Gyertyagyújtás halottak napján - Ezekre figyelj, ha kisgyermek is van a közelben

Nagyszülők Lapja

Ünnepek

Nagyszülők Lapja


Gyertyagyújtás halottak napján - Ezekre figyelj, ha kisgyermek is van a közelben

Óvintézkedések halottak napján, amelyeknek ugyan egyértelműnek kellene lenniük mindenki számára, aki kisgyermeket gondoz, mégsem árt emlékeztetni magunkat és egymást, mert a baj sajnos gyorsan megvan.

Minden évben eljön az emlékezés időszaka, Mindenszentek és halottak napja, amikor azokra gondolunk, akik már nem lehetnek velünk. Felidézzük a közösen átélt pillanatokat, azt, hogy, milyen is volt az élet mielőtt elmentek volna. Mécsest és gyertyát gyújtunk értük. Azokért, akik a szívünkben és az emlékeink között élnek tovább.

Az emlékezés lángja azonban számos veszélyt is rejthet, főként az apró gyermekekre. Az izzó, égő kanóc a kisgyermek számára izgalmas élmény. Sőt, egyenesen játék. Mivel nincs tisztában a veszélyekkel, könnyen belenyúlhat, magára ránthatja, akár meg is éghet - hívja fel a figyelmet dr. Farkas Nóra fogyasztóvédelmi szakember.

Gyertyavásárlás - még inkább ügyeljünk a gyertya kiválasztására, ha gyerek is van körülöttünk
Célszerű olyan gyertyát vennünk, amelynek kanóca rövid és középen helyezkedik el. Az ily módon kialakított gyertya lángmagassága kisebb, illetve nagyobb biztonságot nyújt. Ha pedig az üzletben, az árusnál kihelyezett gyertya deformálódott, roncsolódott, a mécsestartó billeg, nem tűnik stabilnak, ne vegyük meg!
Bár a legtöbben a klasszikus, henger alakú gyertya gyújtásával emlékezünk halottainkra, a boltok polcain találkozhatunk olyan gyertyákkal is, amelyek csokoládéra, bonbonra, süteményre hasonlítanak. Az apróbb gyermekek mindent a szájukba vesznek, megrágnak, az édességnek látszó termékekről leváló paraffin darabok ugyanakkor fulladást vagy a szervezetükbe jutva akár bélelzáródást is okozhatnak. Épp ezért jobb, ha a kisgyermekesek az ilyen típusú gyertyákat elkerülik!


A kisgyerekek a hasonló gyertyákat óvatlanul a szájukba veszik

Óvintézkedések kisgyermekes, kisunokás háztartásban
Sokan, akik egészségi állapotuk, a jelentős távolság vagy egyéb okok miatt nem tudnak elutazni szeretteik sírjához, otthonukban gyújtanak gyertyát, mécsest. A tűzesetek, égési sérülések elkerülése végett elengedhetetlenül fontos, hogy betartsunk néhány alapszabályt, különösen akkor, ha gyermekünk, unokánk van:
- A gyertyákat mindig olyan alátétre tegyük, amely nem kaphat lángra! Ügyeljünk arra, hogy az égő gyertyát, mécsest ne helyezzük huzatos helyre, továbbá kellő távolságra tegyük a függönyöktől, terítőktől!
- Figyeljünk arra is, hogy éjszakára, vagy ha elmegyünk otthonról, oltsuk el az égő gyertyát, mécsest!
- A gyújtóeszközöket - gyufát, öngyújtót - mindig olyan helyen tartsuk, ahol az apróság nem férhet hozzá!
- Nem utolsósorban pedig soha ne hagyjuk felügyelet nélkül kisgyermeket olyan helyiségben, ahol nyílt láng ég!

Legyünk elővigyázatosak  a temetői gyertyagyújtásnál is!
Amennyiben a temetőben emlékezünk, elsősorban a szél okozhat problémát, amely eldöntheti, felboríthatja az égő gyertyát. Épp ezért azokat ne helyezzük a koszorúk közelébe! Ne engedjük meg azt sem, hogy a gyermek a lánggal játszadozzon, hiszen a kabátja, egyéb ruhadarabja könnyedén lángra kaphat!

Csupán némi elővigyázatosság, néhány óvintézkedés betartása szükséges és a legkisebbeket is biztonságban tudhatjuk az emlékezés ünnepén. Vigyázzunk rájuk!

Szerző: Farkas Nóra
Kezdő fotó: Pixabay
Fotó a cikkben: nfh.hu


Nagyszülők Lapja

Ünnepek

Nagyszülők Lapja


2015.10.29