Kategória: Adható 12 hónapos kortól. Hozzávalók: 60 g darált csirkemell vagy sertéskaraj
5 ml olaj
40 g sárgarépa
20 g újhagyma
burgonya
só
kakukkfű
Elkészítés:
A burgonyát héjában megfőzzük. Amikor kissé kihűlt, meghámozzuk, kettévágjuk, a közepét kivájjuk. Közben a húst, az apróra vágott újhagymát és a reszelt répát a nagyon kevés olajon átforgatjuk, majd vizet aláöntve puhára pároljuk. Közben enyhén sózzuk, kakukkfűvel ízesítjük. Amikor elkészült, a masszát a kivájt burgonyába töltjük, majd ezeket egy tepsire téve, előmelegített sütőben átsütjük. Vigyázzunk, ne keletkezzen rajta túl vastag pörzsréteg.
DIETETIKUS VÉLEMÉNYE
Ezt az ételt gyomorrontás után, a zsiradék bevezetésekor adjuk. Minimális zsiradékon pároljuk meg a húst és a zöldségeket. A zsiradékot ne melegítsük előre fel, egyszerre tegyük az edénybe az olajat és a többi hozzávalót. Enyhe fűszerezése is kíméli az emésztőrendszert. A sárgarépa kedvezően hat az irritált nyálkahártyára.
Ha nem akar enni a gyerek, vagy ha már unjuk a megszokott ételeket, dobjuk fel egy kicsit! Ha kedves állatkák mosolyognak a tányéron, biztosan szívesebben eszi meg a legválogatósabb gyerek is a reggelit.
Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.
Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!
Tisztelt Hölgyem!
Természetesen megfontolandó a nyugdíj igénylés dátuma az ön esetében, mivel számos tényezőre kell kiemlten figyelni.
Személyre szabott szaktanácsot és előzetes nyugdíj számítást tudok önnek javasolni. 2021.-es szorzószámokat csak is kizárólag 2020.március végén lesz hatályos.
Amennyiben igényli úgy jelezze.
www.ugyintezesazonnal.hu
Köszönettel: Szatmáry Tünde Katalin