Ujjfestés, kézlenyomat, talplenyomat: így készítsetek színes képeket egyszerűen! 12 kreatív ötlet, amit imádni fog a gyerek

Nagyszülők Lapja

Játék az unokával

Nagyszülők Lapja


Ujjfestés, kézlenyomat, talplenyomat: így készítsetek színes képeket egyszerűen! 12 kreatív ötlet, amit imádni fog a gyerek Az óvodás korú kisgyerekeknek szükségük van a festés gyakorlására, mert ezzel észrevétlenül fejlődik a szem-kéz koordinációjuk. 12 kedves ötletet mutatunk, hogy ujjakkal és kezekkel milyen szép festményeket alkothattok. Ezekhez még a te gyerekednek, unokádnak is nagy kedve lesz! Kisebb gyerekeknek is ajánlott. Az óvodás korú kisgyerekeknek szükségük van a festés gyakorlására, csak úgy, mint a rajzolásra, mert ezek a tevékenységek olyan képességeket fejlesztenek észrevétlenül (például szem-kéz koordináció), amelyek által a kisgyerek folyamatosan ügyesedik más tevékenységekben is.

Egyszerűen hagyni kell, hogy a gyerekek szabadon firkálhassanak, rajzolhassanak, és ha festeni szeretnének, akkor semmiképpen ne akadályozzuk meg őket a festésben, csak amiatt, mert nincs kedvünk utánuk pakolni vagy takarítani.

Jellemzően azzal szokott elmenni a kisgyerek kedve a rajzolástól, hogy kisebb korban még nem tudják elég ügyesen megtartani a ceruzát, zsírkrétát. A gyerekek kézkontrollja általában 2,5 -3 éves korra jut el odáig, hogy rajzaik felismerhetővé válnak. Éppen ezért az ujjfestés, kézfestés remek technika arra, hogy az ügyetlenebb kisgyerekek is megkedveljék a festést, alkotást. Ha elég gyakran előkerülnek a rajz- és festékeszközök otthon, akkor nagyon szépen fog fejlődni a kisunoka finommotorikája.

Az alábbiakban jó pár ötletet mutatunk, amivel könnyen meghozhatod az unokád kedvét az ujjfestéshez, illetve kézfestéshez. És ne feledd, miközben alkottok, és együttvagytok, csodaszép személyes ajándékok készülhetnek anyák napjára, apák napjára vagy bármilyen kedves családi alkalomra.

12 tipp ujjfestéshez, kézlenyomathoz - készítsétek el a a gyerekkel közösen!


1. Gyűjtsd össze az összes unokádat, és kérd meg őket, hogy válasszanak maguknak egy harsány színt. Készítsetek közösen egy jó nagy tablót tele kézlenyomatokkal. Ez a legalapabb ujjfestési technika, amibe akár a 2 éves kisunokát is be lehet vonni. Az elkészített tablót ne felejtsd el fő helyre kiakasztani, hogy a gyerekek érezzék, mennyire nagyon fontos neked, amit ők készítettek.


Kép forrása: Huffington Post

2. 2. Kézlenyomatokkal tündéri családi kézfotók is készülhetnek. Ha bekeretezed, akkor sokáig szép emléke marad a gyereknek. Ne felejtsétek el ráírni a dátumot.


Kép forrása: Pinterest

3. 3. A lenti kedves kézlenyomatos képet egy német kislány készítette apukájának apák napja alkalmából. Kiváló ajándékötlet, amitől bármelyik apuka elolvad.


Kép forrása: Pinterest

4. A következő fotón látható virágcsokor pedig egyenesen anyák napjára készült. Ilyen kedves személyes ajándékot ti is bármikor készíthettek édesanyának a közelgő anyák napjára.


Kép forrása: simplysweetteaching.blogspot.com

5. Íme, egy remekmű. Kis fantáziával nagyszerű kéz-, illetve ujjlenyomatokat készíthettek. Kreatívboltban kapható szemecskét ragasszatok a kis polipra, vagy egyszerűen csak egy megfelelő filctollal rajzoljátok oda.


Kép forrása: media-cache-ec0.pinimg.com

6. Téli tájkép madárkákkal - kedves ötlet, ami könnyen kivitelezhető az óvodáskorú unokáiddal. A fehér hópelyhetek festhetitek is, vagy muffin papírból ügyesen kivághatja az unoka, így még inkább ügyesedik a keze.


Kép forrása: artsonia.com

7. Csodaszép pávafestmény kézzel festve - a kitűnő színválasztásra külön felhívjuk a figyelmet! Ez a gyermekfestmény egy korábbi húsvétra készült.


Kép forrása: spottedowlbnb.blogspot.com

8. Minimalista méhecskés festmény kézlenyomatból.


Kép forrása: Pinterst / Sara Steiner

9. Ilyen kedves pillangó készülhet két ügyes kezecske lenyomatából.


Kép forrása: kinderspiele-welt.de

10. A téma ugyanaz: pillangó, de itt nem a kezecskék, hanem a puszilgatni való talpacskák készítették a festményt.


Kép forrása: Bastelstunde

11. Újabb nagyszerű ötlet talpfestményre egy magyar óvó néni gyűjteményéből.


Kép forrása: ovoneni.blog.hu

12. Ezt a remekművet szándékosan utoljára hagytuk, mert annyira lenyűgöző! A gyermeki kreativitás akkor tud igazán kibontakozni, ha nem erőltetjük rá a gyerekre az elképzelésünket. Egyszerűen csak hagyjuk, hogy amit kitalált, azt meg is valósítsa.


Kép forrása: livemaster.ru

Fotózd le, és küldd be a saját kézlenyomat festményeteket a szuloklapja@szuloklapja.hu emailcímre, hogy ebben a cikkben közzé tehessük.

Nagyszülők Lapja

Játék az unokával

Nagyszülők Lapja


2017.02.14