2023. szeptember 25 |Nikolett, Solymár, Sólyom...
Ezért veszélyes a vashiány - szívelégtelenséget is okozhat
Szerző: Nagyszülők Lapja 2023-08-15 Forrás: Nagyszülők Lapja ![]() Jelentős összefüggés van a vashiány és a szívelégtelenség között A krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegek 40%-ának szervezetében elégtelen mennyiségű vas található. Az akut, dekompenzált szívelégtelenségben szenvedőknél még magasabb arányban fordul elő: 80%-uknál állapítható meg vashiány. A vashiány fontos mutatója lehet a szívelégtelen betegek életkilátásainak. A vashiányos, szívelégtelen betegeknek ugyanis mindössze 59%-a éri meg a diagnózist követő harmadik évet. Azoknál a szívelégtelen betegeknél azonban, akiknél nem állapítható meg vashiány, ugyanez az arány már 71%-ra emelkedik. A szívelégtelenség az egyike a legfőbb okoknak, mely miatt kórházi kezelésre utalnak be egy beteget. Gyakran számos társbetegség is rontja a páciensek helyzetét, de szerencsére, ha ezeket a társbetegségeket kezeljük, sokat javíthatunk a betegek állapotán és a szívelégtelenség kórlefolyását is pozitív irányba terelhetjük. A vashiány kezelésével ugyanígy jelentős eredményeket érhetünk el. Rendkívüli szerepe van a vaspótlásnak A vashiányt általában nem említik a szívelégtelenség leggyakoribb társbetegségei között, pedig megközelítőleg minden második beteget érint. A vashiány a szívelégtelenség más társbetegségeitől teljesen függetlenül csökkent teljesítőképességhez, csökkent oxigénfelhasználáshoz, rosszabb életminőséghez és nagyobb halandósághoz vezethet. A szívelégtelenséggel küzdő betegek esetében a vashiányt sokszor nem ismerik fel időben, és emiatt nem is tudják kezelni; valószínűleg azért is, mert nem tartják számon a gyakori szövődmények között. Pedig rendkívül fontos tényező, hiszen számos kutatásban bebizonyosodott, hogy a vaspótlás a betegek jóllétét és fizikai teljesítményét is pozitívan befolyásolta. Ez a javulás a beteg által, adott idő alatt megtett séták hosszában, a maximális oxigénfelhasználás mennyiségében és a betegek életminőségében is mérhető volt. Miért fontos a vas szervezetünk számára? A vas egy fontos nyomelem, amely elengedhetetlen szerepet játszik szöveteink anyagcseréjében és a legfőbb biokémiai folyamatokban is. Szervezetünk oxigénháztartásáért felelős: ideértve az oxigénszállítást és tárolást, a váz-, illetve szívizmok anyagcseréjét, ezenkívül a fehérje-, zsír- és ribonukleinsav-anyagcserét. De a sejtek energiaellátásának fenntartásában és a vérképző szövetek anyagcseréjében is részt vesz. Testünkben vannak szövetek, melyek különösen érzékenyek a vashiányra vagy a vas rossz hasznosítására: ilyen az immunrendszer. A szívizomsejteket, a magas energiaszükségletük miatt ugyanúgy különösen negatívan befolyásolja a vashiányos állapot. A szívizomsejtek egészsége esetünkben azért fontos, mert hogylétük nagy hatással van a szívelégtelenség alakulására. Miért lesz még fáradékonyabb egy szívelégtelen beteg a vashiánytól? A szívelégtelen betegeknél a szervezet kiürült vasraktárai gyakran a légzőizmok gyengeségéhez vezetnek. Már önmagában emiatt is kimerültebbnek érezhetik magukat a betegek, és csökkenhet terhelhetőségük is. A vashiány nemcsak a légzőizmok, hanem a vázizomzat állapotát is érinti. Legfőképp azáltal, hogy a megromlott energiaellátás miatt a sejtek nem szénhidrátokból nyerik az energiát, hanem glikolízisre térnek át (az oxigénhiányos állapotban történő szénhidrátbontásra). A vashiány különböző fajtái A vashiánynak 2 fajtája van: az egyik az abszolút vashiány, amikor a vasraktárak a nem megfelelő bevitel miatt merülnek ki és így alakul ki a vashiány, ebben az esetben a vas szervezetben történő hasznosítása megfelelő (csak nem jut be elegendő mennyiség). A funkcionális vashiány pedig pont az ellenkezője, amikor a sejtek elégtelen vas ellátottsága a vas elégtelen felhasználása miatt alakul ki. Ilyenkor hiába fogyasztunk elég vasat tartalmazó élelmiszert, amellett is kialakulhat a vashiány. Bár még teljesen nem tisztázott, hogy a szívelégtelenség során miért alakul ki vashiány a szervezetben, leggyakrabban az látható, hogy a vashiány rossz vasfelszívódásra vezethető vissza. A szívelégtelen betegeknél ugyanis a gyomor- és bélrendszerben az átlagosnál nagyobb tápanyagveszteség történik, emiatt kevesebb hasznosítható vas jut el a szervezet megfelelő részeibe. A szívelégtelenséghez kapcsolódó egészségügyi problémák, mint a gyomor- és bélrendszeri ödémásodás, a többféle gyógyszer szedése miatt fellépő kedvezőtlen mellékhatások és a társbetegségek jelenléte, még inkább erősítheti ezt a vashiányt. Azonban, ha a vashiány kialakulásának oka nem is bizonyított, egy biztos: minden szívelégtelenséggel küzdő betegnek javasolt a rendszeres szűrés, mely szervezete vas ellátottságát ellenőrzi. Ez a betegek állapotától függetlenül szükséges, mind krónikus-stabil, mind akut-dekompenzációs (kórházi ellátást igénylő) fázisban, hogy amennyiben szükséges, időben megtörténhessen a vaspótlás. Amennyiben szükséges, a megfelelő vaspótlási mód kiválasztásához minden esetben konzultáljon kezelőorvosával, aki segít megtalálni az ön számára megfelelő intenzitású és típusú vaspótló terápiát! Fotó: Freepik Címkék: vashiány, szívelégtelenség, vaspótlás Kapcsolódó cikkek![]() Szédülés, alacsony vérnyomás, kedvetlenség? - Ezért fontos a magasabb sófogyasztás, ha itt a kánikulaKánikula idején a fokozott izzadás életveszélyes állapotot okozó nátriumveszteséggel jár, ezért érdemes a szokásosnál több sót fogyasztani a nyáron. ![]() Alvászavar és stroke: Így növeli a stroke kockázatát, ha rosszul alszolAz alvászavarokkal küzdő emberek 16 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak stroke-ot, mint azok, akik jól alszanak - derült ki egy új amerikai tanulmányból. ![]() BPPV szédülés: Ha éjszaka vagy ébredéskor percekig forog veled a világ - Mi okozza a tüneteket? Mit tehetsz ellene?Minden ötödik páciens, aki szédüléses panaszokkal fül-orr-gégészeti szakrendelést keres fel, jóindulatú helyzetfüggő szédülésben, BPPV-ben szenved, mondja a szakorvos. Szakértők![]() ELLÁTÁSOK, TÁMOGATÁSOK KISOKOSAÁllami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak. [x] hirdetés CikkajánlóJátszótér készítése az unokáknak a felejthetetlen közös emlékekért Megszületett Hosszú Katinka kislánya - gyönyörű fotót mutatott Ezért veszélyes a vashiány - szívelégtelenséget is okozhat Vigyázz, csalók próbálják megszerezni a banki adataid! Ide vidd el az unokád! Szuper családi programok szeptember 23-24-én Elterjedt a sajtóban, hogy emelik a nyugdíjkorhatárt – mi igaz ebből? Recept ajánlatunk![]() Zöldséges csirkemellVárandós kismamáknak ajánlott ételek >>12 hónapos kortól. >> Hozzávalók: 4 db csirkemell 1 fej lilahagyma 1 csomó újhagyma 3 db paradicsom 1 db paprika 15 dkg reszelt sajt Tej Jódozott só Bors Mustár Vaj Recept:
A csirkemellet alaposan megmossuk, majd a mustárral ízesített tejben 1-2 órát pácoljuk. A hagymákat, paradicsomot, paprikát karikákra vágjuk. ![]() CSED, GYED, GYES kalkulátorTudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat! [x] hirdetés Legfrissebb szakértői válasz![]() Szatmáry Tünde KatalinKiemelt hazai és nemzetközi nyugdíjszakreferens tovább a szakértőhöz >>Tisztelt Hölgyem!
|