Mesék - Milyen meséket olvassunk a gyerekeknek? Mit tanulnak a gyerekek a mesék világából?

Mit olvassunk a gyerekeknek népmesét, a nyugatról beáramló vagy a napi divatkövető műmesét, esetleg más, szépirodalmi, valamint tanulságos mesét? Mit tanulnak a gyerekek a népmesékből és a mai, igazán jó mesékből? Aranyosi Ervin költőt kérdeztük.

Népmesék - mit adnak a gyerekeknek?

A népmese népi bölcsességeket, szokásokat, jó példákat tanít a gyerekeknek
Én úgy hiszem, hogy nem az a lényeg, hogy a mese milyen eredetű, hogy népi ihletésű-e, vagy netán neves, vagy kevésbé ismert szerző tollából látott-e napvilágot.
Sokkal fontosabb az, hogy miről szól, mit tanít a gyermeknek. Természetesen a népmesék világa, nemzetünk kultúrkincse, amit nemzedékről nemzedékre megőrizve, továbbadva tanította a népi bölcsességeket: a népi szokásokat, az életformát, illemet, a jó modort, valamint az emberséget megformálva, példákkal illusztrálva, a képzelet mozivásznán okosította ki gyermekeit.

Mese és nyelv - együttesen fejleszti a kisgyermek kreativitását
A népmese egyben őrzője volt a nyelvnek, az ízes tájszólásnak és annak, amit eleink csak úgy neveztek: józan, paraszti ész, vagyis csavaros gondolkodásmód. A mesék és a nyelv együttesen fejlesztik a kreativitást, az önálló gondolkodás képességét, támogatja a látásmódot, a vizualizációt, fejleszti az öntudatot és az önértékelést.

Nem kis szerepe volt a múltban és a jelenben is a tudós, saját ötletekkel, önálló gondolatokkal megáldott elmék létrehozásában, tudósaink, művészeink nemzetközi elismertségében.
A népmese viselkedési mintákat is adott és természetes emberi törvényszerűségeket mutatott be az utódoknak, amit érdemes követni ahhoz, hogy életük teljesebb, boldogabb és viselkedésük emberségesebb legyen.

Modern mesék - mennyire lehet bennük megbízni?

A szülő feladata, hogy megszűrje, milyen mesét ad át a gyereknek
A mai mesék olvasásakor, úgy gondolom, a szülőre vár az a felelősség, hogy elvégezze a szűrő szerepét. Saját hitrendszere, erkölcsi példamutatása határozza meg úgyis gyermeke szellemi fejlődését. A mai oktatási rendszer persze nehezíti ezt a feladatot, mert a gyermekek napközben, életük jelentős részében, pedagógusok és csoporttársaik körében vannak, ahol számtalan egyéb impulzus éri őket, negatív és pozitív irányban egyaránt, de ez nem a szülő által átlátható, ellenőrizhető terület, ezért van nagy jelentősége az esti meséléseknek.

A meséknek jellemformáló ereje is van. Viselkedési mintákat kaphatnak általuk az utódok. Nem elhanyagolható az a miliő sem, ami a mesét olvasó szülő és az azt hallgató gyermek között kialakul, ezért úgy gondolom:

Az a szülő, aki válogatás nélkül, a médiára bízza gyermekét, az felelőtlenül és meggondolatlanul cselekszik.

A mesék célja, hogy felnőttként könnyebben megálljuk a helyünket a világban
Saját véleményem szerint, a gyermekek kicsi, de okos felnőttek, aki szivacsként szívják magukba a tudást, melynek átadása nagy felelősség egy meseíró számára. A mese eszköz a szülő kezében, mert megértet, elfogadtat a gyermekkel követendő emberi viselkedéseket, sémákat, amelyet érdemes az életük részévé tenni. Választ képes adni olyan kérdésekre, hogy a világ hogyan működik, hogyan képes az emberi elme teremteni a vágyak útján, hogyan juthat el céljáig a hős, ha elég kitartó, hogyan nyílnak meg kapuk az ember előtt, ha a megfelelő viselkedési formák szerint cselekszik.
A jó mesének pedig izgalmasnak, kalandosnak és nem utolsó sorban sikeresnek, pozitív kicsengésűnek kell lennie. A népmesékben is a jó mindig elnyeri méltó jutalmát. Úgy gondolom, hogy minden gyermeknek hozzá kellene jutni ezekhez, a támogató gondolatokhoz, hogy könnyebb legyen megállni a helyét felnőttként a hétköznapokban.

A téma kapcsán figyelmetekbe ajánljuk egy Benedek Elek által gyűjtött és megírt népmesének, Aranyosi Ervin által történt megversesítését »



Aranyosi Ervin: Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack
(Benedek Elek népmese feldolgozása alapján)

Élt egyszer egy király,
s annak három lánya.
Őfelsége egy nap
indult a vásárba.

Lányaihoz fordul,
egyenként megkérdi:
– Milyen vásárfiát
hozzon apja néki?

A nagyobbik leány
aranyruhát választ,
középső királylány
is gyorsan ad választ:

Őnéki az ezüst-
ruha minden álma.
S végül sorra kerül
legkisebbik lánya.

– Hát neked mit hozzak?
– faggatja a lányát.
Nekem szóló szőlőt
és mosolygó almát,

és még ezen felül
pár csengő barackot.
Bámul csak a király,
– ilyet még nem hallott…

Kedvenc leányának
mégis megígéri,
Teljesíti vágyát,
ha ő pont ezt kéri.

Elment hát a király
aznap a vásárba,
könnyen szert tett arany
és ezüst ruhára.

Ám de e gyümölcsök,
olyan ritkaságok,
melyet a sok kofa
eddig sosem látott.

Búsul hát a király.
A szívére vette,
lánya kívánságát
nem teljesíthette.

De, ha hazaérek
– gondolta magában,
– kihirdetem nyomban
széles e hazában:

Hozzon szóló szőlőt
és mosolygó almát,
meg csengő barackot,
friss gyümölcsök halmát,

aki ilyet termel,
frissen szedjen párat,
– azt gazdaggá teszem,
kérjen bármily árat.

Ahogy ezt gondolta,
hintója elakadt
és a sáros útnak
kátyújába ragadt.

Nem húzza ki onnan
négy szép paripája,
bár e szép lovaknak
sehol sincsen párja.

Moccanni sem tudnak,
bármit is csinálnak,
húznák ők a hintót,
de bűvös varázslat

lovakat,  s a hintót
odarögzítette.
A király meg mérges,
– Kutya teringette!

Elszalajt egy embert,
s jön egy falu népe,
kutyástól, macskástól,
– lesz már segítsége!

De bizony a hintó
továbbra sem mozdul.
Szegény király uram
majdnem megbolondul.

Amint a tenger nép
hintóval kínlódik,
egy beszélő disznó
odasompolyodik.

Röf-röf-röf – így kezdi
– Fenséges királyom,
hintószabadítást
én majd megcsinálom,

érte fizetségül,
csak egy dolgot várok:
Add nekem jutalmul
legkisebbik lányod.

Szeme-szája elállt
ettől a királynak,
és hogy vége legyen
már a tortúrának,

megígéri rögvest,
ha kiszabadítja,
a megmentőjének
lánya lesz a díja.

Annak meg nem kell több,
lódít a keréken,
az orra hegyével,
s elindítja szépen.

Vágtatnak a lovak,
a királyi várba,
hazaér királyunk
végre-valahára.

Örömmel öleli
két idősebb lányát,
odaadva neki,
megrendelt ruháját.

Ám a legkisebbnek
búsan elmesélte,
nem kapta, amit kért,
hiába ment érte.

Mikor a mesének
a végére ére,
bősz röfögés támadt,
nagy rémületére.

Mert megjött a disznó,
s követeli bérét,
a kisebb királylányt
és nem a testvérét!

És hogy elszállítsa
taligát is hozott.
Más lánnyal nem éri
be az  “elátkozott”!

Bár egy parasztlánykát
küldenek cserébe,
kinek még a vér is
meghűlt az erébe’,

szép, díszes ruhába
öltöztetve szegény,
de nem járnak így túl
az okos disznó eszén.

S küldték a királylányt,
rongyosan, piszkosan,
ám a disznó tudta
a ruha alatt ki van.

Fel is kapta gyorsan,
Nagy-nagy örömében,
alig bírt maradni
a saját bőrében.

Szépen felültette,
fel a taligára
a síró királylányt,
s be nem állt a szája.

– Röf-röf-röf királylány,
ne sírj, csak ezt kérem,
Jó dolgod lesz nálam,
ezt most megígérem.

De a királylánynak
nem csitul sírása.
mert a disznónak volt
rá ilyen hatása.

Még jobban eleredt
a sírás patakja,
mikor egy disznóól
előtt őt lerakja.

Oda bevezette,
– földön piszkos szalma,
amilyen egy disznó,
sáros birodalma.

Továbbra sem csitult
a királylány sírása,
pedig étel is volt:
kukoricakása.

A lány csak zokogott,
könnyel a szemében,
de elfáradt lelke
elaltatta szépen.

Röf-röf, aludj, aludj,
– disznó mondogatja,
– Bánatod követi,
majd az öröm napja.

Aludt a királylány,
majdnem másnap délig,
kinyitni a szemét,
nem meri, csak félig.

Hát lássatok csodát,
nem hisz a szemének,
Disznóólban feküdt,
s palotában ébred.

Koszos nyoszolyából,
selyem lett az ágya,
amit kér teljesül,
szíve minden vágya.

Lányok lesik minden
apró kívánságát,
méltón kiszolgálva
a király kislányát.

Szép ruhát is adnak,
gyűrűt, ékszert rája.
Mosolyától ragyog
szeme, arca, szája.

Átvezetik szépen
a szomszéd szobába,
hol terített asztal
és egy ifjú várja.

Dali, csinos legény
siet most elébe,
asztalhoz vezeti,
s ezt súgja fülébe:

Ülj le ide bátran,
szép királykisasszony,
itt minden a tiéd,
hagyd, hogy itt marasszon.

Tiéd vagyok én is,
ha nem vetsz meg engem,
ha egy szerethető
ifjút látsz már bennem.

Hát te ki vagy, mi vagy?
– kérdezi a lányka.
– Majd elmondom neked,
életem virága.

Ám most előbb menjünk,
kertünk közepébe,
meglepetés vár rád,
meséld el, hogy szép-e?

Mennek át a kerten,
s szőlőtőke hajlik,
csillogó fürt felől,
halk kis szólam hallik.

Szakíts le, szakíts le,
szép királykisasszony!
– Szól a szóló szőlő,
hogy mosolyt fakasszon.

Arrébb egy almafa
üde zöld a lombja
almák mosolyognak.
S az ifjú ezt mondja:

Látod kedves, itt van
a mosolygós alma.
A szomorúságnak
itt nincsen hatalma.

Megcsendül a kert is,
ahogy tovalépnek,
– lám a csengő barack –
hallod, hogy zenélnek?

Hej édes istenem,
– örült a királylány,
– sírjon, vagy nevessen
ennyi csoda láttán?

Minden mire vágytál,
a tiéd már régen,
nekem egy vágyam van,
légy a feleségem!

Így szólott a legény,
és a királylányka,
igennel válaszolt,
s borult a nyakába.

Itt maradok bíz én,
nem választ el mától,
ásó és nagyharang,
nem szólva kapáról.

A legény meg ekkor
elkezdett mesélni.
Miért kellett neki
disznóbőrben élni.

Mert egy gonosz tündér
átka vált valóra:
Disznó legyen addig,
míg nem üt az óra,

míg nem akad egy lány
aki azt kívánja,
szőlője beszéljen,
s nevessen almája,

és a csengő barack
mind az Övé legyen
és ha megkívánja,
egy jó ízűt egyen.

S mert te ezt kívántad,
megtörted az átkot.
Szép nagy lagzit csapunk,
hívom a családod.

Csaptak hét országra
szóló lakodalmat.
Még ma is mulatnak,
hacsak meg nem haltak.

Mese illusztrációja: Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin © 2009-12-17.
A vers megosztása, másolása, csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva.

Fotó: Pixabay

Személyre szóló, egyedi versek rendelhetők minden ünnepi alkalomra a szerzőtől itt »