Főoldal > Cikkek > Családi élet > 8 gyereknevelési elv a 70-es és 80-as évekből, amin ma már a legtöbb szülő megbotránkozna

8 gyereknevelési elv a 70-es és 80-as évekből, amin ma már a legtöbb szülő megbotránkozna

Szülőklapja képCsukd be a szemed, és elevenítsd fel magadban emlékeidet a 70-es évekből, amikor még fiatal szülő voltál! Majd gondold végig, hogy mi az, amit akkoriban a gyerekeddel gondolkodás nélkül megtettél, de az unokáddal már szó sem lehetne róla.

Szerző: Nagyszülők Lapja
2016-02-08
Forrás: Nagyszülők Lapja
Share on Tumblr
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

A hetvenes évek azok az idők voltak, amikor egy új lakótelepi lakásba beköltözni nagyon menő dolognak számított, ahol igazán jó lakóközösségek alakultak, és nem csak a szomszédokkal jártunk össze, hanem a munkahelyen a kollégákkal is jól összekovácsolódtunk. Tudtunk egymás ügyes-bajos dolgairól, segítettünk egymásnak.

"Közösségi tevékenység" alatt nem egy virtuális világot, hanem tényleges és valódi találkozásokat, beszélgetéseket, szalonnasütéseket, bográcsozást értettünk. Akkoriban gond nélkül vigyázott mindenki-mindenki gyerekére, hibátlanul működött a "kollektív gyereknevelés". Természetesnek számított az, hogy egy idegen gyerekre rászóltunk az utcán, ha az tiszteletlen vagy rendetlen volt. Ma meg már alig merünk megjegyzést tenni, nehogy bárkit is megsértsünk ezzel!

A hetvenes években nem volt ilyen feszített tempó a munkahelyen, és nem volt ennyi túlóra, mint ma, így a szülők időben hazaértek, és jutott idő a családra, barátokra vagy a hobbira.


A szentendrei HÉV-végállomáson a munkából tartanak hazafelé a "dolgozók" (Forrás: egykor.hu)

Az autó hátsó ülésén nem lehetett bekötni a gyerekeket, mert nem is volt biztonsági öv
Nyaranta boldogan utaztunk a vállalati üdülőbe vagy a hétvégi telekre, sátorozni a Tisza partra a nagy becsben tartott Trabantunkkal, amire hosszú éveket kellett várnunk. Ezek a négykeréken guruló papírcsodák legalább egyszer lerobbantak az úton, és annyira kényelmetlenek voltak, hogy az embert állandó hányinger kerülgette zötykölődés közben. Akkoriban az autók hátsó ülésén nem lehetett bekötni a gyerekeket, mert nem volt biztonsági öv, nem hogy gyerekülés! Az autórádiót is nélkülözni voltunk kénytelenek, így nagyokat énekeltünk a gyerekekkel a hátunk mögött, ahányszor csak hétvégi kirándulásra indultunk.

Vidám úttörőtáborok, boldog nyarak a vállalati üdülőben, kiruccanás a hétvégi telekre
Gyermekeink vidám és gondtalan heteket töltöttek úttörőtáborokban, ami szinte fillérekbe került, és nem kellett azon törnünk a fejünket, hogy hogyan oldjuk meg a szünidőt, mert volt kire bízni a gyerekeket.

Hétvégenként nem volt adás a tévében, és a mozi előtt, amikor nagy ritkán egy új filmet vetítettek, kígyózó sorokban álltak az emberek. És míg a frissen darált kávé illata lengte be a kis és zsúfolt élelmiszerboltokat, tömött sorokban várakoztunk a kiszolgáló pult előtt, ahol ugyan szerény volt az árukészlet, de legalább barátságosan rámosolygott az emberre az eladó. Mindenki Kovács Katit és Koncz Zsuzsát hallgatott, szórakozásért és "szellemi táplálékért" a helyi művelődési házba jártunk.

Abban az időben nem kellett félni attól, ha este egyedül mentünk haza az utcán, hogy kirabolnak vagy megtámadnak, mert a közbiztonságot szó szerint lehetett érteni...


Ma már mindenki megbámul egy Trabantot, ha véletlenül feltűnik az utcán - régen ez a mindennapi életkép része volt

"Az iskolában elegendő szakkör volt, nem kellett különórákra járatni a gyereket"
- A hetvenes években mi Debrecen belvárosában laktunk. Az iskolába felügyelet nélkül mentek a gyerekek, pedig lámpás kereszteződésen kellett átmenniük. (Az unokáink ma már kényelmesen kocsival járnak az iskolába). Délután a napközi után már siettünk értük. Akkoriban az iskolások minden leckét megtanultak a napköziben (most sajnos az unokámnál látom, hogy ez közel nem így működik). Minden iskolás tanulónak kötelező volt kék köpenyt viselnie, ezzel elejét is vették a rivalizálásnak. Szülőként eszünkbe sem jutott ennyi különóra, fejlesztőfoglalkozás, mint ma, mert az iskola és a napközi elegendő szakkört biztosított számukra. Az első osztályban már december végére tudtak olvasni a gyerekek, tehát karácsonyra már nyugodtan ajándékozhattunk könyvet - ma viszont a gyerekek nagy része nem tud olvasni, de még írni sem decemberre - drága laptopjuk és okostelefonjuk ellenben ott lapul a táskájukban. És még az esti mese is más volt akkoriban. A mi gyerekeink sokáig mesén aludtak el, ami nem mesekönyvből felolvasott mese volt, hanem olyan történetek, amik velünk szülőkkel történtek meg. Igaz mesék - emlékszik vissza Jutka nosztalgikusan a hetvenes évekre.

Mennyire megváltozott a világ! Milyen másként élünk ma, és milyen más körülmények között nőnek fel az unokáink!

Néha azon merengünk, hogy mennyi mindent megtettünk, megtehettünk akkor, amit ma semmiképpen sem tennénk - nem is kell messzire menni, elég csak a gyereknevelésre gondolni.


8 dolog, amit ma nem tennél meg az unokáddal, pedig a gyerekeddel gondolkodás nélkül megtettél



1. Lakáskulcsot hagyni a lábtörlő alatt vagy a gyerek nyakába akasztani
A gyerekek kulccsal a nyakukban jöttek-mentek, mi sem volt ennél természetesebb. Ha nem a nyakugban lógott a bejárati ajtó kulcsa, akkor a lábtörlő alatt hagytuk. Ma már ezt nem mernéd megtenni, igaz?

2. Gyerekek felügyelet nélkül sötétedésig a cseppet sem EU-konform játszótérre engedni
Bátran elengedtük a gyerekeket a játszótérre, ahol a beton fölött hintáztak, a fém mászókán lógtak fejjel-lefelé (Jobb nem is belegondolni). Sötétedésig elmaradtak, mert ez volt a bevett szülői gyakorlat. Sötétedéskor minden gyerek tudta, hogy haza kell mennie. Nem volt mobiltelefon, nem volt gps-szes nyomkövető - valahogy mégis "megúsztuk".


Fotó: Budapest XII., Városmajor játszótér - 1972. Fortepan/Hlatky Katalin-Főkert

3. Kötelező óvoda- és iskolaválasztás
A mai szülő igencsak gondban van, mert a legjobb bölcsibe, oviba, iskolába szeretné járatni a gyerekét. Régen nem válogathattunk. Gyerekeinknek a körzetes bölcsibe, oviba, iskolába jártak, és egyáltalán nem vette jól ki magát, ha ezen bármi miatt változtatni akartunk. Ma pedig? Bizonyára téged is gyötörne egy kicsit a lelkiismeret-furdalás, ha csak úgy a körzeti suliba adnád a gyereket, anélkül, hogy tudakozódnál, van-e annál jobb is a gyermekednek.

4. Pajtás újságot és Hahotát adni a gyerek kezébe
Emlékszel még a Pajtás és a Hahota kiadványokra? Mennyi gyerek felnőtt ezeken a vidám kiadványokon? Vajon mit szólna az unokád, ha az okostelefonja vagy a tablett-je helyett legközelebb "ifjúsági magazint" nyomnál a kezébe?

5. Nyáron naptej nélkül kiengedni a gyereket a levegőre
Ma egy felnőttnek sem jutna eszébe, hogy ne kenje be a gyerekét naptejjel, fényvédővel, ne adjon rá napszemüveget és ne mondja el neki, hogy inkább az árnyékban játsszon. Pedig régen nem nagyon foglalkoztál a fényvédelemmel, ráadásul hosszú órákat kellett a napon feküdni ahhoz, hogy egy kis színt kapjon magára az ember, nem volt ez az erős sugárzás, mint most.

6. Bicikliülés nélkül biciklizni és védőfelszerelés nélkül görkorizni, kerékpározni, rollerezni
A gyerekek akkoriban úgy utaztak hátul a biciklin, hogy kapaszkodtak anya, apa derekába, lábukat pedig széjjel tartották, hogy ne kapja be a ruhát a küllő, míg a hátsójukat szétrázta a rozsdás csomagtartó. El tudnád ezt ma képzelni? És azt, hogy nem adsz bukósisakot az unokádra a biciklizéshez, görkorcsolyához? Ugye, hogy nem?



7. Az utcán labdázni engedni a gyereket, ahol autók is járnak
Emlékszel még, hogy akkoriban minden gyerek kint játszott az utcán? Labdáztak, adj király katonáztak ott, ahol az autók közlekedtek. Nem kellett aggódni, mert - főleg vidéken - a hepe-hupás földúton csak elvétve haladt el egy autó, az is csak nagyon lassan és óvatosan.

8. Leküldeni cigarettáért a gyereket a sarki trafikba
Régen a cigarettáért küldés egy tipikus gyerekfeladatnak számított, amiért időnként egy kis zsebpénz is csurrant-csöppent. Ma már ez is lehetetlen lenne, és nem csak azért, mert megszűntek a sarki trafikok, hanem ma már ez eszedbe sem jutna - teljesen más világot élünk.

Címkék: gyerek, unoka, nagyszülő, hetvenes évek, nosztalgia, gyereknevelés, szocializmus

Kapcsolódó cikkek

Nagymamám, Ilonka - Szívmelengető szavakkal emlékezik szeretett nagymamájára az egykori kisunoka
Nagymamám, Ilonka - Szívmelengető szavakkal emlékezik szeretett nagymamájára az egykori kisunoka

Kedves szerzőnk, Balassa Olivia mentálhigiénés szakember és mediátor szakértőnk osztotta meg velünk személyes hangvételű írását, melyben szeretett nagymamájáról emlékezik meg.

tovább a cikkre
Nagyszülők napja az óvodában - szuper hagyomány, méghozzá itt Magyarországon
Nagyszülők napja az óvodában - szuper hagyomány, méghozzá itt Magyarországon

Nagyszerű és szórakoztató program az unokával - és ez az ovinak köszönhető: A szegvári Kurca-parti Óvodában minden évben megrendezésre kerül a Nagyszülők napja, amikor az unokákat a nagyszülők viszik el az óvodába és együtt is tölthetik a napot.

tovább a cikkre
Nagyszülő-unoka viszony: ilyen jó hatással van az unokádra, ha szoros köztetek a kapcsolat
Nagyszülő-unoka viszony: ilyen jó hatással van az unokádra, ha szoros köztetek a kapcsolat

Azt mondják, hogy a legvarázslatosabb szeretet a nagyszülők unokák iránt érzett szeretete - határtalan, feltétel nélküli és örökkévaló. Immáron egyetemi kutatás is megerősítette, hogy a nagyszülők szerepe kulcsfontosságú az unokák boldogságához!

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Szakértők

Babakonyha

Mit egyen az unokám

Békebeli burgonyás pogácsa recept: Olyan puha és finom, hogy nem lehet abbahagyni - Süsd meg az unokádnak! tovább

Kápiapaprika-krém recept: Ízletes kenyérre kenhető krém, ha már unod a vajat vagy a margarint tovább

Véd a rák, gyulladások, szívbetegség ellen, javítja a látást, erősíti az immunrendszert - Még mire jó a sütőtök?  tovább

Tyúkláb fánk recept - A legfinomabb túrófánk, ahogy a nagymamám készítette tovább

Karalábéfőzelék kuszkuszos húsgolyóval recept: Ha elszakadnál a hagyományos ételektől, próbáld ki ezt! tovább

Zöldpesztós cukkini-spagetti tonhallal - Különleges recept, ami jó a szívednek és magas vérnyomás ellen is tovább

Málnás vanília fagyi házilag: Ez az ínycsiklandó nyári édesség 20 perc alatt elkészül a konyhádban tovább

Munka, nyugdíj

Munka, nyugdíj

Nyugdíj utalási időpontok 2023: Mikor érkezik a nyugdíj és a 13. havi nyugdíj 2023-ban? - Havi utalási lista tovább

Nyugdíjemelés 2023: Január elsejétől 15 százalékkal emelik a nyugdíjakat! - Orbán Viktor most jelentette be tovább

Nyugdíjprémium és nyugdíj-kiegészítés 2022: Péntektől érkeznek a plusz pénzek a nyugdíjjal együtt tovább

Kiegészítő nyugdíjemelés és a nyugdíjprémium 2022: Mikor érkeznek a plusz összegek a bankszámlára? tovább

Nyugdíj-kiegészítés és nyugdíjprémium 2022: Mikor számíthatnak a plusz pénzre a nyugdíjasok? tovább

Emelt nyugdíj 2022: Már kedden érkezik a bankszámlára a magasabb összeg - Visszamenőleg is megkapod tovább

Nyugdíj 2022: Csúszik a beígért évközi kiegészítő nyugdíjemelés - Mikor számíthatsz a magasabb összegre? tovább

Életmód

Életmód

5-ből 4 ember túlsúlyos vagy elhízott 60 év felett - Ezért szedtek fel plusz kilókat az emberek a karantén alatt tovább

Ezért fogyassz rendszeresen levest! - Levesfogyasztás élettani hatásai, levesfőzési fortélyok, levesek a diétában, levespor veszélyei tovább

Fürdőgyógyászati kezelések kisokos: Melyik kezelés milyen betegség ellen hatásos? - Szakember válaszol tovább

Így használd a gyógyvizeket fájdalomcsillapításra! - Melyik gyógyvíz milyen betegségre jó? tovább

A betegségek hátterében vízerek és káros sugárzások is állhatnak tovább

Veszélyesek lehetnek bizonyos gyógynövények! Mit ne adjunk a gyerekeknek? tovább

Ezért muszáj párásítani a csecsemők és gyermekek szobájában tovább

hirdetés

ELLÁTÁSOK, TÁMOGATÁSOK KISOKOSA

Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Videók

Recept ajánlatunk

Zöldséges csirkemell

Zöldséges csirkemell

Várandós kismamáknak ajánlott ételek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 4 db csirkemell 1 fej lilahagyma 1 csomó újhagyma 3 db paradicsom 1 db paprika 15 dkg reszelt sajt Tej Jódozott só Bors Mustár Vaj

Recept:

A csirkemellet alaposan megmossuk, majd a mustárral ízesített tejben 1-2 órát pácoljuk. A hagymákat, paradicsomot, paprikát karikákra vágjuk.

Egy tűzálló tálat kikenünk egy kevés vajjal. A csirkemellet alaposan lecsöpögtetjük, sózzuk, enyhén borsozzuk(...) tovább a teljes recepthez...


hirdetés

CSED, GYED, GYES kalkulátor

Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!

[x] hirdetés

Legfrissebb szakértői válasz

Szatmáry Tünde Katalin

Szatmáry Tünde Katalin

Kiemelt hazai és nemzetközi nyugdíjszakreferens

tovább a szakértőhöz >>

Tisztelt Hölgyem!
Természetesen megfontolandó a nyugdíj igénylés dátuma az ön esetében, mivel számos tényezőre kell kiemlten figyelni.
Személyre szabott szaktanácsot és előzetes nyugdíj számítást tudok önnek javasolni. 2021.-es szorzószámokat csak is kizárólag 2020.március végén lesz hatályos.
Amennyiben igényli úgy jelezze.
www.ugyintezesazonnal.hu
Köszönettel: Szatmáry Tünde Katalin

Ezt olvastad már? [x]
Hivatalos ügyek

Vigyázz, csalók próbálják megszerezni a banki adataid!

vissza vissza