2023. szeptember 22 |Írisz, Ottó, Tamás...
Főoldal > Cikkek > Családi élet > Nagyszülők napja az óvodában - szuper hagyomány, méghozzá itt Magyarországon Nagyszülők napja az óvodában - szuper hagyomány, méghozzá itt Magyarországon
Szerző: Nagyszülők Lapja 2018-04-13 Forrás: Nagyszülők Lapja ![]() A szegvári Kurca-parti Óvodában minden évben megrendezésre kerül a Nagyszülők napja, amikor az unokákat a nagyszülők viszik el az óvodába és együtt is tölthetik a napot, miközben tartalmas programokon vesznek részt. Nagyszülők napja az óvodábanIdén, 2018. április 10-én, kedden rendezték meg a Kurca-parti oviban a nagyszülők napját, ahova lelkesen érkeztek mind a nagymamák, nagypapák, mind pedig az unokák. Az egész napot együtt tölthették, együtt játszottak az udvaron, labdáztak, körtáncoltak, énekeltek, a termekben vágtak-ragasztottak, kókuszgolyót készítettek, az óvoda saját konyhakertjében pedig közösen ültettek levendulát. Gyakorlatilag már hagyománnyá alakult ez a minden évben megrendezésre kerülő nap. Van olyan nagyszülő, akinek több unokája is e óvoda berkeiben nevelkedett, így ő évek óta, minden nagyszülős napon jelen van, hisz egymás után kerülnek be és ki az oviba unokái. Csurka Zoltánné, a Kurca-parti Óvoda vezetője elmondta, hogy ez a legbensőségesebb rendezvény az évben és nagyon megható együtt látni játszani, kikapcsolódni az unokákat és a nagyikat, akik ilyenkor maguk is újra gyerekek lesznek egy kicsit. Olvasd el ezt is! 10 szuper játék gyerekeknek, amihez csak kövekre, kavicsokra van szükség » Forrás: Kurca Tv, YouTube Címkék: Nagyszülők napja, óvoda, unoka, nagymama, nagypapa, Szegvár Kapcsolódó cikkek![]() Nagymamám, Ilonka - Szívmelengető szavakkal emlékezik szeretett nagymamájára az egykori kisunokaKedves szerzőnk, Balassa Olivia mentálhigiénés szakember és mediátor szakértőnk osztotta meg velünk személyes hangvételű írását, melyben szeretett nagymamájáról emlékezik meg. ![]() Nagyszülő-unoka viszony: ilyen jó hatással van az unokádra, ha szoros köztetek a kapcsolatAzt mondják, hogy a legvarázslatosabb szeretet a nagyszülők unokák iránt érzett szeretete - határtalan, feltétel nélküli és örökkévaló. Immáron egyetemi kutatás is megerősítette, hogy a nagyszülők szerepe kulcsfontosságú az unokák boldogságához! ![]() 8 szuper dolog, amit az unokák szívesebben csinálnak a nagyszülőkkel, mint a szülőkkelMint tudjuk, a nagyszülők teljesen más hatással vannak a gyerekekre, mint a szülők. Ők azok, akik régi történeteket tudnak mesélni a szülőkről, a szomszédokról, a szomszédok állatairól, stb... És ők azok, akikkel sokkal mókásabb megtenni pár dolgot, mint anyuval vagy apuval. Szakértők![]() ELLÁTÁSOK, TÁMOGATÁSOK KISOKOSAÁllami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak. [x] hirdetés CikkajánlóIde vidd el az unokád! Szuper családi programok szeptember 23-24-én Megszületett Hosszú Katinka kislánya - gyönyörű fotót mutatott Elterjedt a sajtóban, hogy emelik a nyugdíjkorhatárt – mi igaz ebből? Vigyázz, csalók próbálják megszerezni a banki adataid! Játszótér készítése az unokáknak a felejthetetlen közös emlékekért Recept ajánlatunk![]() Zöldséges csirkemellVárandós kismamáknak ajánlott ételek >>12 hónapos kortól. >> Hozzávalók: 4 db csirkemell 1 fej lilahagyma 1 csomó újhagyma 3 db paradicsom 1 db paprika 15 dkg reszelt sajt Tej Jódozott só Bors Mustár Vaj Recept:
A csirkemellet alaposan megmossuk, majd a mustárral ízesített tejben 1-2 órát pácoljuk. A hagymákat, paradicsomot, paprikát karikákra vágjuk. ![]() CSED, GYED, GYES kalkulátorTudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat! [x] hirdetés Legfrissebb szakértői válasz![]() Szatmáry Tünde KatalinKiemelt hazai és nemzetközi nyugdíjszakreferens tovább a szakértőhöz >>Tisztelt Hölgyem!
|