2023. június 04 |Bulcsú, Fatima, Ferenc...
Ezért fontos, hogy sokat énekelj, mondókázz az unokáddal!
Szerző: Nagyszülők Lapja 2015-03-26 Forrás: Nagyszülők Lapja ![]() Talán nem is gondolnánk, hogy az énekes-zenés-játékos foglalkozásoknak mekkora jelentősége van a gyermekek korai fejlesztésében. Juhász Éva Petra, a Tunyogi Pedagógiai Szakszolgálat gyógypedagógusa rengeteg pozitív tapasztalatról és hasznos információról számolt be nekünk, amelyet szülőknek és nagyszülőknek egyaránt szeretettel ajánlunk. A zenei fejlesztés más képességek fejlődésére is pozitívan hat Már a ’60-as, ’70-es években is zajlottak olyan kutatások Magyarországon, amelyek a zenei fejlesztés hatását vizsgálták óvodás és iskoláskorú gyermekeknél (Kokas Klára, Barkóczi Ilona és Pléh Csaba vizsgálatai). Ezekben a vizsgálatokban megállapították, hogy a rendszeres zenei fejlesztés más képességek fejlődésére is pozitív hatást gyakorol. „Az általunk végzett vizsgálatban is hasonló eredményeket tapasztaltunk a korai életkorra vonatkozóan –mondja Juhász Éva. A csecsemők és kisdedek hallásának, hallási figyelmének fejlődése együtt járt szinte valamennyi egyéb képességük, mint például a beszéd és kommunikáció, a játéktevékenység, a tanulási képességek, a mozgás vagy a manipulációs képesség fejlődésével (Tunyogi Erzsébet, Kofránné Rémi Annamária és Bodor Emese vizsgálata)”. Egészen kiskortól mondókázzunk a kisunokának Lenyűgöző, egy gyermeknél mennyi készség, képesség fejlesztése megvalósítható zenei, énekes foglalkozás segítségével. Mint a gyógypedagógus mondja, a zenei foglalkozások fejlesztő hatásai szerteágazók. „Ha már egészen korai életkortól énekelünk, mondókázunk az unokának, akkor jobb lesz ritmusérzékük és a zenei hallásuk. De ezeken felül a kommunikáció és a beszéd fejlődésére is nagyon jó hatást gyakorolunk, sőt az iskoláskorban az olvasás és írás tanulását, de a matematika elsajátítását is megkönnyíti, ha a gyermeknek jó a hallási figyelme és a ritmusérzéke. VERSEK, MONDÓKÁK, ÉNEKEK >> A zene hat a mozgásra, sőt a figyelemre is A mozgással kísért énekes játékok a gyermekek nagymozgásait is segítik összerendezni, fejlesztik az egyensúlyérzéket. Ha egyszerű hangszereket is megszólaltatunk a gyermekekkel, ezáltal a finom, precíz kézmozgások fejlődését is segítjük. A rendszeres zenés foglalkozásokkal a gyermekek figyelme és koncentráló képessége is egyre kitartóbb lesz. A társaikkal közös játék során megtanulnak egymásra figyelni, segítjük őket beilleszkedni a csoportba. Mindezek mellett az énekes, zenei foglalkozások pozitív élményt jelentenek a gyermekek számára, segítenek oldani a bennük felgyülemlett feszültségeket, és segítik a személyiség boldog, harmonikus fejlődését” – fejti ki Juhász Éva. Zenés fejlesztés a Tunyogi játszóházban Így játsszunk az unokával otthon - szakember tanácsai- csecsemőkortól kezdve sokat mondókázzunk, énekeljünk, - figyeljük meg az unokával közösen a különböző hangszerek vagy más tárgyak hangját, - keressük meg a hangok forrását együtt, - a mondókát, éneket kísérheti valamilyen egyszerű mozdulat (pl. Kerekecske, gombocska…, Borsót főztem…), - tapssal vagy egyszerű hangszerekkel is követhetjük a zene lüktetését, - kisdedkorban már egyre többféle hangszert vegyünk elő, illetve mutassunk be az unokának, - a közös zenélés során egyszerű szabályokat kövessünk (pl. válaszolgató dalok), figyelünk egymásra, - rövidebb gyerekdalokat is hallgassunk magnóról, vagy vigyük az unokát minél gyakrabban koncertre, - ha lehet, válasszunk aktuális témát, például: tavasz, Húsvét. VERSEK, MONDÓKÁK, ÉNEKEK >> Szakértő: Juhász Éva, a Tunyogi Pedagógiai Szakszolgálat gyógypedagógusa Fotó: FreeDigitalPhotos Címkék: zene, zenei fejlesztés, baba, kisgyerek, zenés játék, éneklés, nagyszülő, unoka Kapcsolódó cikkek![]() 4 szuper módszer a kisunoka elaltatásáhozBizonyára sok nagyszülő tudna mesélni arról, hogy unokája este milyen nehezen kerül ágyba, és alszik el. Pedig tudjuk, hogy milyen fontos lenne, hogy unokáink esti elalvási rutinja már egész kicsi korban kialakuljon, ezzel biztosítva a pihentető alvást számukra. Az alábbi cikkben egy játékos, mesés, meditációs módszert mutatunk be. ![]() Hogyan kell a kisunoka fogait tisztítani?Tévhit, hogy a tejfogakkal nem kell törődni, azokat nem kell betömni, úgyis kiesnek. A helyesen kezelt, megtartott tejfogak biztosítják a maradandó fogak megfelelő elhelyezkedését. Az ellátatlan szuvas tejfogak idővel fájdalmat okoznak, begyulladnak, a maradó fogakat elrontják. ![]() Csúnyán beszél az unokám! Mit tehetünk? - Óvónő válaszolA csúnya beszéd általában az óvodás korra jelenik meg. Mi a legfontosabb szabály abban az esetben, ha elkezd csúnyán beszélni a kisunoka? Mit akar a gyerek elérni a csúnya beszéddel és trágár szavakkal? Hogyan reagáljunk: büntessünk, viccelődjünk? Óvónő szakértőnk elmondja, hogy mi a helyes megoldás. ![]() El lehet rontani az unokát a szeretettel?A fegyelmezés a nevelésnek a legnehezebb része, mely igen sok nagyszülőt próbára tesz, ráadásul nap mint nap szembe kerül vele az ember. Szakértők
![]() ELLÁTÁSOK, TÁMOGATÁSOK KISOKOSAÁllami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak. [x] hirdetés CikkajánlóRecept ajánlatunk![]() Zöldséges csirkemellVárandós kismamáknak ajánlott ételek >>12 hónapos kortól. >> Hozzávalók: 4 db csirkemell 1 fej lilahagyma 1 csomó újhagyma 3 db paradicsom 1 db paprika 15 dkg reszelt sajt Tej Jódozott só Bors Mustár Vaj Recept:
A csirkemellet alaposan megmossuk, majd a mustárral ízesített tejben 1-2 órát pácoljuk. A hagymákat, paradicsomot, paprikát karikákra vágjuk. ![]() CSED, GYED, GYES kalkulátorTudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat! [x] hirdetés Legfrissebb szakértői válasz![]() Szatmáry Tünde KatalinKiemelt hazai és nemzetközi nyugdíjszakreferens tovább a szakértőhöz >>Tisztelt Hölgyem!
|