Főoldal > Szakértők > Szakértőnk dr. Ungváry Lilla szemész, repülőorvos

Szakértőink

Szakértő kereső

Foglalkozás szerint: Név szerint:

vonal Szakértőnek jelentkezem

dr. Ungváry Lilla - szemész, repülőorvos

vonal

szakértő fényképe1993 óta dolgozom szemészként, 10 éve pedig repülőorvos is vagyok, pilóták alkalmassági vizsgálatát végzem. A Szabolcs utcában szereztem meg a szakképesítésemet, majd a Gyáli úton dolgoztam a Repülőorvosi központban, illetve magánklinikán. Jelenleg a Swiss Medical szemésze vagyok, és alternatív módszerekkel kezelek szembetegségeket.

Szemészként a szembetegek széles skálájával találkoztam: klinikusként elsősorban a műtéti technikákat, lézeres kezelési lehetőségeket használtam, majd később járóbeteg rendeléseken tevékenykedtem, illetve alkalmassági vizsgálatokat végeztem, és repülőorvosként sok más szakmába is bepillantást szereztem.

Szakmai érdeklődésem eleinte a kis sebes szürkehályog műtét felé fordult, majd a képernyő előtt dolgozók panaszaival foglalkoztam sokat. Ezután a színtévesztés és más, foglalkozási szembetegségek kerültek a fókuszomba, majd néhány éve, amikor engem is utolért az öregszeműség, elkezdtem keresni az alternatív gyógyítás lehetőségeit. Azóta a látástréning, az akupunktúra az, amit előszeretettel használok, legutóbb pedig a testi-lelki egészség fontossága miatt a szomatodráma módszerét is elsajátítottam.

Magánrendelésemen az alternatív terápiákat használom. A klasszikus orvostudomány nem tud minden betegségre gyógymódot, engem pedig érdekelnek azok a lehetőségek, amik akár az öngyógyításon, akár akupunktúrával történő kezelésen keresztül tudnak javulásokat elérni ezekben az állapotokban is.
Szívesen adok tanácsokat életmóddal, gyógyulással kapcsolatban akár a klasszikus orvoslás, akár más gyógymódokkal kapcsolatban.

Honlapomon a blogjaimban is rendszeresen írok a látással, egészséggel kapcsolatos cikkeket, rendelésemen pedig megismerhetők a speciális kezelések.



Weboldal: http://www.szemlelek.hu

Kérdés küldése

Kérdések- Válaszok

Cikkeim

vonal
Öregszeműség: úgy érzed, romlik a látásod és szemüvegre lenne szükséged? Ne törődj bele! Szemész szakértőnk gondolatai
Öregszeműség: úgy érzed, romlik a látásod és szemüvegre lenne szükséged? Ne törődj bele! Szemész szakértőnk gondolatai
Öregszeműség: ez az állapot tulajdonképpen mindenkit utolér, aki megéri a 40-51 éves kort. Engem is ez indított el azon az úton, hogy megnézzem, mi is a látás valójában és mit lehet tenni a szemüveg helyett.

Szerző: dr. Ungváry Lilla | 2017-05-29 00:00:00

tovább a cikkre
Szemviszketés allergia miatt: 6 módszer, amivel enyhítheted a kellemetlen érzést - Szemész szakorvos ajánlása
Szemviszketés allergia miatt: 6 módszer, amivel enyhítheted a kellemetlen érzést - Szemész szakorvos ajánlása
A szemviszketés leggyakoribb oka az allergia, vagyis a túlérzékenységi reakció valamilyen anyagra. Hogy mi mindennel próbálkozhatunk az allergiás időszakokban, arról dr. Ungváry Lilla szemész szakorvost kérdeztük.

Szerző: dr. Ungváry Lilla | 2016-08-23 00:00:00

tovább a cikkre
Úszkáló foltok a szem előtt - Mitől alakul ki? Mit tehetsz ellene? Szemész szakorvos válaszol
Úszkáló foltok a szem előtt - Mitől alakul ki? Mit tehetsz ellene? Szemész szakorvos válaszol
Ismerős a kép, amikor a fotelben ülve nyugodtan réved a tekinteted, és egyszer csak beúszik a látótérbe egy zavaró, átlátszó cérnaszerű testecske? Akár merre nézel, ott van, és zavar! Ezt hívja a szemész szakirodalom: üvegtesti homálynak. Mi ezzel a teendő?

Szerző: dr. Ungváry Lilla | 2016-05-03 00:00:00

tovább a cikkre
Szem alatti duzzanat, szemgyulladás, szemviszketés, száraz szem - Tényleg a kontaktlencse okozhatja? Mire figyelj kontaktlencse viselésekor?
Szem alatti duzzanat, szemgyulladás, szemviszketés, száraz szem - Tényleg a kontaktlencse okozhatja? Mire figyelj kontaktlencse viselésekor?
Okozhatja-e a kontaktlencse a szem alatti duzzanatokat? Ha a kontaktlencsét kizárjuk, akkor mégis mitől duzzad meg a szem alja? Mire kell figyelni a kontaktlencse hordásakor? Szemész szakorvos írása.

Szerző: dr. Ungváry Lilla | 2016-01-06 00:00:00

tovább a cikkre
Szemviszketés, homályos látás, gyulladt szem esetén - 8 étel, amit fogyassz minél gyakrabban!
Szemviszketés, homályos látás, gyulladt szem esetén - 8 étel, amit fogyassz minél gyakrabban!
Látásod sokat romlott az utóbbi időben? Szemed sokszor száraz, viszket, ég? Nem szeretnéd, hogy szemed tovább romoljon, vagy csak vigyázni szeretnél az egészségedre? Akkor fogyassz minél gyakrabban ezekből az ételekből! Szemész szakorvos tanácsai.

Szerző: dr. Ungváry Lilla | 2015-12-17 00:00:00

tovább a cikkre
Napszemüveg: jó vagy ártalmas a gyereknek? A szemész válaszol
Napszemüveg: jó vagy ártalmas a gyereknek? A szemész válaszol
Milyen egy igazán jó napszemüveg? Árt-e a pupillának, ha túl sokat hordjuk a napszemüveget? Bátran adhatunk-e a gyerekekre napszemüveget nyáron, erős napsütésben? Árt-e a szemnek, ha a gyerekkel a naplementében gyönyörködünk? Szemész orvos szakértőnk oszlatja el a kételyeket.

Szerző: dr. Ungváry Lilla | 2015-07-17 00:00:00

tovább a cikkre
Egy egyszerű tréninggel javítható a látás - Ezt mondja a szemészorvos szakértő
Egy egyszerű tréninggel javítható a látás - Ezt mondja a szemészorvos szakértő
Bár a szemorvosoknak úgy tanítják, hogy a látás nem tud megjavulni, csak romlani tud, dr. Ungváry Lilla szemész mégis számos olyan emberrel találkozott már, akinek megjavult a látása! A módszer egyszerű, a kivitelezés még inkább az. Szemészorvos szakértőnket kérdeztük.

Szerző: dr. Ungváry Lilla | 2015-07-10 00:00:00

tovább a cikkre
Szomatodráma - csodálatos gyógyulások lelki okok kezelésével
Szomatodráma - csodálatos gyógyulások lelki okok kezelésével
„Orvosként szeretem gyűjteni a csodákat. Azokat a történeteket, ahol olyan gyógyulások történnek, amelyek a logikus gondolkodás számára nem érthetőek. És sok ilyennel találkozom.” – meséli dr. Ungvári Lilla szemész a szomatodráma kapcsán.

Szerző: dr. Ungváry Lilla | 2015-05-29 00:00:00

tovább a cikkre
6 látásjavító szemtorna gyakorlat - Így végezd a szemész szerint!
6 látásjavító szemtorna gyakorlat - Így végezd a szemész szerint!
Egész nap számítógép előtt ülsz? Sokat nézed a monitort? Netán az unokád bámulja egyfolytában az okostelefonját? Akkor a cikkben található - bárhol nyugodtan elvégezhető- szemkímélő tornáról mindenképpen tudnod kell! 6 egyszerű szemtorna gyakorlat, amely karbantartja a szemet, látást, figyelmet.

Szerző: dr. Ungváry Lilla | 2015-04-30 00:00:00

tovább a cikkre

Itt küldhet kérdést dr. Ungváry Lilla szakértőnknek

Kérdést csak regisztrált, vagy bejelentkezett felhasználó küldhet.

Kérdések - Válaszok

vonal

2. kérdés

vonal
szemlelek@gmail.com
9:52:37
2015-07-10
Kedves Ilona! Sajnos láttam már ilyen állapotot, orvosilag úgy látom megkap minden segítséget. Sajnos ez néha valóban nem oldja meg a helyzetet. Az általam alkalmazott módszerek közül a szem szomatodrámát és az akupunktúrát ajánlom. Az előbbivel a betegség mögötti érzelmi elakadást lehet oldani, a másodikkal pedig energetikailag lehet segíteni. Szem szomatodrámát minden hónapban rendezek, a legközelebbi augusztus 4-én lesz. A honlapomon(www.szemlelek.hu) talál erről leírást, helyszínt, árat. Akupunktúrát szeptembertől indítok ismét, kúraszerűen alkalmazok egy dán módszert. Ha úgy érzi, tud ezekben bízni, szeretettel várom! Üdvözlettel Ungváry Lilla
szakértő fényképe

dr. Ungváry Lilla

szemész, repülőorvos

1. kérdés

vonal
Babi
9:34:00
2015-07-10
Tisztelt Doktornő! Sjögren szindrómás beteg vagyok. Sajnos tavaly decemberben megtámadta a betegség a jobb szememet. Nagyon sokáig volt kötőhártya gyulladásom (sajnos a szemcseppek amiket kaptam nem tudták lehúzni a gyulladást, ami azt eredményezte, hogy nagyfokú hámsérülés és fekély is keletkezett a szememem. Február elején Budapesten amnion műtéten estem át. Ez hosszú idő után levette a gyulladást, csak sajnos hegesedés maradt a gyulladástól. Ezért a jobb szememmel csak nagyon homályosan látok. A hagyományos orvoslás már nem tud mit tanácsolni, még mindig csak várunk, hogy a hegesedés javul-e. Érdeklődni szeretnék, hogy a dr.-nő egyéb alternatív módszerei közül valamelyik segítségével lehetőségem lehetne-e arra, hogy a jobb szememmel is élesen lássak, a heg valahogy felszivódjon vagy eltünjön. Nagyon szépen köszönöm a válaszát. Horváthné Ilona
szakértő fényképe

dr. Ungváry Lilla

szemész, repülőorvos

Vissza az előző oldalra

hirdetés

BABAVÁRÓ VAN A CSALÁDBAN?
Ajándékot keresel neki? Szeretnéd meglepni valamivel? A Pocakosnapló, a best seller kismamakönyv garantáltan telitalálat lesz! Kattints ide és lepd meg élete legfontosabb naplókönyvével! >>

vonal

[x] hirdetés

Szakértők

Babakonyha

Mit egyen az unokám

Sütés nélküli zserbógolyó recept: 30 perces csokis süti, ha gyorsan készítenél valami finomat tovább

Fahéjas csiga receptje házilag - Így lesz igazán puha és omlós a tésztája tovább

Csokis-kókuszos tölcsér csokiöntettel: Leveles tésztás finomság, ahogy a cukrászok készítik! - Mutatjuk lépésről lépésre tovább

Málnás-kókuszos pillesüti recept - Lisztmentes, könnyű sütemény meleg nyári napokra tovább

Cukkini receptek egyszerűen - 5 fenséges cukkinis étel ebédre vagy vacsorára, amíg tart a szezon tovább

A klasszikus csíkos kalács receptje - Így lesz puha és foszlós a tésztája tovább

Csokis-banános kevert süti receptje - Könnyű, omlós sütemény, ami fél óra alatt megvan! tovább

Munka, nyugdíj

Munka, nyugdíj

Nyugdíj 2018: Nyugdíjprémium, decemberi nyugdíj utalása, Erzsébet-utalvány, adategyeztetési eljárás - Mire figyelj oda? tovább

Nyugdíjprémium, nyugdíj-korrekció, rendkívüli nyugdíj-segély 2018: Mennyi plusz pénzre számíthatsz? Nyugdíjszakértő válaszol tovább

Nyugdíj jogszabályok 2018: Egy fontos változás, ami sok nyugdíjba készülőt érint - Nyugdíjszakértő válaszol tovább

Nyugdíjt érintő változások - Mire számíthatnak a nyugdíjasok 2018 második felében? tovább

Ezért fontos, hogy nagymamaként is odafigyelj az egészségedre - Gondtalanul élvezhesd a nagymamaság szépségeit tovább

Nyugdíj-kisokos 2018: Hogyan történik a nyugdíjszámítás? Milyen dokumentumokra van szükség a nyugdíj-igényléshez? tovább

Nők korkedvezményes nyugdíja 2018: feltételei, igénylése, korkedvezményes nyugdíj melletti munkavégzés tovább

Életmód

Életmód

Fürdőgyógyászati kezelések kisokos: Melyik kezelés milyen betegség ellen hatásos? - Szakember válaszol tovább

Így használd a gyógyvizeket fájdalomcsillapításra! - Melyik gyógyvíz milyen betegségre jó? tovább

A betegségek hátterében vízerek és káros sugárzások is állhatnak tovább

Veszélyesek lehetnek bizonyos gyógynövények! Mit ne adjunk a gyerekeknek? tovább

Ezért muszáj párásítani a csecsemők és gyermekek szobájában tovább

Dohányzol a gyermek közelében? Ezért ne tedd! tovább

Hogyan adjuk be a babáknak, gyerekeknek a gyógyszert? tovább

hirdetés

ELLÁTÁSOK, TÁMOGATÁSOK KISOKOSA

Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Pocakosnapló

Pocakosnapló

2 800 Ft.-

Megnézem

Videók

Recept ajánlatunk

Zöldséges csirkemell

Zöldséges csirkemell

Várandós kismamáknak ajánlott ételek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 4 db csirkemell 1 fej lilahagyma 1 csomó újhagyma 3 db paradicsom 1 db paprika 15 dkg reszelt sajt Tej Jódozott só Bors Mustár Vaj

Recept:

A csirkemellet alaposan megmossuk, majd a mustárral ízesített tejben 1-2 órát pácoljuk. A hagymákat, paradicsomot, paprikát karikákra vágjuk.

Egy tűzálló tálat kikenünk egy kevés vajjal. A csirkemellet alaposan lecsöpögtetjük, sózzuk, enyhén borsozzuk(...) tovább a teljes recepthez...


hirdetés

CSED, GYED, GYES kalkulátor

Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!

[x] hirdetés

Legfrissebb szakértői válasz

Szatmáry Tünde Katalin

Szatmáry Tünde Katalin

Kiemelt hazai és nemzetközi nyugdíjszakreferens

tovább a szakértőhöz >>

Tisztelt Kérdező a kérdését megválaszoltam. Egyéb az ügyhöz kapcsolódó választ az adatvédelmi szabályoknak megfelelően konzultáció során tudok adni, mivel nem ismerem az ügy összes részletét. Köszönöm. Tisztelettel:Szatmáry Tünde Katalin

Ezt olvastad már? [x]
Felnőtt betegségek

Diabéteszes retinopátia: Így okozhat vakságot a cukorbetegség! - Megelőzése, tünetei, kezelése

vissza vissza