Dühkitörés, hisztiroham ellen: 9 bevált stratégia, ha a gyereknél kitör a hiszti

Nagyszülők Lapja

Nagyszülő-unoka

Nagyszülők Lapja


Dühkitörés, hisztiroham ellen: 9 bevált stratégia, ha a gyereknél kitör a hiszti Bár a hiszti és a dühkitörés a fejlődés része, és a gyerek ily módon feszegeti a határait, szülőként vagy nagyszülőként sokat tehetünk azért, hogy a gyerek megtanulja kezelni az érzéseit. Most 9 bevált stratégiát mutatunk hiszti ellen. A hisztivel, azaz a gyermeki ellenállással minden életkorban találkozunk, de a fejlődéslélektan külön megemlít két nagy korszakot, amikor a legtöbb gyermekre különösen jellemző a dacos viselkedés - ezek egyike pedig a 2 éves kor környéke (a másik a kamaszkor).

Bár pontosan tudjuk, hogy a hiszti a fejlődés része, és a gyerek tulajdonképpen ily módon feszegeti a határait, szülőként sokat tehetünk azért, hogy a gyerek megtanulja kezelni az érzéseit, és a mindennapok ne egymásba folyó ellenállásrohamokból álljanak.

Ne kövesd el azt a hibát, hogy jutalmazod a hisztit, inkább válogass az alábbi módszerek közül. A most következő tanácsokat olyan apák és anyák osztották meg, akik maguk is kisgyermeket nevelnek - talán nálatok is beválnának ezek a hisztikezelő stratégiák.
 

9 bevált stratégia, ha a gyereknél kitör a hiszti - Szülői tippek


1. Nyugtatószék
Amikor a 16 hónapos lányom elkezd kiborulni, akkor ráültetem egy székre, leguggolok mellé és ráteszem a kezem a hasára. Tudom, hogy egy ennyi idős gyerek teljesen szét tud esni egy ilyen érzelmi kitöréstől, így aztán csak annyit mondok neki nyugodt hangon, hogy lélegezzen mélyeket, figyelje, ahogy a tenyerem fel-le ereszkedik a pocakján. Ez be szokott válni, amikor pedig végre lenyugszik, akkor azt is meg tudjuk beszélni, mitől szakadt el nála a cérna.

2. Ölelgetés
Lehet, hogy ez most hülyén hangzik, de ha a 4 éves gyerekem behisztizik, akkor felkapom és jól megölelgetem. Az esetek többségében ez a kis apai megszorongatás beválik - szerintem ilyenkor megérzi azt, hogy biztonságban van és hogy mennyire szeretem. Aztán ha elmúlt a hisztiroham, akkor általában megbeszéljük, mi váltotta ki nála az egészet.

Dühkitörés, hisztiroham ellen: 9 bevált stratégia, ha a gyereknél kitör a hiszti

3. Figyelmen kívül hagyás
Hát, én egyszerűen csak úgy teszek, mintha nem látnám, hogy mit csinál a kétéves lányom, amikor ledobja magát a földre, sikítozik vagy toppantgat a lábával dühében. Csak annyit mondogatok neki, hogy nyugodjon meg, és ez általában bejön. Mikor látja, hogy nem fogom beadni a derekam a dühkitörésének, akkor egy idő után abbahagyja.

4. Elterelés
A 21 hónapos fiam általában akkor borul ki, amikor nem engedek meg neki olyasmiket, amiket az 5 éves bátyjának meg igen. Ilyenkor lefekszik a földre és ütemesen verni kezdi a fejét a padlóba. Eleinte nagyon megijedtem, amikor ezt csinálta, és mivel nem akartam, hogy nagyon megüsse magát, egy kispárnát is felajánlottam neki az ütések csillapítására, de ez csak még jobban felbőszítette, úgyhogy stratégiát váltottam. Mostanában inkább az elterelés módszerét alkalmazom. Amikor belelendül a hisztibe, akkor együttérzően ennyit mondok: "Tudom, hogy most csalódott vagy. Befejezed a fejed csapkodását? Ha igen, akkor felolvasok neked egy mesét/kimegyünk a kertbe hintázni/stb." Nála, úgy tűnik, ez beválik...

» Ismerd meg a további 5 bevált stratégiát hiszti ellen! Kattints ide és olvasd el a cikk folytatását a Szülők Lapja oldalán »

Forrás: A Parents.com cikke nyomán
Fotó: Freepik/Holiak

Nagyszülők Lapja

Nagyszülő-unoka

Nagyszülők Lapja


2022.12.09