2023. szeptember 27 |Karola, Károly, Kozma...
A nyugdíjasok lesznek a kormányzati intézkedések nyertesei?
Szerző: Nagyszülők Lapja 2015-04-28 Forrás: Nagyszülők Lapja ![]() Ez a cikk 3074 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek Évről évre a tervezett infláció mértékével megegyezően növekszik a nyugdíj, így az emeléssel sikerült megőrizni a nyugdíjak reálértékét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára 2015. április 27-én, hétfőn Zalaegerszegen, a Zala Megyei Idősügyi Tanács ülésén. "Nők 40" - sikeres volt a kormány intézkedése Fűrész Tünde emlékeztetett: a kormány 2010-ben vállalta a nyugdíjak reálértékének megőrzését, amit sikerült megvalósítani. Január elsejétől a tervezett inflációval megegyezően 1,8 százalékos volt a nyugdíjemelés mértéke, ugyanakkor előfordulhat, hogy az infláció ennél is alacsonyabb mértékű lesz - hangsúlyozta. A helyettes államtitkár hozzáfűzte, sikeres volt a kormány "Nők 40" elnevezésű intézkedése is. A program 2011-es bevezetése óta 135 ezer nő élt a lehetőséggel és negyven év munkaviszony után nyugdíjba ment. A nyugdíjasok érdekében számos jóléti intézkedés történt Fűrész Tünde beszélt arról is, hogy a nyugdíjas korúak érdekében számos jóléti intézkedés történt, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az idős korosztály mind teljesebb életet tudjon élni. Példaként említette, hogy az Erzsébet-program keretében kedvezményesen tudnak üdülni a nyugdíjasok, de emellett számos szabadidős, kulturális lehetőség van, amelyek helyi szinten és sok esetben kormányzati támogatással valósulnak meg. Kitért arra: folytatják azt a politikát, amely az idősek aktivitását növelheti, és egyben a generációk közötti együttműködést is erősíti. Kormányzati szinten is támogatják az idősek kulturális, szabadidős, önkéntességgel kapcsolatos tevékenységét - tette hozzá. Az Emmi helyettes államtitkára arra is felhívta a figyelmet, hogy az idősek ellátásában az államnak, az önkormányzatoknak és a családoknak egyaránt szerepet kell vállalniuk. Forrás: MTI (2015. április 27.) Fotó: FreeDigitalPhotos Címkék: nyugdíj, nyugdíjas, nyugdíj reálértéke Kapcsolódó cikkek![]() Vigyázz, csalók próbálják megszerezni a banki adataid!Telefonon, email-ben, sms-ben, sőt akár csevegőablakban is támadnak a csalók. Megpróbálják kiszedni a gyanútlan áldozatokból a bizalmas adatokat, vagy vírust helyeznek el a gépükön. ![]() Elterjedt a sajtóban, hogy emelik a nyugdíjkorhatárt – mi igaz ebből?Több portálon is megjelent, hogy a kormány a nyugdíjkorhatár emelését tervezi, sőt már dolgozik is a megvalósításán. ![]() Kormányinfó: Megszűnik az árstop! - Gulyás Gergely elmondta, meddig lehet ársapkás élelmiszert vásárolniGulyás Gergely sok témát érintett a június 22-ei Kormányinfón, egyebek közt beszélt az árstop kivezetéséről is. Szakértők![]() ELLÁTÁSOK, TÁMOGATÁSOK KISOKOSAÁllami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak. [x] hirdetés CikkajánlóElterjedt a sajtóban, hogy emelik a nyugdíjkorhatárt – mi igaz ebből? Ezért veszélyes a vashiány - szívelégtelenséget is okozhat Játszótér készítése az unokáknak a felejthetetlen közös emlékekért Megszületett Hosszú Katinka kislánya - gyönyörű fotót mutatott Vigyázz, csalók próbálják megszerezni a banki adataid! Ide vidd el az unokád! Szuper családi programok szeptember 23-24-én Recept ajánlatunk![]() Zöldséges csirkemellVárandós kismamáknak ajánlott ételek >>12 hónapos kortól. >> Hozzávalók: 4 db csirkemell 1 fej lilahagyma 1 csomó újhagyma 3 db paradicsom 1 db paprika 15 dkg reszelt sajt Tej Jódozott só Bors Mustár Vaj Recept:
A csirkemellet alaposan megmossuk, majd a mustárral ízesített tejben 1-2 órát pácoljuk. A hagymákat, paradicsomot, paprikát karikákra vágjuk. ![]() CSED, GYED, GYES kalkulátorTudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat! [x] hirdetés Legfrissebb szakértői válasz![]() Szatmáry Tünde KatalinKiemelt hazai és nemzetközi nyugdíjszakreferens tovább a szakértőhöz >>Tisztelt Hölgyem!
|