Daganatos betegségek – Hogyan dolgozzák fel az érintettek a rákos betegségek tudatát?

Rák - daganat - rosszindulatú betegség - tumor - malignus folyamat - ezek valójában mind szinonimák, de kevésbé tűnik súlyosnak bármelyik kifejezés, mint a rák. Kórisméjének közlése az érintett lelkében a megváltozhatatlanul előre-haladó, gyorsan halálhoz vezető folyamatot jelent. Úgy gondolom, hogy a klinikai onkológus legfontosabb orvosi - emberi feladata a kétség eloszlatása, a reális valószínűségek ismertetése, a beteg reális tájékoztatása.

Az orvos nem mindig akarja őszintén közölni a rákdiagnózist – miért?
Az első kórismét közlő beszélgetésnek, melynek valójában kb. 1 órásnak kellene lennie. A gyakorlatban azonban sok orvosnak sajnos nincs ennyi ideje, és ezen felül, minden részletre kiterjedő szaktudása. Az első beszélgetés kapcsán általában, lévén egy összetett pszichológiai folyamatról van szó, a kórismét közlő orvos nem is mindig akar vagy tud felvállalni. (Jogilag az orvos véleményét ismerő egészségügyi személyzet a felvilágosításban nem vehet részt! ).

Mit érez a beteg olyankor, amikor közlik vele a betegségét?

„Ez nem az én leletem!” – első gondolatok
A diagnózis közlésekor az első beteg-gondolati állomás: a tagadás, például: „ez nem az én leletem.”

Düh – az orvosok ezt kezelik a legnehezebben
A második: a düh. Az orvosnak ezt a lelki szemléletet legnehezebb kezelnie. Gyakorlatilag, éppen a dühreakció elkerülése miatt nem mond a kezelőorvos semmit, vagy küldi a beteget egy másik szakemberhez. Ebben persze benne van a többszakmás gondolkozás szükségességének felismerése is, de a lelki reakcióktól való félelem szintén fontos szerephez jut.

Alkudozás magunkkal
A harmadik lelki tényező: az alkudozás, fogadalom. Legtökéletesebben ezt Radnóti fogalmazta meg : " ..., hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én...". A hétköznapi értelemben ez a következőt jelenti: ha a járdán lévő csíkokra lépek, stb. nem lehet bajom.

Kétségbeesés
A negyedik állomás: a depresszió, amit nem kell ehelyütt részletezni.

Beletörődés
Az utolsó állomás a beleegyezés.

A beteg tehát ilyen lelki folyamatokon megy át akkor, amikor leül orvosához. A kérdéskör nyilván nem lehet egy rövid beszélgetés tárgya, hanem több napos, sokszor mindkét félnek fárasztó tisztázási folyamat eredménye.

Ezt a folyamatot megkerülendő, rövidebbé tevő, vagy sokszor egyedül rendelkezésre álló lehetőségét helyettesíti (a beteg csak így gondolja!) a számítógép. Az orvosi szakma egyik legnagyobb tévedése ez! A gépi információ adatokat közöl, s nem adhat személyre szóló tájékoztatást, szintézist. Nem írhat az adott betegséget kísérő eltérésekről, a családi, örökletes vonatkozásokról, a környezeti összetevőkről, mert ezek betegenként változnak.

Az érintett beteg az orvosi információk alapján dönt
És akkor, itt jön az egyén döntéshozatalának kérdése. Az érintett nyilván csak az adott információk alapján tud dönteni, azaz a beszélgetést úgy kell irányítani, hogy az ennek birtokában megszülető döntés a legmagasabb szakmai, etikai, emberi szintű legyen. S akkor még mindig hátra van az örökös kétkedés (miért csak 2 széria gyógyszeres kezelés, és miért nem 3, vagy miért ekkor és nem akkor, miért most és nem később fejeződik be? - vagy fordítva)/.

Az orvosnak a beteg lelkével is törődnie kellene
40 év után is úgy érzem, hogy ezek klinikai onkológia legfontosabb kérdései, melyeket a vizsgáló előtt hömpölygő tömeg mellett nem reális megválaszolni. Nem véletlen, hogy pl. Nyugat-Európában napi 5-6 beteg konzultálásnál, nem lehet többet végezni. Változatlanul úgy érzem, hogy a klinikai onkológiában a pszichoszociális (lelki) tényezők hangsúlyozása ugyanolyan fontos, mint a műtéti, sugaras, vagy gyógyszere kezelés.

Szerző: prof.dr. Szántó János
Fotó: FreeDigitalPhotos