Főoldal > Cikkek > Családi élet > 5 ok, amiért az unokáknak nagyon fontos a nagyszülőkhöz való kötődés

5 ok, amiért az unokáknak nagyon fontos a nagyszülőkhöz való kötődés

Szülőklapja képA legtöbben úgy vélik, a nagyszülők ahhoz értenek igazán, hogy miként kényeztessék el a kisunokáikat - ezt én is tapasztaltam. De ezen túlmutat az a tény, azáltal, hogy a nagyszülők helyet kapnak a gyermekem életében, mindennapjaiban, kölcsönösen hatással vannak egymásra.

Szerző: Nagyszülők Lapja
2016-05-19
Forrás: Nagyszülők Lapja
Share on Tumblr
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Úgy nőttem fel, hogy a szüleimmel mindig erős, bensőséges kapcsolatom volt. De amikor belekezdtem a karrierépítésbe, férjhez mentem és saját családom lett, elég nagy kihívást jelentett számomra, hogy továbbra is minőségi időt töltsek el velük. Ám azzal, hogy gyermekem született és magam is anyává váltam, ismét sikerült közelebb kerülnöm a saját szüleimhez.

Nagyszerű érzés volt látni őket, ahogy a gyermekemet megpillantva hirtelen átalakultak az unokájukat feltétlen szerető nagyszülőkké. És még ennél nagyobb örömmel tölt el az a tudat, hogy tudom, a számomra legfontosabb emberek a gyermekem életében is fontos szerepet töltenek be.

A legtöbben úgy vélik, a nagyszülők ahhoz értenek igazán, hogy miként kényeztessék el a kisunokáikat - ezt én is tapasztaltam. De ezen túlmutat az a tény, azáltal, hogy a nagyszülők helyet kapnak a gyermekem életében, mindennapjaiban, kölcsönösen hatással vannak egymásra.

Dr. Lillian Carson, A nagyszülőség lényege: Így lehetsz hatással az unokáid életére című díjnyertes könyve azt állítja, a hatékony nagyszülők óriási hatással tudnak lenni az unokáikra. A nagyszülők egyebek közt átadják bölcsességüket, megosztják velünk értékrendszerüket, tapasztalataikat, különféle ismeretekre és a kultúra, a hagyományok tiszteletére tanítanak.

5 ok, amiért fontos, hogy gyermekeink a nagyszüleikkel szoros kapcsolatban nőjenek fel


1. A nagyszülők az élet fontos leckéire tanítanak
Tekintettel arra, hogy gazdag tudással és több évtizednyi tapasztalattal rendelkeznek, a nagyszülők általában sok történetet megosztanak a saját életükből. Ez lehet az egyik módja, hogy gyermekeink kapcsolódjanak a család múltjához és értékeljék, milyen más volt az élet régen. Ezáltal a gyerekeinknek is lehetősége nyílik arra, hogy többet megtudjanak a család történelméről és hagyományairól, ami megadja számukra a családi identitás erős érzését.

2. Szeretetteljes kötődés alakulhat ki a nagyszülők, a szülők és az unokák között
A nagyszülők számára az unokákkal való jó kapcsolat egyfajta beteljesülést és célt nyújt. Az, hogy képesek gondoskodni az unokáikról, értelmet ad az életüknek, éppen akkor, amikor azt érzik, hogy a társadalomban már nincs szüksége rájuk.
Azok a szülők, akik támogatják a nagyszülőket, még közelebb kerülnek egymáshoz. Ez megerősíti, sőt megújítja a kapcsolatot a szüleikkel, sőt, az egész rokonsággal is.
hirdetés

FÁJ A TÉRDED? PORCKOPÁS KÍNOZ? 
VAN MEGOLDÁS!

Porcépítő és gyulladáscsökkentő egyben!
Nézd meg, hogy mit mondanak, akik már használják >>

vonal

[x] hirdetés

Gyermekeinknek pedig javára válik, hogy olyan felnőttek veszik őket körül, akik elhalmozzák őket szeretettel, gondoskodással és figyelemmel. Ez egyfajta biztonságérzetet ad nekik, hogy tudják, vannak emberek a szüleiken kívül is.

3. A családi konfliktusok idején a nagyszülők jelentik a fő vigaszforrást
Menedéket és vigaszt nyújtanak, amikor a szülők házasságukban nehézségek merülnek fel. Ezért fontos, hogy a nagyszülők maradjanak semlegesek, amennyire csak lehetséges és ne foglaljanak állást egyik fél mellett sem.  Az unokákat megnyugtatja az a biztonság, amit nyújtani tudnak, és ilyenkor a nagyszülők mintegy helyettesítőként működnek, mikor a konfliktusok és stressz miatt egyik szülő nem képes a gyermeknevelő szerepben helytállni.

4. A nagyszülők a legmegbízhatóbb és a legjobb támogatói a szülőknek
A szülők számára gyakran jelent kihívást, hogyan osszák be az időt a munkájuk és a családi kötelezettségek között. Ezért a nagyszülők fontos szerepet játszanak abban, hogy a szülők tudjanak priorizálni, hogy megtalálják az egyensúlyt a munka és a magánélet között. A nagyszülők segítségével a szülők kikapcsolódhatnak, hogy élvezzék a ”páridő” és az ”énidő” pillanatait és feltöltődjenek.

Természetesen ideális esetben nem a nagyszülő irányítja a családot - ezért aztán az elvárásokat, kéréseket nyíltan kell kommunikálni a nagyszülőkkel, hiszen fontos, hogy ők is azon irányelvek mentén neveljék az unokákat, amiket a szülők jónak tartanak, különösen akkor, ha rájuk bízzák a gyerekeket.

5. A gyerekeink érzik, hogy különlegesek és kényeztetik a nagyszülők
Valószínűleg sokan azt gondolják, a nagyszülők csak elkényeztetik, elrontják az unokákat - ami féligazság, de ez így van jól. A nagyszülőknek ugyanis, ellentétben a szülőkkel, már nem fő feladata a gyereknevelés, ők egyszerűen már csak élvezik és kiélvezik az unokákkal töltött időt, a felelősség nyomása nélkül. Épp ezért megengedhetik maguknak, hogy kényeztessék őket, osztatlan figyelmet és időt szánjanak rájuk, hogy ők jól érezzék magukat. A gyerekek szerint szórakoztató nagyival és papival lenni, mert kevesebb korlátozás van és enyhébbek a szabályok, ám ezzel semmi baj sincs.

Forrás: smartparenting.com

Címkék: unoka, unoka nagyszülő kapcsolat

Kapcsolódó cikkek

Nagymamám, Ilonka - Szívmelengető szavakkal emlékezik szeretett nagymamájára az egykori kisunoka
Nagymamám, Ilonka - Szívmelengető szavakkal emlékezik szeretett nagymamájára az egykori kisunoka

Kedves szerzőnk, Balassa Olivia mentálhigiénés szakember és mediátor szakértőnk osztotta meg velünk személyes hangvételű írását, melyben szeretett nagymamájáról emlékezik meg.

tovább a cikkre
Nagyszülők napja az óvodában - szuper hagyomány, méghozzá itt Magyarországon
Nagyszülők napja az óvodában - szuper hagyomány, méghozzá itt Magyarországon

Nagyszerű és szórakoztató program az unokával - és ez az ovinak köszönhető: A szegvári Kurca-parti Óvodában minden évben megrendezésre kerül a Nagyszülők napja, amikor az unokákat a nagyszülők viszik el az óvodába és együtt is tölthetik a napot.

tovább a cikkre
Nagyszülő-unoka viszony: ilyen jó hatással van az unokádra, ha szoros köztetek a kapcsolat
Nagyszülő-unoka viszony: ilyen jó hatással van az unokádra, ha szoros köztetek a kapcsolat

Azt mondják, hogy a legvarázslatosabb szeretet a nagyszülők unokák iránt érzett szeretete - határtalan, feltétel nélküli és örökkévaló. Immáron egyetemi kutatás is megerősítette, hogy a nagyszülők szerepe kulcsfontosságú az unokák boldogságához!

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Szakértők

Babakonyha

Mit egyen az unokám

Békebeli burgonyás pogácsa recept: Olyan puha és finom, hogy nem lehet abbahagyni - Süsd meg az unokádnak! tovább

Kápiapaprika-krém recept: Ízletes kenyérre kenhető krém, ha már unod a vajat vagy a margarint tovább

Véd a rák, gyulladások, szívbetegség ellen, javítja a látást, erősíti az immunrendszert - Még mire jó a sütőtök?  tovább

Tyúkláb fánk recept - A legfinomabb túrófánk, ahogy a nagymamám készítette tovább

Karalábéfőzelék kuszkuszos húsgolyóval recept: Ha elszakadnál a hagyományos ételektől, próbáld ki ezt! tovább

Zöldpesztós cukkini-spagetti tonhallal - Különleges recept, ami jó a szívednek és magas vérnyomás ellen is tovább

Málnás vanília fagyi házilag: Ez az ínycsiklandó nyári édesség 20 perc alatt elkészül a konyhádban tovább

Munka, nyugdíj

Munka, nyugdíj

Nyugdíj utalási időpontok 2023: Mikor érkezik a nyugdíj és a 13. havi nyugdíj 2023-ban? - Havi utalási lista tovább

Nyugdíjemelés 2023: Január elsejétől 15 százalékkal emelik a nyugdíjakat! - Orbán Viktor most jelentette be tovább

Nyugdíjprémium és nyugdíj-kiegészítés 2022: Péntektől érkeznek a plusz pénzek a nyugdíjjal együtt tovább

Kiegészítő nyugdíjemelés és a nyugdíjprémium 2022: Mikor érkeznek a plusz összegek a bankszámlára? tovább

Nyugdíj-kiegészítés és nyugdíjprémium 2022: Mikor számíthatnak a plusz pénzre a nyugdíjasok? tovább

Emelt nyugdíj 2022: Már kedden érkezik a bankszámlára a magasabb összeg - Visszamenőleg is megkapod tovább

Nyugdíj 2022: Csúszik a beígért évközi kiegészítő nyugdíjemelés - Mikor számíthatsz a magasabb összegre? tovább

Életmód

Életmód

Akár a cicád életébe is kerülhet - Soha ne használd! tovább

5-ből 4 ember túlsúlyos vagy elhízott 60 év felett - Ezért szedtek fel plusz kilókat az emberek a karantén alatt tovább

Ezért fogyassz rendszeresen levest! - Levesfogyasztás élettani hatásai, levesfőzési fortélyok, levesek a diétában, levespor veszélyei tovább

Fürdőgyógyászati kezelések kisokos: Melyik kezelés milyen betegség ellen hatásos? - Szakember válaszol tovább

Így használd a gyógyvizeket fájdalomcsillapításra! - Melyik gyógyvíz milyen betegségre jó? tovább

A betegségek hátterében vízerek és káros sugárzások is állhatnak tovább

Veszélyesek lehetnek bizonyos gyógynövények! Mit ne adjunk a gyerekeknek? tovább

hirdetés

ELLÁTÁSOK, TÁMOGATÁSOK KISOKOSA

Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Videók

Recept ajánlatunk

Zöldséges csirkemell

Zöldséges csirkemell

Várandós kismamáknak ajánlott ételek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 4 db csirkemell 1 fej lilahagyma 1 csomó újhagyma 3 db paradicsom 1 db paprika 15 dkg reszelt sajt Tej Jódozott só Bors Mustár Vaj

Recept:

A csirkemellet alaposan megmossuk, majd a mustárral ízesített tejben 1-2 órát pácoljuk. A hagymákat, paradicsomot, paprikát karikákra vágjuk.

Egy tűzálló tálat kikenünk egy kevés vajjal. A csirkemellet alaposan lecsöpögtetjük, sózzuk, enyhén borsozzuk(...) tovább a teljes recepthez...


hirdetés

CSED, GYED, GYES kalkulátor

Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!

[x] hirdetés

Legfrissebb szakértői válasz

Szatmáry Tünde Katalin

Szatmáry Tünde Katalin

Kiemelt hazai és nemzetközi nyugdíjszakreferens

tovább a szakértőhöz >>

Tisztelt Hölgyem!
Természetesen megfontolandó a nyugdíj igénylés dátuma az ön esetében, mivel számos tényezőre kell kiemlten figyelni.
Személyre szabott szaktanácsot és előzetes nyugdíj számítást tudok önnek javasolni. 2021.-es szorzószámokat csak is kizárólag 2020.március végén lesz hatályos.
Amennyiben igényli úgy jelezze.
www.ugyintezesazonnal.hu
Köszönettel: Szatmáry Tünde Katalin

Ezt olvastad már? [x]
Hírek, érdekességek

Megtalálták a 10 éves kisfiút, aki egy kórházból tűnt el

vissza vissza