2023. szeptember 28 |Bernárd, Bernát, Jusztina, Jusztínia, Vencel...
Főoldal > Cikkek > Játék az unokával > Rajzfilmek helyett több mese kell a gyereknek! - Ezért mesélj minél gyakrabban a gyermekednek, unokádnak - Pszichológus tanácsai Rajzfilmek helyett több mese kell a gyereknek! - Ezért mesélj minél gyakrabban a gyermekednek, unokádnak - Pszichológus tanácsai
Szerző: Dr. Árvainé Koczok Márta 2017-02-21 Forrás: Nagyszülők Lapja ![]()
Hogyan hat a sok inger a gyerekekre?Sok kisgyermek úgy nő fel, hogy a tévé és a digitális eszközök szinte egész nap be vannak kapcsolva. Már a babák is a tévé előtt fekszenek, nézik a villogó képernyőt. Később a tévé távirányítója lesz az egyik kedvenc játéka. Aztán azt látja, hogy a szülők milyen sokat nézik a tévét, vagy nyomogatják a telefonjukat, szól a videoklip a youtube-on, és ő is azt akarja: mesét, játékot, zenét, mindegy! Sokszor jót akarunk azzal is, hogy a gyermek saját tévéjén nézheti a rajzfilmeket a szobájában, hiszen így azt nézhet, amit ő szeretne, és nem látja a nem neki való felnőtt műsorokat. ![]() A gyermek utánozva tanul. Ha azt látja, hogy mi is napi több órát töltünk képernyő előtt, vagy mindig be van kapcsolva a tévé, a rádió "csak hogy szóljon!", akkor ő is igényelni fogja az állandó ingereket. Igen ám, de sokszor halljuk, hogy "a mai gyerekek fel vannak pörögve, nehezen nyugszanak le, nehezebben kezelhetőek". Igen, de ebben nagy szerepe van a korábban említett napi több órás képernyőnézésnek, a rengeteg vizuális és akusztikus ingernek. A gyermek sajnos túl sok olyan információt lát és hall, amely életkorának nem megfelelő. A rajzfilmek többsége is tartalmazhat olyan elemeket, amik szorongáskeltőek számára. A szorongásra hajlamos gyermekek szinte ki vannak hegyezve a félelmetes részekre, és azokat megőrzik emlékezetükben. Sokszor titkolják, de bizony napközben többször is eszükbe juthat egy-egy ijesztő jelenet vagy gonosz szereplő. Fejből mondott mese, olvasott mese, rajzfilmFejből mondott vagy olvasott mese A fejből mondott vagy olvasott mese sokkal kevesebb ingert tartalmaz a gyermek számára, mint egy rajzfilm. Az úgy jelenik meg a képzeletében, ahogy ő kitalálja. A szülő, nagyszülő átélése, hanghordozása is sokat segít neki a történet megértésében és feldolgozásában. A mese közben meg lehet állni, lehet kérdezni és beszélgetni. A rajzfilmek hatása a gyerekekre A rajzfilmekben másodpercek alatt rengeteg minden történik, és mire kérdezne valamit, már egész máshol jár a történet. Sokszor még pislogni is elfelejtenek, nehogy lemaradjanak valamiről. Az, hogy a gyermek teljesen elmélyülten nézi a rajzfilmet, még nem biztos, hogy azt jelenti, hogy élvezi is, sőt! Észre lehet venni a gyermek testtartásán, hogy rajzfilmnézés közben mit él át. Sok feszültség generálódik benne, amit nincs idő feldolgozni, ellazulni, mert már jön a reklám, vagy a következő mese, és viszi is tovább a figyelmét. A rajzfilm eltereli a figyelmet a fontos dolgokról, a saját érzéseinkről, gondolatainkról. Újabb és újabb ingert kínál, amely megterheli a gyermekek idegrendszerét és lelki világát. Pedig a mesének épp az lenne az egyik fontos funkciója, hogy megnyugtassa, kikapcsolja és feltöltse a gyermeket. A rajzfilm is képes erre, de csak akkor, ha be tudjuk tartani a határokat! A túl sok rajzfilm és életkorának nem megfelelő tartalmak nézése hallgatása károsan hat a gyermek kognitív és személyiségfejlődésére, érzelmi életére, szociális készségeire. Milyen és mennyi rajzfilmet nézhet a kisgyerek?A gyermeket a rajzfilmnézéstől eltiltani nem lehet, és nem is kell. Ahhoz, hogy minden nap mesét olvassunk a gyermekünknek, szükség van időre, energiára és mesélési kedvre. Ez nem mindig jön össze, mert sokszor fáradt a szülő, vagy dolga adódik. Ha pedig beteg a gyermek, nem tudunk neki egész nap mesét olvasni. Ilyenkor jól jöhet a rajzfilm. Néhány szempontot azonban vegyünk figyelembe, hogy gyermekünk fejlődése kiegyensúlyozott legyen: - Életkorának megfelelő rajzfilmeket nézzen. Ha nem érti, amit lát és hall, az frusztrálhatja vagy szorongáskeltő is lehet számára. - Minél kisebb, annál kevesebb időt töltsön rajzfilmnézéssel: 2 éves korban 10-15 percet, 5-6 éves korban is elegendő 30-40 perc! - Nézzünk rajzfilmet együtt! Szülőként néha nehezünkre eshet együtt nézni a rajzfilmet a gyermekünkkel, pedig eközben sok mindent megfigyelhetünk. Ha összebújva nézzük, érezhetjük, hogy a kicsi mikor és milyen résznél remeg vagy ugrik egyet. Messzebbről láthatjuk az arckifejezéseit, megfigyelhetjük a testtartását. Közben tudunk kérdezni, beszélgetni, szükség esetén elkapcsolni. - Ne a tévé legyen a bébiszitter! A tévé nem azért van, hogy gyermekünknek órákig egy hangja se legyen. Előfordulhat, hogy a szülőnek dolga akad, és emiatt rajzfilmet kapcsol. Ne legyen lelkiismeret-furdalásunk, ha néha élünk ezzel a lehetőséggel. De ha túl sűrűn előfordul, és a gyermek naponta több óra rajzfilmet néz, gondolkodjunk el, hogyan változtathatnánk ezen, hisz ez a gyermeknek hosszútávon nem jó. ![]() - Rajzfilmnézés után beszélgessünk vele arról, hogy mi volt a mesében, mi tetszett neki, mi nem tetszett. - Legyen lehetősége kérdezni az őt foglalkoztató dolgokról. Fontos, hogy ne maradjon benne olyan érzés vagy gondolat, ami nem hagyja őt nyugodni. Sokszor nem a rajzfilm végén azonnal fogalmazódik ez meg benne, hanem este lefekvésnél, vagy amikor hasonlót lát vagy tapasztal. - Ne nézzen órákig tévét a gyermek. Ez ronthatja a szemét, emellett fokozódhatnak agresszív viselkedési megnyilvánulások. A rajzfilmnézés közben átélt izgalmak levezetése sokszor nehezítetté válik, illetve a látott-hallott tartalmakat is újrajátszással próbálhatja feldolgozni. - Ügyeljünk arra, hogy eleget mozogjon, játsszon és egészségesen táplálkozzon. Az egészséges gyermek minden szempontból ellenállóbb! Kevésbé sérülékeny a negatív élmények során, kevésbé beteges. Felszabadultabb, könnyebben barátkozik, vagy kommunikál. Az otthoni szorongásoldásnak ezek is fontos szempontjai.
|
Rovatok |
Cikkek témái |
Szolgáltatások |
Konyha Nagyi receptek / Receptek ételallergiára, betegségekre / Edd magad egészségesre Egészség Gyógynövénykereső / Gyógyfürdőkereső Unoka Unokám fejlődése / Baba receptek / Baba alvás kalkulátor / Baba hossz kalkulátor / Baba súly kalkulátor Horoszkópok Baba horoszkóp / Szülő horoszkóp Nyereményjátékok Fórum Szakértők Webáruház Videótár Programajánlók ![]() |