Az a gyermek, aki beleszületik a könyvkultúrába, maga is szívesen forgat könyveket már 2 éves kora körül. Erre a legalkalmasabb ebben az életkorban a tárgyképeskönyv (keménylapos, egy-egy oldalán egy-egy ismert tárgy látható, határozott körvonalakkal).
Ennek forgatása során egyre többször éri őt a ráismerés öröme, amikor pl. séta közben lát egy lovat, autót, emeletes házat, amikor a nagymama hoz neki egy almát. Felhőtlen örömként éli meg, hogy amit "olvasott", azt a valóságban is láthatta. Sokszor a dolgok nevét is ezen képek alapján tanulják meg.
A 2-3 éves gyermekeket a vershallgatás ragadja meg a legjobban, ám ekkor a ritmus és a zeneiség hat rájuk, nem a rím. A rím majd csak 4-5 éves korban kezdi foglalkoztatni őket - sok gyermek "költ" verseket. A ritmus és a rím iránti fogékonyságnak pszichológiai okai is vannak: a hangzások, melyeket a rímben felfedez, könnyen válnak a megfelelő indulatok és hangulatok hordozóivá. A ritmus viszont fontos tényezője különféle mozgásos sémáknak (pl. Hangulatot kifejező mozgásoknak: örömükben páros lábbal ugrálnak a földön, vagy idegességükben himbálják magukat). Ebben a korban a mozgás játssza életükben az egyik legnagyobb szerepet. A vers tartalma még mindig nem fontos ebben az életkorban.
Ennek a korosztálynak érdekes lehet:
- Gazdag Erzsi: Volt egyszer egy Mesebolt című mondókás-versikés könyve,
- Kányádi Sándor verseskötetei, a Kicsiny legény, nagy tarisznya, a Fából vaskarika, Farkasűző furulya, Három bárány.
- Weöres Sándor gyermekversei természetesen kihagyhatatlanok, csak hogy néhány kötetet említsek: Zimzizim, Gyümölcskosár, Bóbita, A tarka forgó.
- Érdekes gyűjtemény a Hóc, hóc, katona.
- Bölcsődések verseskönyve, mely a Móra Ferenc Könyvkiadóban jelent meg, és rövid rímes, ritmikus versikéket tartalmaz, melyek könnyen tanulhatók később, ha már tudnak beszélni.
Láncos Sára
alternatív pedagógus
A cikk írójának további írásait megtaláljátok a saját blogján, melyet a lancossara.blog.hu címen értek el, s ahol a korábbi írásokhoz hozzá is tudtok szólni.
Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.
Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!
Tisztelt Hölgyem!
Természetesen megfontolandó a nyugdíj igénylés dátuma az ön esetében, mivel számos tényezőre kell kiemlten figyelni.
Személyre szabott szaktanácsot és előzetes nyugdíj számítást tudok önnek javasolni. 2021.-es szorzószámokat csak is kizárólag 2020.március végén lesz hatályos.
Amennyiben igényli úgy jelezze.
www.ugyintezesazonnal.hu
Köszönettel: Szatmáry Tünde Katalin