Kártérítést kér a vegetáriánus anya a bébiszittertől, aki húst adott a gyerekeknek

Nagyszülők Lapja

Érdekességek

Nagyszülők Lapja


Kártérítést kér a vegetáriánus anya a bébiszittertől, aki húst adott a gyerekeknek

Hisztérikus kiabálásba kezdett az az amerikai anya, aki a szokásosnál hamarabb hazaérkezve azt látta, hogy a bébiszitter csirkefalatokkal eteti gyerekeit. A nő kártérítést követel. 

A 19 éves, bébiszitterként dolgozó lány új családnál vállalt munkát. Mivel a gyerekek nagyon jól viselkedtek, a lány azt mondta nekik, hogy bármit kérhetnek vacsorára. A gyerekek az egyik gyorsétterem menüjéből kértek csirkefalatokat.  

Az anya hazaérve hisztérikusan sikítozni kezdett, kitépte gyerekei kezéből az ételt, és felháborodva elzavarta a bébiszittert. Később üzenetben kártérítést követelt tőle - egész pontosan gyermekenként 300 dollárt (összesen nagyjából 220.000 forint). A lány nem hajlandó fizetni, mivel úgy véli, az anyának tájékoztatnia kellett volna őt arról, hogy a család nem eszik húst, ám ez nem történt meg.
Az anya szerint a lány hibázott, mert fel sem merült benne, hogy esetleg vegetáriánusok lehetnek, ezért rá kellett volna kérdeznie, esznek-e húst. 

Az anya bírósági perrel fenyegetőzik. A bébiszitter kijelentette, nem tart a pertől, mivel a családjában több jogász is van, ugyanakkor a Reddit közösségi portálon is tanácsot kért, ahol a válaszadók többségében mellette állnak, sőt, van, aki szerint úgy tűnik, mintha az anya szándékosan így szervezte volna a történéseket annak érdekében, hogy pénzhez jusson.


Forrás: Mirror
Fotó: Freepik


Nagyszülők Lapja

Érdekességek

Nagyszülők Lapja


2024.04.03