelés és a nyugdíjprémium 2022: Mikor érkeznek a plusz összegek a bankszámlára? tovább

Nyugdíj-kiegészítés és nyugdíjprémium 2022: Mikor számíthatnak a plusz pénzre a nyugdíjasok? tovább

Emelt nyugdíj 2022: Már kedden érkezik a bankszámlára a magasabb összeg - Visszamenőleg is megkapod tovább

Nyugdíj 2022: Csúszik a beígért évközi kiegészítő nyugdíjemelés - Mikor számíthatsz a magasabb összegre? tovább

Életmód

Életmód

5-ből 4 ember túlsúlyos vagy elhízott 60 év felett - Ezért szedtek fel plusz kilókat az emberek a karantén alatt tovább

Ezért fogyassz rendszeresen levest! - Levesfogyasztás élettani hatásai, levesfőzési fortélyok, levesek a diétában, levespor veszélyei tovább

Fürdőgyógyászati kezelések kisokos: Melyik kezelés milyen betegség ellen hatásos? - Szakember válaszol tovább

Így használd a gyógyvizeket fájdalomcsillapításra! - Melyik gyógyvíz milyen betegségre jó? tovább

A betegségek hátterében vízerek és káros sugárzások is állhatnak tovább

Veszélyesek lehetnek bizonyos gyógynövények! Mit ne adjunk a gyerekeknek? tovább

Ezért muszáj párásítani a csecsemők és gyermekek szobájában tovább

hirdetés

ELLÁTÁSOK, TÁMOGATÁSOK KISOKOSA

Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Videók

Recept ajánlatunk

Zöldséges csirkemell

Zöldséges csirkemell

Várandós kismamáknak ajánlott ételek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 4 db csirkemell 1 fej lilahagyma 1 csomó újhagyma 3 db paradicsom 1 db paprika 15 dkg reszelt sajt Tej Jódozott só Bors Mustár Vaj

Recept:

A csirkemellet alaposan megmossuk, majd a mustárral ízesített tejben 1-2 órát pácoljuk. A hagymákat, paradicsomot, paprikát karikákra vágjuk.

Egy tűzálló tálat kikenünk egy kevés vajjal. A csirkemellet alaposan lecsöpögtetjük, sózzuk, enyhén borsozzuk(...) tovább a teljes recepthez...


hirdetés

CSED, GYED, GYES kalkulátor

Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!

[x] hirdetés

Legfrissebb szakértői válasz

Szatmáry Tünde Katalin

Szatmáry Tünde Katalin

Kiemelt hazai és nemzetközi nyugdíjszakreferens

tovább a szakértőhöz >>

Tisztelt Hölgyem!
Természetesen megfontolandó a nyugdíj igénylés dátuma az ön esetében, mivel számos tényezőre kell kiemlten figyelni.
Személyre szabott szaktanácsot és előzetes nyugdíj számítást tudok önnek javasolni. 2021.-es szorzószámokat csak is kizárólag 2020.március végén lesz hatályos.
Amennyiben igényli úgy jelezze.
www.ugyintezesazonnal.hu
Köszönettel: Szatmáry Tünde Katalin

Ezt olvastad már? [x]
vissza vissza