2023. december 07 |...
Főoldal > Cikkek > Egészség > 3 apróság, amit tarts be, és kevésbé fogsz elhízni! - Erre a megállapításra jutottak japán tudósok 3 apróság, amit tarts be, és kevésbé fogsz elhízni! - Erre a megállapításra jutottak japán tudósok
Szerző: Nagyszülők Lapja 2018-02-14 Forrás: Nagyszülők Lapja ![]() Azok, akik lassan esznek, kisebb valószínűséggel híznak el - állapították meg japán kutatók, akik szerint a vacsora utáni rágcsálnivalók elhagyása, valamint, ha az ember már nem eszik lefekvés előtt két órával, segítenek az egészséges testsúly elérésében és megőrzésében - írta a The Daily Telegraph. 60 ezer ember adatait ellenőrizték A BMJ Open című szaklapban publikált tanulmány készítői 60 ezer olyan ember egészségbiztosítási adatait elemezték Japánban, akik rendszeresen jártak orvosi kivizsgálásokra 2008 és 2013 között és ez idő alatt 2-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak náluk. Evési sebesség és egyéb szokások Az orvosi vizsgálatok során a résztvevőknek értékelniük kellett az evési sebességüket - gyors, normális, vagy lassú -, valamint egyéb szokásaikról is kérdezték őket, például, hogy lefekvés előtt két órával szoktak-e vacsorázni, jellemző-e rájuk a késő esti nassolás, és ki szokták-e hagyni a reggelit. A kutatóknak az alanyok testtömegindexére - BMI, a testmagasságból és testtömegből kiszámított érték -, valamint derékbőségére vonatkozóan is voltak adataik. A tanulmány készítői a 25, vagy magasabb BMI értéket tekintették elhízásnak. (Nagy-Britanniában a 25 feletti BMI érték még "csak" túlsúlyt jelent, a 30 feletti az elhízás.) ![]() ![]() FÁJ A TÉRDED? PORCKOPÁS KÍNOZ? ![]() [x] hirdetés A vizsgált időszak kezdetén az alanyok közül 22 070-en a gyors, 33455-en a normális, 4192-en pedig a lassan evők közé sorolták magukat. Az eredmények szerint a normális sebességgel táplálkozók 29 százalékkal, a lassan evők 42 százalékkal kisebb eséllyel voltak elhízottak, mint azok, akik rendszeresen befalták az eléjük kerülő ételt. A mutatók szerint az evési sebesség lassításával csökkent a résztvevők testtömegindexe és derékkörmérete is. Ne nassolj vacsora után és ne egyél a lefekvés megelőző két órában A kutatók azt is megállapították, hogy azoknál, akik vacsora után még nassolnak, vagy hetente háromszor vagy többször mindössze két órával lefekvés előtt vacsoráznak, ugyancsak magasabb a túlsúly kockázata. Utóbbit azonban nem befolyásolja a reggeli kihagyása. - Az étkezési szokások megváltoztatása hatással lehet az elhízottságra, a testtömegindexre és a derékméretre - mondta Fukuda Haruhisa, a Kjúsú Egyetem munkatársa, hozzátéve, hogy a gyors evés megakadályozását célzó módszerek segíthetnek az elhízás megelőzésében és az elhízással összefüggő egészségi kockázatok csökkentésében. Forrás: MTI Fotó: Freepik/senivpetro Címkék: lassú evés, étkezés, elhízás, nassolás, kutatási eredmény Kapcsolódó cikkek![]() Étkezési olajok: Napraforgóolaj, olívaolaj, kókuszolaj, repceolaj, tökmagolaj és egyéb olajok jellemzője, felhasználásaA növényi olajok felhasználása igen széles körű, mivel a lakossági, étkezési célú hasznosításuk mellett többek között az élelmiszer- és kozmetikai ipar alapanyagául, vagy akár üzemanyagként is szolgálhatnak. Melyik fajtáról mit érdemes tudni? ![]() Vérnyomáscsökkentő gyógyszer szedése: Nem mindegy, hogy mikor veszed be a napi adagot!Akkor fejtik ki legjobban a hatásukat a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek, ha lefekvés előtt szedik őket - a gyógyszerüket este szedőknél fele akkora volt a kockázata, hogy szívinfarktust kapnak, szívrohamban meghalnak, vagy agyvérzésük lesz. ![]() Pulmonális artériás hipertónia: Ezért vezethet halálhoz a kisvérköri magas vérnyomás! - Mik a tünetei? Hogyan mutatható ki?A magas vérnyomásnak van egy nehezen felismerhető típusa, a kisvérköri magas vérnyomás. A szaknyelven pulmonális artériás hipertóniának hívott betegség (röviden PAH) a tüdő ereinek és a szívnek egy igen súlyos, gyakran életet követelő betegsége. Szakértők![]() ELLÁTÁSOK, TÁMOGATÁSOK KISOKOSAÁllami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak. [x] hirdetés CikkajánlóNyugdíjemelés és 13. havi nyugdíj 2024-ben - itt vannak a legfontosabb tudnivalók! Kórházból tűnt el egy 10 éves kisfiú Miskolcon Veszélyes is lehet, ha így fogysz! - Dietetikus tanácsai az egészséges fogyókúrához Kőkerítés dőlt egy 9 éves fiúra és édesanyjára Pesterzsébeten - a kisfiú nem élte túl 11 ok, miért a nagymamák a legcsodálatosabb teremtmények a földön Fontos kiskapura figyelmeztet a bank – 30 fölött is van még esély a babaváróra (x) Recept ajánlatunk![]() Zöldséges csirkemellVárandós kismamáknak ajánlott ételek >>12 hónapos kortól. >> Hozzávalók: 4 db csirkemell 1 fej lilahagyma 1 csomó újhagyma 3 db paradicsom 1 db paprika 15 dkg reszelt sajt Tej Jódozott só Bors Mustár Vaj Recept:
A csirkemellet alaposan megmossuk, majd a mustárral ízesített tejben 1-2 órát pácoljuk. A hagymákat, paradicsomot, paprikát karikákra vágjuk. ![]() CSED, GYED, GYES kalkulátorTudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat! [x] hirdetés Legfrissebb szakértői válasz![]() Szatmáry Tünde KatalinKiemelt hazai és nemzetközi nyugdíjszakreferens tovább a szakértőhöz >>Tisztelt Hölgyem!
|