Ezért játsszunk, beszélgessünk az unokákkal rengeteget! Miért fontosak számukra a családi történetek?

"A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak."
(Goethe)

Szeretem ezt az idézetet. Tömören fogalmazza meg azt, amit én a nevelésről gondolok – függetlenül attól, hogy szülőként, pedagógusként, nagyszülőként, vagy csak egy olyan emberként gondolkozom, aki felelősséget érez a gyermekekért. Szeretem ezt az idézetet, mert a két legnehezebb dolgot fogalmazza meg olyan hétköznapi egyszerűséggel, hogy már-már pehelykönnyű szórakozásnak gondolhatjuk a nevelést. Szeretem ezt az idézetet, mert a magában hordozott ellentmondással plasztikusan érzékelteti a feladat nagyszerű, de gigászi voltát. Hogyan is repülhetne bármi, ami gyökereivel kapaszkodik a földbe? Vajon meddig él a földjéből szárnyakkal a felhők közé repített gyökeres növény? És a bölcsesség máris sugallja: tartsuk meg az egészséges arányt! Ne mozduljunk egyik irányba sem végletesen!



Az unokáknak meséljünk sokat a felmenőikről
Gyökerek… Innen indul minden. És ma talán ezt a legnehezebb átadni. Mert a hétköznapok taposómalma nem, vagy csak nagyon ritkán enged időt a megállásra, a gyökerekhez való visszanyúlásra, a gyökerek vizsgálgatására. És akkor még nem is beszéltünk az ún. patchwork családokról, ahol bizony a gyökerek időnként összekuszálódnak. De mégis fontos időt szánnunk arra, hogy beszélgessünk a „régiekről”. Hogy legyenek történetek a családi legendáriumból, hogy tudjunk együtt sírni vagy nevetni a múlt történésein. Hogy tudjuk, kikre lehetünk büszkék és kiknek a példájából milyen tanulságot vihetünk magunkkal.

A családi legendákat adjuk tovább családtagjainknak
A férjem időről-időre felemlegeti azokra a tévéadás nélküli hétfő estéket, amikor nagymamája elővette a régi családi fotókat, és újra meg újra végignézték azokat, felemlegetve a képen szereplők egy-egy emlékezetes tulajdonságát, tettét, kalandját, ballépését. És ő továbbmeséli ezeket a gyerekeinek, aztán a gyerekei gyerekeinek. Mélyülnek a gyökerek…

Amikor aztán a könyvespolcot takarítom, és a kezembe akad az a kis füzet, amit apám kapott sok-sok évvel ezelőtt, hogy írja le azokat a történeteit, amiket mesélt, hogy megmaradjon az unokáinak, fájón nyilall belém a tudat: sose tette meg. Nekem már nehéz továbbadni a gondolatait, minden meséléssel kopnak, fakulnak az emlékek – vékonyodik a gyökér…

A nyaraló falán fényképgyűjtemény: ükszülőktől a legifjabb generációig néznek le a szereplők. Nincs olyan év, hogy ilyen-olyan módon, de ne néznénk végig a képeket és elevenítenénk fel a hozzájuk kapcsolódó emlékeket. És most már a gyerekeink is mesélik tovább a barátoknak, ismerősöknek, és majd a gyerekeiknek is. Fonódnak a gyökerek…

Emlékeink biztonságos kapaszkodót jelentenek az unokáink számára
Hát ilyen egyszerű ez: emlékezzünk. De ne legyünk unalmasak, ne akarjuk a fiatalokra ráerőltetni a „bezzeg az én időmben” hozzáállásunkat! Akkor az volt a szép, a jó, az elfogadott, a kalandos, az izgalmas, a veszélyes. Ma más a szép, a jó, az elfogadott, a kalandos, az izgalmas, a veszélyes. Nem jobb vagy rosszabb. Más. Fogadjuk ezt el, és higgyünk abban, hogy ha a gyökerek erősek, biztosak, gyermekeink és unokáink – és unokáink unokái – is jól fognak eligazodni a világban. Az emlékek biztonságos kapaszkodót, és ne fojtogató láncokat jelentsenek!

Ismerjük el unokáink erőfeszítését, az „építő kritikákat” ne vigyük túlzásba
No, és hát igen, a szárnyak… Szabadság? A cél minél gyorsabb elérésének lehetősége? A kötöttségektől, földhözragadtságtól való megszabadulás? Kinek mit jelent…

Én azt gondolom, hogy nagyszülőként is fontos feladatunk, hogy bátorítsuk unokáink szárnypróbálgatásait. Nem agyondicsérve és az egekig magasztalva – az egyébként ügyes, okos, zseniális – gyereket. Csak őszintén dicsérjünk! A gyerek hihetetlenül érzékeny radarja kiszűri az álságos dicséretet. De ne is bombázzuk építő kritikával, hanem reális értékeléssel ismerjük el a teljesítményét. Ismerjük el a tettek mögött rejlő erőfeszítést, koncentráljunk az elért pozitívumokra. Ne a hiányzó 10/20/50%-ot lássuk a próbálkozásokban, hanem az elért 90/80/50-et! A végső célhoz vezető egy-egy lépcsőfok megtétele után is lehet örülni!

Beszélgessünk, játsszunk, meséljünk az unokáknak rengeteget
Manapság a fiatal szülők hajlamosak a szárnyakat adunk kifejezést a "fejlesztjük, külön órákra járatjuk" fogalmak szinonimájaként értelmezni. Azonban már Ikarusz is megjárta ezekkel a szárnyakkal – ahogy a monda tartja – a végtelen lehetőségek elérésének vágya végzetes következménnyel járt. Hogy ez ne történjék meg, nagyszülőként mi lehetünk az irányítótorony gyermekeink, unokáink repülésében. Ne hagyjuk, hogy túlterhelje a rakomány a gépeket! De azt se hagyjuk, hogy túl gyorsan emelkedjenek azok a repülők! Mutassuk meg, hogy még hányan vannak azon a légifolyosón, akikre - tetszik, vagy nem, de - feltétlenül figyelnünk kell! Teremtsük meg azokat a pillanatokat, amikor a gyerek csak gyerekek. Amikor éppen nem fejlesztjük őket, "csak" beszélgetünk, "csak" mesélünk, "csak" játszunk. És eközben meg sem lepődünk, hogy erősödnek azok a szárnyacskák. Persze, ha időnk és energiánk engedi azért, segítsünk a szülőknek azzal, hogy a gyerekeket visszük-hozzuk a különórákra! Az úton aztán jó kis beszélgetésekkel akár erősíthetjük azokat a bizonyos gyökereket is…


Szerző: Gécziné Galla Krisztina
Fotó: Freepik/katemangostar