Kategória: Egytálételek Adható 12 hónapos kortól. Hozzávalók: Tésztához
40 dkg liszt
20 dkg vaj
só
Töltelékhez
1 kg gyorsfagyasztott spenótpüré
8 tojás
2 dl tejszín
só
bors
szerecsendió
fokhagyma
Elkészítés:
A vajat morzsoljuk össze a liszttel és a sóval, gyúrjuk sima tésztává, ha szükséges, adjunk hozzá kevés vizet. Ha összeállt a tészta, tegyük hideg helyre fél órára.
Közben a kiolvasztott spenótpürét tegyük egy lábasba, keverjük hozzá a tejszínt, ízesítsük sóval, szerencsendióval, zúzott fokhagymával, borssal, forraljuk át, majd alaposan keverjünk bele 3 db nyers tojást.
A tésztát nyújtsuk ki, 3 részével béleljük ki az előzőleg vajjal kikent tortaformát, tegyük rá az elkészített spenótpürét, majd állítsunk a krémbe 5 db keményre főzött tojást úgy, hogy ne látszódjon ki a krémből. A tészta maradékát nyújtsuk ki vékonyra, vágjunk belőle vékony csíkokat és ezt fektessük a krém tetejére, majd a tésztacsíkokat kenjük meg kevés tojássárgájával, hogy szép fényes legyen. Ezután tegyük a sütőbe és addig süssük a tortát kb. fél órát. Várjuk meg, amíg teljesen kihűl, ezután szépen szeletelhető.
DIETETIKUS VÉLEMÉNYE
Ez az ötletes torta remek ínyencség a húsvéti asztalra. A kisgyerekek is szívesebben fogyasztják a spenótot, ha nem a hagyományos formában, főzelékként, mártásként tálalják. A tetejére a tésztacsíkokat különböző formában tehetjük a torta tetejére, formázhatunk belőle virágot, csillagot, stb. Mivel tojást és búzalisztet tartalmaz, kisgyerekeknek csak 12 hónapos kor után adjuk.
Közeleg a húsvét, dekoráljuk az egyszerű szendvicset is az ünnep jegyében! Néhány hétköznapi hozzávaló segítségével is el tudjuk varázsolni gyerekeinket! És egy ilyen szendvicsnek ki tudna ellenállni?
Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.
Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!
Tisztelt Hölgyem!
Természetesen megfontolandó a nyugdíj igénylés dátuma az ön esetében, mivel számos tényezőre kell kiemlten figyelni.
Személyre szabott szaktanácsot és előzetes nyugdíj számítást tudok önnek javasolni. 2021.-es szorzószámokat csak is kizárólag 2020.március végén lesz hatályos.
Amennyiben igényli úgy jelezze.
www.ugyintezesazonnal.hu
Köszönettel: Szatmáry Tünde Katalin