Főoldal > Cikkek > Egészség > Ez lehet a hosszú élet titka? Érdekes összefüggésre jöttek rá a tudósok 48 ezer ember adatait vizsgálva

Ez lehet a hosszú élet titka? Érdekes összefüggésre jöttek rá a tudósok 48 ezer ember adatait vizsgálva

Szülőklapja képSokan vágynak arra, hogy egészségesen magas kort érhessenek meg, és igyekeznek odafigyelni a megfelelő táplálkozásra, valamint a testmozgásra is. Ám nem feltétlenül kell sportban gondolkodni, van egy másik, élvezetesebb tevékenység is, mely egy friss kutatás szerint a felére csökkenti a szívproblémák miatti halálozás kockázatát, ráadásul kiváló stresszoldó.

Szerző: Nagyszülők Lapja
2016-03-03
Forrás: Nagyszülők Lapja
Share on Tumblr
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Az intenzív, önfeledt táncolás csaknem felére csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát a negyven év feletti korosztály körében - állapították meg kutatók a témával világon elsőként foglalkozó tanulmányukban.



A tánc és a szívbetegség közötti kapcsolatot a világon először most vizsgálták tudományosan
A Nyugat-Sydney-i Egyetem és a Sydney-i Egyetem kutatói több mint 48 ezer egészséges nagy-britanniai lakos adatait elemezték 14 éven át, 1994 és 2008 között, azt vizsgálva, hogy a testmozgás milyen hatással van az egészségükre.
Az American Journal of Preventive Medicine című folyóiratban közölt tanulmány a világon elsőként vizsgálta a tánc és a szívbetegségek miatti halálozás közötti kapcsolatot.

Az ímmel-ámmal táncolás még közel sem elég
Az eredmények szerint a táncos lábú résztvevőknél 46 százalékkal alacsonyabb volt a kardiovaszkuláris betegségek miatti halálozás kockázata a vizsgált időszakban, mint azoknál, akik csak ritkán, vagy soha nem táncoltak.
A jelentős rizikócsökkenés azonban csak azoknál az alanyoknál volt megfigyelhető, akik legalább kicsit lihegtek, vagy megizzadtak tánc közben, és nem csupán ímmel-ámmal mozogtak.

A tánc stresszoldó és megelőzi a szívbetegségeket
- Nem szabad alulértékelnünk a táncban rejlő játékos társadalmi interakciókat, amelyek, ha intenzív testmozgással párosulnak, rendkívül hatékony stresszoldók lehetnek és hozzájárulhatnak a szív egészségének megőrzéséhez - mondta Emmanuel Stamatakis, a Sydney-i Egyetem munkatársa.
A kutatást vezető Dafna Merom, a Nyugat-Sydney-i Egyetem tanára arra is rámutatott, hogy bizonyos táncfajták az igen hatékony intervall edzések intenzitását idézik. A táncos ráadásul gyakran örökre táncos marad, vagyis nincsen az a fajta kiszállás és újrakezdés, amit az edzőtermekben látni - idézte a szakembert a Medicalxpress című egészségügyi portál.

Forrás: Washington, 2016. március 2. (MTI)
Fotó: Pixabay

Címkék: táncolás, szívbetegség, szív- és érrendszeri megbetegedés, infarktus, testmozgás, sport, nagyszülő, 40+, 50+, megelőzés

Kapcsolódó cikkek

Infarktus jelei, tünetei, hajlamosító tényezők - Nem mindig jár erős mellkasi fájdalommal!
Infarktus jelei, tünetei, hajlamosító tényezők - Nem mindig jár erős mellkasi fájdalommal!

Ha a beteg nem érzékeli, hogy éppen infarktuson esik át, és késve kerül az orvoshoz, akkor az akár végzetes is lehet. Ugyanis az infarktus jelei nem mindig egyértelműek. Előfordul, hogy csak általános rosszullétet, fáradtságot érez az időskorú. Tudd meg cikkünkből, melyek az infarktus egyértelmű tünetei!

tovább a cikkre
Fáradékonyság, memóriazavar, levertség, hajhullás, szívdobogás - Milyen tünetek utalnak pajzsmirigy túlműködésre vagy alulműködésre? Orvos válaszol
Fáradékonyság, memóriazavar, levertség, hajhullás, szívdobogás - Milyen tünetek utalnak pajzsmirigy túlműködésre vagy alulműködésre? Orvos válaszol

A pajzsmirigy működésének zavara főként a nők betegsége. Megelőzni nem lehet, de az időben történő felismeréssel a nők sokat tehetnek a struma, göbképződés, vetélés, magzati rendellenességek, a férfiak pedig az impotenciazavarok kialakulása ellen.

tovább a cikkre
Megvan a hosszú élet titka: Még a sportolásnál is hatékonyabb! - Ezért jó, ha rendszeresen kertészkedsz
Megvan a hosszú élet titka: Még a sportolásnál is hatékonyabb! - Ezért jó, ha rendszeresen kertészkedsz

Szereted a virágokat, imádsz a kertben tenni-venni? Akkor jó hírünk van! A kertészkedés legalább olyan egészséges, mint a sportolás. Valóban megnöveli az élettartamot, ha időnként virágokat ültetünk, fűszernövényt termesztünk vagy egy kicsit kigazoljuk a kertet?

tovább a cikkre
10 szuper tipp elhízás ellen! Nem kell fogyókúráznod, mégsem jönnek rád a plusz kilók
10 szuper tipp elhízás ellen! Nem kell fogyókúráznod, mégsem jönnek rád a plusz kilók

Az ülőmunka átka, hogy rendkívül könnyen felszaladnak ránk a kilók, pedig egy kis odafigyeléssel megelőzhetjük az észrevétlen elhízást. Dietetikus szakértőnk 10 egyszerű és könnyen betartható tanácsa arról, hogy hogyan lehet elkerülni az ülőmunkával járó plusz kilókat, illetve a sokszor kínkeserves fogyókúrát.

tovább a cikkre
A hasadra vagy a combodra hízol? Melyik veszélyesebb az egészséged szempontjából?
A hasadra vagy a combodra hízol? Melyik veszélyesebb az egészséged szempontjából?

Kik szerencsésebbek egészségügyi szempontból: akik körte alakban híznak, vagy akik inkább a hasukra növesztenek úszógumit? Mi az oka az elhízásnak? Miért nem működnek az általános fogyókúrás diéták? Kutatók meglepő felfedezést tettek az elhízással kapcsolatban!

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Szakértők

Babakonyha

Mit egyen az unokám

Békebeli burgonyás pogácsa recept: Olyan puha és finom, hogy nem lehet abbahagyni - Süsd meg az unokádnak! tovább

Kápiapaprika-krém recept: Ízletes kenyérre kenhető krém, ha már unod a vajat vagy a margarint tovább

Véd a rák, gyulladások, szívbetegség ellen, javítja a látást, erősíti az immunrendszert - Még mire jó a sütőtök?  tovább

Tyúkláb fánk recept - A legfinomabb túrófánk, ahogy a nagymamám készítette tovább

Karalábéfőzelék kuszkuszos húsgolyóval recept: Ha elszakadnál a hagyományos ételektől, próbáld ki ezt! tovább

Zöldpesztós cukkini-spagetti tonhallal - Különleges recept, ami jó a szívednek és magas vérnyomás ellen is tovább

Málnás vanília fagyi házilag: Ez az ínycsiklandó nyári édesség 20 perc alatt elkészül a konyhádban tovább

Munka, nyugdíj

Munka, nyugdíj

Nyugdíj utalási időpontok 2023: Mikor érkezik a nyugdíj és a 13. havi nyugdíj 2023-ban? - Havi utalási lista tovább

Nyugdíjemelés 2023: Január elsejétől 15 százalékkal emelik a nyugdíjakat! - Orbán Viktor most jelentette be tovább

Nyugdíjprémium és nyugdíj-kiegészítés 2022: Péntektől érkeznek a plusz pénzek a nyugdíjjal együtt tovább

Kiegészítő nyugdíjemelés és a nyugdíjprémium 2022: Mikor érkeznek a plusz összegek a bankszámlára? tovább

Nyugdíj-kiegészítés és nyugdíjprémium 2022: Mikor számíthatnak a plusz pénzre a nyugdíjasok? tovább

Emelt nyugdíj 2022: Már kedden érkezik a bankszámlára a magasabb összeg - Visszamenőleg is megkapod tovább

Nyugdíj 2022: Csúszik a beígért évközi kiegészítő nyugdíjemelés - Mikor számíthatsz a magasabb összegre? tovább

Életmód

Életmód

5-ből 4 ember túlsúlyos vagy elhízott 60 év felett - Ezért szedtek fel plusz kilókat az emberek a karantén alatt tovább

Ezért fogyassz rendszeresen levest! - Levesfogyasztás élettani hatásai, levesfőzési fortélyok, levesek a diétában, levespor veszélyei tovább

Fürdőgyógyászati kezelések kisokos: Melyik kezelés milyen betegség ellen hatásos? - Szakember válaszol tovább

Így használd a gyógyvizeket fájdalomcsillapításra! - Melyik gyógyvíz milyen betegségre jó? tovább

A betegségek hátterében vízerek és káros sugárzások is állhatnak tovább

Veszélyesek lehetnek bizonyos gyógynövények! Mit ne adjunk a gyerekeknek? tovább

Ezért muszáj párásítani a csecsemők és gyermekek szobájában tovább

hirdetés

ELLÁTÁSOK, TÁMOGATÁSOK KISOKOSA

Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Videók

Recept ajánlatunk

Zöldséges csirkemell

Zöldséges csirkemell

Várandós kismamáknak ajánlott ételek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 4 db csirkemell 1 fej lilahagyma 1 csomó újhagyma 3 db paradicsom 1 db paprika 15 dkg reszelt sajt Tej Jódozott só Bors Mustár Vaj

Recept:

A csirkemellet alaposan megmossuk, majd a mustárral ízesített tejben 1-2 órát pácoljuk. A hagymákat, paradicsomot, paprikát karikákra vágjuk.

Egy tűzálló tálat kikenünk egy kevés vajjal. A csirkemellet alaposan lecsöpögtetjük, sózzuk, enyhén borsozzuk(...) tovább a teljes recepthez...


hirdetés

CSED, GYED, GYES kalkulátor

Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!

[x] hirdetés

Legfrissebb szakértői válasz

Szatmáry Tünde Katalin

Szatmáry Tünde Katalin

Kiemelt hazai és nemzetközi nyugdíjszakreferens

tovább a szakértőhöz >>

Tisztelt Hölgyem!
Természetesen megfontolandó a nyugdíj igénylés dátuma az ön esetében, mivel számos tényezőre kell kiemlten figyelni.
Személyre szabott szaktanácsot és előzetes nyugdíj számítást tudok önnek javasolni. 2021.-es szorzószámokat csak is kizárólag 2020.március végén lesz hatályos.
Amennyiben igényli úgy jelezze.
www.ugyintezesazonnal.hu
Köszönettel: Szatmáry Tünde Katalin

Ezt olvastad már? [x]
vissza vissza