Télkergető és farsangi versek, mondókák - Mentovics Éva versei

Farsangoltok és várjátok már a tavaszt? Akkor olvasd el a gyerekeknek Mentovics Éva télkergető, farsangi verseit, mondókáit. És ha épp nincs kedvetek kimozdulni a meleg lakásból, akár meg is tanulhatjátok őket!

Télkergető-, farsangi versek, mondókák

 
Az időjós medve
Nem tudjuk, hogy e szokását
vajon honnan vette,
de felébred barlangjában,
s naptárt fog a medve.

- Február van – lapozgatja -,
s azt írja a strófa,
a medve, ki ad magára,
kicammog a hóra,

útnak indul, nem szunyókál,
s bár reszket a lába,
erdőt járva vár a tavasz
édes illatára.

Ám, ha napfény, víg madárdal
járja be a völgyet,
morgolódva fordít hátat
- visszabújni bölcsebb.

Úgy tartják, ha medvénk mellett
ott oson az árnyék,
az erdei kóborlással
negyven napig vár még,

tovább alszik, mert a tél csak
szusszant most egy nagyot,
napsütéses télutónkat
követik még fagyok.

Csorduljon a jégcsap!
Kiszebábbal jöttünk ide,
jó időre várva,
máglyát rakunk, hogy a meleg
testünket átjárja.

Te is lángolj, kócos kisze,
csorduljon a jégcsap,
ne maradjon se hó, se fagy,
jön a tavasz, nézd csak!

Tüzed csapjon fel, az égre,
pernyéd hulljon szerte,
napfény szórja langy sugarát
a sarjadó gyepre!

Búcsú a téltől
Menj utadra, búcsúzzunk el!
Dideregtünk hóban, fagyban,
bár tudjuk, a mezők ölén
elkél a dús pehelypaplan.

Ott szendereg kalács, kenyér,
kifli, zsömle drága magja,
mely a cudar, zord fagyokat
dunna alatt átalhatja.

Csuda klassz, hogy itt időztél,
nem voltál vad, inkább jámbor,
nem tomboltál, pusztítottál,
jó volt veled, hűvös vándor.

Fenyvesekre pelyhet hintve,
jégvirágból csokrot szőve,
áldott, szép ünnepet hoztál,
úgy, mint minden esztendőbe’.

Itt zúzmara, ott dércsillám,
másutt dunna volt a fákon,
korcsolyáztunk, síelhettünk,
ujjongtunk a sebes szánon.

Kelj most útra, vidd a fagyot,
március már nem marasztal,
felcsendül a cinkehangú,
melengető, friss tavaszdal!

Télszalajtó
Ki látott már ilyen csuda maskarát?
Kinn, a téren lángra kap a szalmabáb,
elijeszti majd a telet messzire,
ne maradjon hóból, fagyból semmi se.

Unjuk már a vacogtató hideget,
nem jó, ha az ember folyton didereg.
Szaladj tél már, ne lapulj a bokorba’,
úgy iszkolj, hogy szél se érjen nyomodba!

Könnye hulljon minden egyes jégcsapnak,
járdánkat se marcangolja szét a fagy!
Nap szikrázzon, emelkedjen magasra,
bucskázzon a fényben fürdő patakba’!
 
- Itt a tavasz!  - dalolja a kisrigó.
- Ibolya bújt ki a földből – millió.
Erdők mélyén kivirít a somvirág,
napfény horgol a pitypangra bóbitát.



Lángolj, kisze, vidd a telet!
Ahogyan a kisze ég,
úgy tűnjön el minden jég!
Csorduljon a jégcsap könnye,
éltet adjon minden csöppje!

Amikor a kisze lángol,
fusson a fagy hét határról!
Dőljön le az összes hófal,
tavasz jöjjön minden jóval:

gólyahírrel, napsugárral,
szárnyaljon a víg madárdal,
csattogjon a gólyakelep!
Szaladj már tél, ott a helyed,

ahol hívnak, ahol várnak,
szíves szóval invitálnak.
Hadd fogadjuk a víg tavaszt,
mely orcánkra mosolyt fakaszt,

derűt ígér, víg kacagást -
felednénk már a havazást.
Csobbanjon a csermely fodra,
rügy pattanjon sombokorra!

Lila sáfrány, csillagvirág
hirdesse, hogy szép a világ!
Lángolj, kisze, vidd a telet,
bimbózz, tavasz, itt a helyed!

Kisze, kisze, szalmabáb,
égj el minél hamarább,
füsttel írd a kéklő égre:
Jöjj el, tavasz, jöjj el, végre!
 
Tél-kergető
Itt van a farsang,
készül a fánk,
hatalmas móka
vár itt ma ránk.

Pattog a tűz, és
serceg a zsír,
mindenki ehet,
amennyit bír.

Tűnjön el innen
végre a tél,
ropja a táncot
aki csak él!

Jöjjön a napfény,
süssön le ránk!
Addig is együnk,
fogyjon a fánk!

Járjuk a táncot!
Gyere csak Péter, gyere csak Panka!
Ne legyél málé, te se légy nyafka!
Ne legyél szótlan, te se légy félszeg,
itt minden ifjú nyalka és délceg.
Itt minden kislány huncut kis fruska…
Szomorúságod dugd el a sutba!

Gyere csak járjuk, járjuk a táncot,
halljam csak, halljam víg kacagásod!
Fürge a Tünde, bátor a Gábor…
Ne legyen távol senki a báltól!
Toppan a csizma, libben a szoknya,
szökken a lábunk, hajnalig ropja.
 
Mennyi fura figura!
Ki bújik meg a maszk alatt,
ki cammog és brummog ott?
Beleremeg a ház fala,
az a medve úgy morog.

Ki tipeg ott pipiskedve,
mint egy kényes királylány?
Kinek fátylát ékesíti
a szépséges szivárvány?

Ki az, kinek kedvessége
legendás a környéken?
Nincs melege a tigrisnek
abban a nagy szőrmében?

Ki lehet az állarc mögött
az a szöszke kislegény?
Nézd, amott tündérlánykát!
Varázskönyve kincset ér.

Mennyi mókás, kópé alak,
mennyi fura figura,
varázspálca, banya-seprű,
kócos-borzas frizura,

sütőlapát, rozsdás kondér,
békanyálas fakanál…
Együtt mulat tündér, banya,
de csak amíg tart a bál.

Állatkerti farsang
Oroszlán, és bárány ropja,
kezdődhet a dáridó!
Egyenesben közvetíti
minden tévé, s rádió.

Állatkertünk víg bohóca
ajándékot osztogat,
míg egy kecske a vázákból
legeli a csokrokat.

Minden béka toronymagas
gólyalábon lépeget,
barnamackó szemlesütve
medvecukrot kéreget.
 
Nyúl Samunak nyúlcipő jár,
elefántnak trombita,
kötött sál a zsiráfunknak,
ne kelljen majd fáznia.

Szakállnyírót kap a kecske,
majmok majomkenyeret,
egereknek egérút jár,
hogy a macska rúgja meg!

Zebrák mellé jelzőtábla,
mókusoknak kis kerék,
cinkének egy új topánka -
elkopott a másik rég.

Kobra Pálnak jó nagy csörgő,
sündisznónak hajkefe,
kengurunak háti táska -
hadd legyen egy cekkere.

Mosómedve mosóteknőt
s mézillatú szappant kap,
kakas Kálmán vekkerórát -
ne szundítson el holnap.

Bohóchalak hifitornyot,
méter magas hangfalat,
hozzá néhány jó nótát is,
így ritmusra úszhatnak.

Vígan járja minden róka,
szökdécsel a kis menyét,
egyedül csak Bagoly Bence
hunyorgatja nagy szemét.

Harsog a síp, szól a duda,
nem számít a záróra.
Ne zavarj, most farsangolunk!
Ezt írták a zászlóra.
 
Szerző: Mentovics Éva
Fotó: Pixabay