Véd a szívbetegségek, stroke ellen: Ezért érdemes minden nap tejet, tejterméket fogyasztani! - Kutatási eredmény

Nagyszülők Lapja

Életmód

Nagyszülők Lapja


Véd a szívbetegségek, stroke ellen: Ezért érdemes minden nap tejet, tejterméket fogyasztani! - Kutatási eredmény Összefüggést talált a tejtermékek rendszeres fogyasztása és a szívbetegségek kockázatának csökkenése között egy nemzetközi, nagyszabású kutatás, melyben 21 ország több, mint 130 ezer lakosának tejfogyasztási szokásait vizsgálták. Összefüggést talált a tejtermékek rendszeres fogyasztása és a szívbetegségek kockázatának csökkenése között egy nemzetközi kutatás.

A The Lancet című brit orvosi folyóiratban ismertetett nagyszabású, 21 ország több mint 130 ezer lakosának adatait feldolgozó kutatás szerint napi három adag tejtermék fogyasztása összefüggött a szív- és érrendszeri megbetegedések és a halálozás alacsonyabb arányával azokhoz képest, akik ennél kevesebbet tejterméket fogyasztottak.

A tejtermékek fogyasztása csökkentheti a szívbetegség kockázatát



A vizsgálatban 136 384 ember adatait elemezték, 35-70 év közöttiek voltak. Étrendi szokásaikat kérdőíven rögzítették a kutatás elején, majd átlagosan 9,1 évig követték őket. Ez idő alatt 6796-an haltak meg és 5855-nél állapítottak meg súlyos szív- és érrendszeri betegséget.

Az elemzésből kiderült, hogy azok körében is csökkent a szívbetegségek és a halálozás aránya, akik naponta három adag zsíros tejet vagy abból készült terméket fogyasztottak azokhoz képest, akik kevesebb mint napi fél adag tejterméket ettek.



Ellentmondások a korábbi ajánlásokkal szemben
Az eredmények egybevágnak korábbi vizsgálatok és klinikai tesztek megállapításaival, azonban ellentmondanak az étrendi ajánlásoknak, amelyek szerint napi 2-4 adag zsírtalan vagy alacsony zsírtartalmú tejtermék fogyasztandó a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében - olvasható a Medicalxpress.com tudományos hírportálon.

A szakemberek szerint ösztönözni kellene a tejtermék-fogyasztást
Világszerte vezető halálokok a szív- és érrendszer megbetegedései. A tanulmány szerzői szerint nem kellene lebeszélni az embereket a tejtermékekről, hanem inkább ösztönözni kellene őket arra, hogy fogyasszanak többet, különösen a szegény és a közepes jövedelmű országokban, ahol alacsony a tejfogyasztás.

Egy adag tejtermék:
- egy pohár tejnek (244 gramm),
- egy doboz joghurtnak (244 gramm),
- egy 15 grammos sajtszeletnek vagy
- egy teáskanálnyi vajnak (5gramm) felel meg.

A legtöbb tejterméket, több mint napi négy adagot, (átlagosan 368 grammot) Észak-Amerikában és Európában fogyasztják, a legkevesebbet, a napi egy adagnál is kisebb mennyiséget Dél-Ázsiában, Kínában és Afrikában.

A nagy fogyasztású csoport tagjainak biztatóbbak az eredményei
A résztvevőket négy csoportba: tejterméket nem fogyasztókra (28 674 ember), napi egy adagnál kevesebbet (55 651), napi 1-2 adagot (24 423) és napi 2 adagnál többet fogyasztókra (27 636) osztották.

A tejterméket nem fogyasztókhoz képest a nagy fogyasztású (átlagosan napi 2,9 adagot evő) csoportban mind a halálozási arány (3,4 százalék 5,6 százalékhoz képest), mind a szív- és érrendszeri halálozások aránya (0,9 százalék 1,6 százalékhoz képest) mérsékeltebb volt, de ritkább volt a szív- és érrendszeri betegségek és a stroke előfordulása is.

Tudtad? Egy egyszerű vérvizsgálattal kimutathatóak a rejtett szívbetegségek »
 
A napi egy adagnál több tej- és joghurt fogyasztás esetében kisebb volt mind a halálozás, mind a szív- és érrendszeri okokból bekövetkezett halálozás és a szívbetegségek előfordulása is, ha a tejmentesen étkezők adataihoz hasonlították. A vaj és a sajt fogyasztásánál nem volt szignifikáns a különbség.

Akik nagy mennyiségben fogyasztottak magas zsírtartalmú tejterméket (átlagosan 2.9 adagot), azoknál alacsonyabb volt a halálozás és a szív- és érrendszeri okokból bekövetkező halálozás aránya is azokhoz képest, akik kevesebb mint napi fél adag zsíros tejterméket fogyasztottak.

A telített zsírok is mégis egészségesek?
A kutatók szerint további kutatásnak kell megvizsgálnia, mi áll az összefüggés hátterében. Az alacsony zsírtartalmú vagy zsírtalan tejtermékek fogyasztását azért ajánlják, mert a telített zsírok közül az LDL koleszterin növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

A bizonyítékok alapján azonban úgy tűnik, valamennyi telített zsír mégis egészséges, a tejtermékek pedig más hasznos vegyületeket - aminosavakat, telítetlen zsírokat, K1 és K2 vitamint, kalciumot, magnéziumot, káliumot - is tartalmaznak.

Forrás: MTI
Fotó: Pxhere

Nagyszülők Lapja

Életmód

Nagyszülők Lapja


2018.09.17