Ezt tedd, hogy imádjon veled lenni az unokád! Akkor is működik, ha csak kevés időtök jut egymásra

Nagyszülők Lapja

Nagyszülő-unoka

Nagyszülők Lapja


Ezt tedd, hogy imádjon veled lenni az unokád! Akkor is működik, ha csak kevés időtök jut egymásra Az unokák az osztatlan figyelemre vágynak, és azt szeretnék, hogy állandóan foglalkozz velük. Hogyan lehetséges ez a mai rohanó tempó mellett? 6 egyszerű tippet mondunk, ami az unokával együtt töltött időt mély tartalommal tölti meg, és ha betartod, az együtt töltött órák örökre felejthetetlenek lesznek számára. A „minőségi idő” fogalmáról az utóbbi időben egyre többet hallani. De hát mit is takar ez a fogalom tulajdonképpen? Gary Chapman amerikai párkapcsolati szakértő 1992-ben a szeretetnyelvek fogalmának megalkotásakor, a szeretet egyik megnyilvánulási formájaként említi a minőségi időt. Az ő meghatározásában ez gyakorlatilag osztatlan figyelmet jelent.

"De hát hogyan biztosíthatjuk ezt a mai digitalizált világban, a rohanó élettempó mellett?", teszik fel a kérdést sokszor az előadásaimon a résztvevők. Nézzünk most arra néhány példát, hogy mit tehetsz te mint nagyszülő a minőségi idő megteremtésének és eltöltésének érdekében - Gécziné Galla Krisztina családpedagógus írása.

Így tölts minőségi időt az unokáddal - 6 bevált ötlet


1. Foglalkozz egyénileg is az unokákkal, még akkor is, ha sok unoka vesz körül
Ha több unoka is van a családban, szervezzétek úgy az időt, hogy legyen alkalom arra, hogy a gyerekek egyesével is tölthessenek veled időt! Ez segít elmélyíteni a kapcsolatotokat, olyan dolgokról is lehet beszélgetni, olyasmit is lehet csinálni, amit nagyobb társaságban nem lehet. Ilyenkor te is egy új oldaladat tudod megmutatni, és az unokádnak is más tulajdonságait ismerheted meg, mint ha csak csapatban találkoztok.

2. Beszélgess vele négyszemközt "csak úgy"
Véleményem szerint tulajdonképpen a minőségi beszélgetés a minőségi idő eltöltésének a kulcsa. Az egyik legegyszerűbb, mégis talán legnehezebb feladat. Egyszerű, hiszen nem kell hozzá semmiféle eszköz. És nehéz, mert nincs hozzá semmiféle eszköz. Mi kell azonban ahhoz, hogy valóban minőségi legyen? Először is szánj rá elegendő időt! Hidd el, hogy nem időpazarlás, ha csak úgy üldögéltek egy habos kakaó mellett, vagy könyököltök egymás mellett az ablakban, és csak beszélgettek! Akár - neked - semmiségeknek tűnő dolgokról.

3. Tegyetek-vegyetek kettesben a ház körül vagy a konyhában
A kettesben végzett tevékenységek is szolgálhatják a minőségi időtöltést. Készíts az unokáddal valami finomságot a konyhában, vagy barkácsolhattok a garázsban, a fészerben is. Beszélgethettek közben múltról, jelenről, jövőről.

4. Vedd elő a fiókból a régi családi fotókat, mesélj neki régi történeteket
A fényképek kiapadhatatlan szórakozási lehetőséget biztosítanak, hiszen biztosan van mindegyikhez egy-egy jó történeted. A kicsik, és a nagyobbak is szívesen hallgatják a régi kalandokat. Hagyd, hogy ők is kérdezzenek, vagy elmondják azokat a történeteket, ami esetleg az eszükbe jut egy-egy kép kapcsán.

5. Mutasd meg neki a séta vagy kirándulás adta különleges atmoszférát
Sétáljatok, kiránduljatok nagyokat! Beszédtéma ezek közben is akad bőven - de minőségi idő lehet az is, ha csak egymáshoz bújva üldögéltek a parkban egy padon, vagy egy tisztáson, és csöndben nézitek a tájat, a természetet. A közösen megélt csendből is sok erőt lehet meríteni. A mai, információs zajjal telített világunkban ennek különösen nagy értéke van.


Sétáljatok, kiránduljatok nagyokat!

6. Hagyd néha a dagadt ruhát másra
Végül, de nem utolsó sorban figyelj arra, hogy unokádnak nem feltétlenül akkor van szüksége minőségi időre, amikor neked megfelel. Néha bizony félre kell tenni a munkát, ki kell hagyni egy-egy epizódot a kedvenc sorozatból, el kell tolni a megszokott lefekvési időt vagy a barátokkal, barátnőkkel megbeszélt találkozót, ha úgy látod, unokádnak akkor és ott van szüksége a figyelmedre.  Hiszen már Exupery is megírta a Kis hercegben: „Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.” És hidd el, ezt az unokáid érzik és értik! No, és persze ez fordítva is igaz: a rózsa is meghálálja majd a ráfordított időt…

Szerző: Gécziné Galla Krisztina családpedagógus
Fotó: Pixabay

Nagyszülők Lapja

Nagyszülő-unoka

Nagyszülők Lapja


2015.11.18