Főoldal > Cikkek > Hivatalos ügyek > Nyugdíjas vagy? Akkor ajándékba kapsz egy 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt még az idén az államtól

Nyugdíjas vagy? Akkor ajándékba kapsz egy 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt még az idén az államtól

Szülőklapja képJövőre 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, emellett még az idén minden nyugdíjas kap 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt - közölte Orbán Viktor miniszterelnök az Idősek Tanácsa keddi ülése után.

Szerző: Nagyszülők Lapja
2016-11-30
Forrás: Nagyszülők Lapja
Share on Tumblr
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Ez a cikk 2373 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek

Jövőre 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, emellett még az idén minden nyugdíjas kap 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt - közölte Orbán Viktor miniszterelnök az Idősek Tanácsa keddi ülése után.

Mikor kapják meg a nyugdíjasok a 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt?
A kormányfő az Országházban tett nyilatkozatában elmondta: az idén keletkező költségvetési többletből kap minden nyugdíjas 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt a tervek szerint még karácsony előtt, de legkésőbb a két ünnep között.

Kik kapják a 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt?
Ez egy gesztus, a nyugdíjasok iránti tisztelet kifejezése - fogalmazott, hozzáfűzve: egy karácsonyi gesztusnál nem akartak vitát nyitni arról, ki kap több, ki kap kevesebb pénzt, ezért méltányosnak tartja az Idősek Tanácsának azt a javaslatát, hogy minden nyugdíjasnak járjon a 10 ezer forintos utalvány.
Az intézkedés szerdai ülésén kerül a kormány elé.

2017 novemberében szükség esetén korrigálják a nyugdíjakat
Orbán Viktor azt is megerősítette, hogy a 2017-re tervezett nyugdíjemelés mértékét 0,9 százalékról 1,6 százalékra emelik.
Ezzel kapcsolatban megjegyezte: mint minden év végén, így 2017 novemberében is szükség esetén korrigálják majd a nyugdíjakat, ami az infláció függvénye. Ha ugyanis az infláció magasabb annál, mint amit terveztek, akkor a nyugdíjasokat pénz illeti meg - magyarázta.

Idén részesülnek a nyugdíjasok a költségvetési többletből
Kifejtette: volt olyan időszak Magyarországon, amikor az év végén nem azt kellett megbeszélni, hogyan lehet a tervezettnél nagyobb arányú a nyugdíjemelés, hanem arról volt szó, hogy elvették a 13. havi nyugdíjat. Ebben az évben azonban "a magyar gazdaság jó pályát futott" - folytatta a kormányfő -, így lehet arról beszélni, hogyan részesüljenek a nyugdíjasok az év végén keletkező költségvetési többletből.

Megjegyezte, az idén történtek béremelések, megnövelték az ingyenes étkezésben és az ingyenes tankönyvben részesülő gyermekek számát, megkezdték a kétgyermekes családok adókedvezményének emelését, vagyis "a kereső és a fiatalabb nemzedék ebben az évben a gazdaság bővüléséből, amit lehetett, és ami őt megillette, azt meg is kapta".

- Azonban úgy látjuk, most, hogy maradt még vagy keletkezik valamennyi pénz az év végéig, muszáj, hogy a nyugdíjasok is részesüljenek ebből, és az igazság, az egyensúly és a becsületesség állapota kialakuljon - fogalmazott a miniszterelnök.

2017-re jó hír a nyugdíjasoknak
Orbán Viktor szavait azzal zárta, hogy 2017-re jó hír a nyugdíjasoknak a fontos élelmiszerek áfájának csökkenése, a rezsicsökkentés "megvédése", a 10 ezer forintos egyszeri juttatás és az 1,6 százalékos nyugdíjemelés.

Fotó: erzsebetutalvany.hu
Forrás: MTI 2016. november 29., kedd

Címkék: 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány, nyugdíjasok, nyugdíjemelés, 2017, áfa, rezsicsökkentés

Kapcsolódó cikkek

Nyugdíjas vagy? Most pályázz az Erzsébet-programba, hogy kedvezményesen nyaralhass jövőre! - Pályázati feltételek, határidő
Nyugdíjas vagy? Most pályázz az Erzsébet-programba, hogy kedvezményesen nyaralhass jövőre! - Pályázati feltételek, határidő

Ismét kedvezményes pihenési lehetőségre pályázhatnak a nyugdíjasok, a nagycsaládosok, valamint a fogyatékossággal élők az Erzsébet-program keretében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága az MTI-vel.

tovább a cikkre
Hűtőgépcsere-program: akár 45 ezer forintot is kaphatsz új hűtőgépre! Mától lehet jelentkezni a vissza nem térítendő támogatásra
Hűtőgépcsere-program: akár 45 ezer forintot is kaphatsz új hűtőgépre! Mától lehet jelentkezni a vissza nem térítendő támogatásra

Figyelem! Mától hűtőgépcsere akció indul az Otthon Melege program keretében! A nyugdíjasokat és nagycsaládosokat részesítik előnyben abban az államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-programban, amelyre ma, 2016. július 4-én, reggel 8 órától lehet jelentkezni. Részletek a cikkben.

tovább a cikkre
Idén megkezdik az e-kártya bevezetését a személyi, tb- és lakcímkártya helyett
Idén megkezdik az e-kártya bevezetését a személyi, tb- és lakcímkártya helyett

Az e-kártya bevezetéséről döntött a kormány, mely összevonja a személyi igazolványt, lakcímkártyát, az adókártyát, és a TB-kártyát. Lázár János az e-kártya további funkcióiról, kedvezmények igénybevételéről, bevezetésének kezdetéről is beszélt.

tovább a cikkre
A nyugdíjasok lesznek a kormányzati intézkedések nyertesei?
A nyugdíjasok lesznek a kormányzati intézkedések nyertesei?

2010-ben a kormány vállalta a nyugdíjak reálértékének megőrzését, amit sikerült megvalósítani. A „Nők 40” elnevezésű intézkedése szintén népszerű volt. A kormány számos intézkedésével arra törekszik, hogy a nyugdíjas korúak mind teljesebb életet tudjanak élni, például a kedvezményes üdülési lehetőséggel.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Szakértők

Babakonyha

Mit egyen az unokám

Békebeli burgonyás pogácsa recept: Olyan puha és finom, hogy nem lehet abbahagyni - Süsd meg az unokádnak! tovább

Kápiapaprika-krém recept: Ízletes kenyérre kenhető krém, ha már unod a vajat vagy a margarint tovább

Véd a rák, gyulladások, szívbetegség ellen, javítja a látást, erősíti az immunrendszert - Még mire jó a sütőtök?  tovább

Tyúkláb fánk recept - A legfinomabb túrófánk, ahogy a nagymamám készítette tovább

Karalábéfőzelék kuszkuszos húsgolyóval recept: Ha elszakadnál a hagyományos ételektől, próbáld ki ezt! tovább

Zöldpesztós cukkini-spagetti tonhallal - Különleges recept, ami jó a szívednek és magas vérnyomás ellen is tovább

Málnás vanília fagyi házilag: Ez az ínycsiklandó nyári édesség 20 perc alatt elkészül a konyhádban tovább

Munka, nyugdíj

Munka, nyugdíj

Nyugdíj utalási időpontok 2023: Mikor érkezik a nyugdíj és a 13. havi nyugdíj 2023-ban? - Havi utalási lista tovább

Nyugdíjemelés 2023: Január elsejétől 15 százalékkal emelik a nyugdíjakat! - Orbán Viktor most jelentette be tovább

Nyugdíjprémium és nyugdíj-kiegészítés 2022: Péntektől érkeznek a plusz pénzek a nyugdíjjal együtt tovább

Kiegészítő nyugdíjemelés és a nyugdíjprémium 2022: Mikor érkeznek a plusz összegek a bankszámlára? tovább

Nyugdíj-kiegészítés és nyugdíjprémium 2022: Mikor számíthatnak a plusz pénzre a nyugdíjasok? tovább

Emelt nyugdíj 2022: Már kedden érkezik a bankszámlára a magasabb összeg - Visszamenőleg is megkapod tovább

Nyugdíj 2022: Csúszik a beígért évközi kiegészítő nyugdíjemelés - Mikor számíthatsz a magasabb összegre? tovább

Életmód

Életmód

5-ből 4 ember túlsúlyos vagy elhízott 60 év felett - Ezért szedtek fel plusz kilókat az emberek a karantén alatt tovább

Ezért fogyassz rendszeresen levest! - Levesfogyasztás élettani hatásai, levesfőzési fortélyok, levesek a diétában, levespor veszélyei tovább

Fürdőgyógyászati kezelések kisokos: Melyik kezelés milyen betegség ellen hatásos? - Szakember válaszol tovább

Így használd a gyógyvizeket fájdalomcsillapításra! - Melyik gyógyvíz milyen betegségre jó? tovább

A betegségek hátterében vízerek és káros sugárzások is állhatnak tovább

Veszélyesek lehetnek bizonyos gyógynövények! Mit ne adjunk a gyerekeknek? tovább

Ezért muszáj párásítani a csecsemők és gyermekek szobájában tovább

hirdetés

ELLÁTÁSOK, TÁMOGATÁSOK KISOKOSA

Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Videók

Recept ajánlatunk

Zöldséges csirkemell

Zöldséges csirkemell

Várandós kismamáknak ajánlott ételek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 4 db csirkemell 1 fej lilahagyma 1 csomó újhagyma 3 db paradicsom 1 db paprika 15 dkg reszelt sajt Tej Jódozott só Bors Mustár Vaj

Recept:

A csirkemellet alaposan megmossuk, majd a mustárral ízesített tejben 1-2 órát pácoljuk. A hagymákat, paradicsomot, paprikát karikákra vágjuk.

Egy tűzálló tálat kikenünk egy kevés vajjal. A csirkemellet alaposan lecsöpögtetjük, sózzuk, enyhén borsozzuk(...) tovább a teljes recepthez...


hirdetés

CSED, GYED, GYES kalkulátor

Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!

[x] hirdetés

Legfrissebb szakértői válasz

Szatmáry Tünde Katalin

Szatmáry Tünde Katalin

Kiemelt hazai és nemzetközi nyugdíjszakreferens

tovább a szakértőhöz >>

Tisztelt Hölgyem!
Természetesen megfontolandó a nyugdíj igénylés dátuma az ön esetében, mivel számos tényezőre kell kiemlten figyelni.
Személyre szabott szaktanácsot és előzetes nyugdíj számítást tudok önnek javasolni. 2021.-es szorzószámokat csak is kizárólag 2020.március végén lesz hatályos.
Amennyiben igényli úgy jelezze.
www.ugyintezesazonnal.hu
Köszönettel: Szatmáry Tünde Katalin

Ezt olvastad már? [x]
Felnőtt betegségek

BPPV szédülés: Ha éjszaka vagy ébredéskor percekig forog veled a világ - Mi okozza a tüneteket? Mit tehetsz ellene?

vissza vissza